Connect with us

Kerítésen innen

Fideszes polgármester: a Kamara és Parragh úr porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort

fidesz-parragh
Megosztás

Közösségi oldalán reagált Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere arra a keddi hírre, hogy Parragh László iparkamarai elnök egy interjúban arról beszélt, hogy ágazattól függetlenül két évre el kéne engedni az iparűzési adó beszedését. Parragh emellett azt szeretné, ha a kormány befagyasztaná a többi önkormányzati adót, nehogy a települések azokkal pótolják a kieső bevételeket.

Orbán-reakció az ötletre: „meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell megtalálni”

Parragh (?) felvetésére hevesen tiltakoztak a járvány miatt amúgy is nagyon nehéz helyzetbe került önkormányzatok, melyek számára az iparűzési adó jelenti az egyik legnagyobb bevételi forrást. Hozzájuk csatlakozott most Cser-Palkovics is, aki azt írta,

„Ma újabb interjú jelent meg országos sajtóban Parragh Lászlóval, a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével.

  • Ha röviden szeretnék válaszolni Elnök Úrnak: kérem, hagyja már békén a vállalkozások környezetét és a munkavállalóik életminőségét biztosító településeket!
  • Ha kicsit hosszabban: értékelhető a szándék, hogy könnyítsenek a vállalkozások terhein, az pedig biztos, hogy a cégek terheit semmilyen iparűzési adóemeléssel nem szabad növelni a jelenlegi helyzetben. A Kamara és Parragh úr azonban porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort, az iparűzési adó felfüggesztésének javaslata teljesen ellehetetlenítené a településeket és óriási károkat okozna mindazoknak, akik számára az önkormányzatok munkája a létminőség fontos része, tehát gyakorlatilag az összes magyar polgárnak, de a fehérváriaknak biztosan. Mindezt miért? Egy szakmailag is rossz, bár látványos javaslatért.

Az iparűzési adó mértéke, szabályozásából adódóan erősen függ az adott vállalkozás gazdasági teljesítményétől,

azaz egy válságidőszakban a valóban rosszul érintett cégek iparűzési adófizetési kötelezettsége automatikusan csökken. Magyarul a Kamara javaslata a legnehezebb helyzetbe került gazdasági szereplőknek (például: vendéglátásból, turizmusból élők) nem nyújt valós segítséget. Felmerül tehát a kérdés:

kiknek is szeretne valójában kedvezni a Kamara?

Mert az biztos, hogy a vállalkozásokon és azok munkavállalóin nem fog segíteni,

ha a települések bezárják a bölcsődéket, óvodákat, színházakat, leállítják az autóbuszokat, megszűnik a helyi közösségi közlekedés, befagynak a helyi vállalkozóknak is munkát adó lokális fejlesztések, felújítások, nem szedik a szemetet, nem rendezik a közterületeket. Nem fogja segíteni a vállalkozásokat az sem, ha a települések leállítják az oktatási programjaikat, nem támogatják a kórházakat, az egyetemeket, a sportegyesületeket, megszüntetik a szociális támogatásokat, és a puszta felszínen maradás érdekében durván megadóztatják a magánszemélyeket, tehát a munkavállókat.

Tisztelt Kamarai Tagok, gazdasági szereplők!

Az Önök elnökének iparűzési, önkormányzati adókra tett javaslata az általam fent leírtakat fogja jelenteni a települések döntő többségének életében. Az Önök adóforintjait ugyanis ezekre a területekre költjük, az Önök és munkavállalóik életminőségére, környezetére és jövőjére. Nyomatékkal kérem tehát: gondolják meg alaposan, milyen javaslatot tesznek. Főleg, hogy ezt egy olyan évben tennék, amikor a települések adóbevétele a járványhelyzetből fakadó gazdasági visszaesés miatt már drasztikusan csökkent. Ezzel a kihívással is megbírkózunk még, de csengjen ismerősen a mondás:

“ne tetézd, ne tetézd!”

részeg

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük