Connect with us

Ez a nap

A fideszes többség megszavazta a Parlamentben a Soros-terv elleni határozatot

A fideszes többség bármit megszavaz: Soros-terv elleni határozat, lakás-takarékpénztárak tönkretétele stb.
Megosztás

Határozatot fogadott el a Parlament az Európai Parlament által megszavazott – a Fidesz szerint a Soros-terv végrehajtásáról szóló – határozatával szemben.



A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők.

A parlament határozata kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára.

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját – olvasható a határozatban.

A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a „bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek” annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában.

A határozatban van bőven brüsszelezés is

Az Országgyűlés kimondta azt is: elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyarok népszavazáson kinyilvánított akaratát.

A Ház a kormányt is felszólítja, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a „Soros-tervet” és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a „Soros-terv” végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről.

A vasárnap, több fideszes és kereszténydemokrata képviselő által benyújtott javaslatot kivételes eljárásban tárgyalták meg, a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

(forrás: MTI)



Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük