Connect with us

Ez a nap

Fideszesek is kihátráltak Orbán vejének volt cége mögül, de lett is nagy riadalom

Megosztás

Zalaegerszegen ellenzéki kezdeményezésre a Fidesz több képviselője is megszavazta, hogy a kormánytól kikérjék az Európai Unió csalásellenes hivatalának jelentését a kormánytól, és azt nyilvánosságra hozzák. Aztán a fideszesek rájöttek, hogy ez így nem lesz jó, így csütörtökön máris új szavazás jön.

Ez az utóbbi idők legsúlyosabb visszaélési botránya lehet

A közgyűlés ülésére a szocialista Kiss Ferenc és az LMP képviselője, Paksy Zoltán készített előterjesztést arról, hogy a városban egymilliárd forintos beruházást hajtott végre az Elios Zrt., ezért különösen fontos, hogy megismerjék az OLAF érveit. Az unió hivatala szerint ugyanis akár a szervezett bűnözés fogalmát is kimerítik azok a mechanizmusok, amelyekkel az Elios elnyerte az OLAF által vizsgált közbeszerzéseket, de a költségvetési csalás bűntette mindenképpen gyanús.

A zalaegerszegi ellenzéki indítvány arra hivatkozik, hogy ez az utóbbi idők legsúlyosabb visszaélési botránya lehet, és a szereplőknek kötelességük az ügy mielőbbi tisztázása és az érintettek mielőbbi felelősségre vonása. A polgármesternek február 15-éig adtak időt a dokumentum kikérésére.

A túlárazás gyanúja is felmerült

Az Elios önkormányzatok közvilágításának korszerűsítését végezte el 2012 és 2015 között részben olyan időszakban, amikor a cégnek Tiborcz István, a kormányfő veje is a tulajdonosa volt. A gyanú szerint Tiborcz cége és üzlettársának egy másik vállalkozása is összejátszott abban, hogy ők nyerjék el az önkormányzatok megbízásait. Több helyen a túlárazás gyanúja is felmerült.

Ráadásul több településen romlott a közvilágítás, miután az Elios LED-es technológiára váltott. Így például Zalaegerszegen is panaszkodtak a sötétségre, sőt, le is kellett cserélni egyes lámpatesteket. Igaz, szakemberek szerint csak szokatlan a LED-világítás a megszokott szórt fénnyel szemben.

A zalaegerszegi ellenzéki képviselők most tehát kikérették az OLAF dokumentumait, és azt is megszavaztatták, hogy azt nyilvánosságra hozzák. Ebben pedig több fideszes képviselő is partner volt: a 12 fideszes és 2 ellenzéki jelenlét dacára az előterjesztés 8 : 6 arányban átment.

Állítólag a fideszesek rossz gombot nyomtak – holnap ismétlés

Nem sokkal az után, hogy erről a hvg.hu hírt adott, a zalaegerszegi polgármesteri kabinetből megkeresték a szerkesztőséget azzal, hogy a fideszes képviselők rossz gombot nyomtak, és kezdeményezték, hogy holnap, azaz csütörtökön újra szavazzanak a kérdésről. Szerdán 16.30-kor már ott volt a hirdetmény a honlapon, a soron kívüli ülés egyetlen napirendi pontja az Eliosról szóló OLAF-jelentés:

(Forrás: HVG)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Futrinka

    2018.02.08 06:16 at 06:16

    Megkapták fentről az ukázt. Tessék másképp szavazni!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük