Ők azok a fideszesek, akik leszavazták, hogy veszélyhelyzet idején a képviselők lemondjanak az idei automatikus fizetésemelésről!

Mást sem hallani sem Orbán Viktortól, sem a többi fidesz-megszólalótól, hogy veszélyhelyzet van, mindenkitől önmegtartóztatást, lemondást kíván a nemzetérdek. Mindenkitől, csak a képviselőktől – vélhetik a regnáló hatalom képviselői. Érdemes külön is megjegyezni a nevüket az alábbi közszolgáknak!

Amit látnak a képen:

a fideszes képviselők épp leszavazzák Szél Bernadettel közös javaslatunkat arról, hogy

a vészhelyzet idején a képviselők mondjanak le az idei, automatikus fizetésemelésről, illetve az alap tiszteletdíjon felül nekik a különféle – plusz terhet nem jelentő – tisztségekért járó extra juttatásaikról (utóbbi 200 ezer és 1,1 millió forint közti összeget jelent).

Az „Igazságügyi” Bizottság azt is elutasította, hogy egyáltalán tárgyaljon erről a parlament – tudósított Hadházy Ákos közösségi oldalán.

fotó: H.Á. facebook oldala

Az külön felháborító,

hogy a nyolc fideszes képviselőből három nem jött el az ülésre, de egy jelen levő társuk szavazott helyettük is (a jelenlévők arra is lusták voltak, hogy két kezüket emeljék fel, így valójában nem tudhatjuk, hogy kik szavazták le és milyen arányban a szolidaritási javaslatot). Akik biztosan leszavazták:

  • Bajkai István
  • Becsó Károly
  • Vígh László
  • Czunyiné Bertalan Judit
  • Vejkey Imre

Ellenérv nem hangzott el

A javaslat indoklásául én nem tettem mást, csak felolvastam szó szerint ezt a tegnap kapott e-mailt:

„Szeretném ha megosztaná történetem a miniszterelnök úrral. 17 éves korom óta beteg vagyok,nem vagyok leszázalékolva, mert ennek ellenére teljesértékű embernek érzem magam. Gondolhatja, hogy a betegségem miatt nem igazán váltogattam a munkahelyem. Sajnos 2020.07.01-én elvesztettem a munkahelyem, felvettek a helyemre egy egészséges vendéglátóst. Hát elmentem munkanélküli segélyre 2020.10.01-ig. Közmunkára, orvosi alkalmassági, betegségem miatt alkalmatlan. 50 éves vagyok a férjem 64,hát elment ő dolgozni 4 órában, nettó jövedelme 53 ezer forint. Ebből nem lehet megélni, így megigényeltem az aktív korúak szoc.ellátását. Mivel az 53 ezer forint 2 főre elosztva 1000 forinttal több mint a minimál nyugdíj legkisebb összege, kérelmem elutasítva. Ezután kértem a háziorvosom, indítsa el a leszázalékolásom. Visszaír, hogy kéne hozzá szakorvosi vélemény. Hát nekem ilyen nincs. Megint telefon, mire közlik velem,hogy ne telefonálgassak mert ez a COVID-betegeknek van fenntartva. Itt már feladtam. Önkormányzati lakásban lakunk. Lakbér 13 250 Ft, ezt muszáj kifizetni, mert nem tudok róla,hogy kilakoltatási moratórium lenne. Legyen már áram is 6000 Ft,internet 8000 Ft,hogy legalább munkahelyet tudjak keresni, ha már a telefonom kikapcsolták. Ez majdnem 30 ezer Ft. 20 ezer forint marad megélhetésre. Mostanra minden tartalékunk feléltük… Tavaly novemberben 55 kg voltam most 42 kg vagyok. Mi nem COVID-ban fogunk meghalni, hanem éhen halunk. Mert a miniszterelnök úr munkahelyet teremt, senkit nem hagy az út szélén. Nincs munkahely, és lassan mehetünk a híd alá. Ha véletlen valaki reagál is az önéletrajzomra, 5 havi elmaradt közüzemi számlát kell kifizetni ami 400 ezer Ft és a TB-m sincs fizetve még a NAV is rám száll. Röviden ennyi. Kiváncsi vagyok a véleményére. Miskolci Melinda”

Miközben az osztrák kormány az egész fizetését a védekezésre adja, a képen is látható pillanatban a Fidesz és a KDNP szó nélkül leszavazta a javaslatunkat, ami csak az alapfizetést hagyta volna meg a képviselőknek a veszélyhelyzet alatt. A parlamenti képviselők ugyanis április elején megemelt fizetést kapnak (a Fidesz szavazta meg, mi nem). Azt kértük az országgyűléstől, hogy ezt a növekményt és minden országgyűlési tisztséghez kötődő plusz pénzt a képviselők utalják át a járvány elleni védekezési alapba, onnan pedig az egészségügybe és a szociális dolgozóknak. A kormánypárti képviselők nemet mondtak. Hogy mi az indoklás, azt nem tudjuk, mert egy szó nélkül emelték a kezeiket. De egy valami biztos: eszük ágában sincs szolidarítani a frontvonalban dolgozókkal. (Forrás)

Vélemények a bejegyzésről…

“Ez annyira felháborító, hogy már nincs szó amivel kommentálni lehetne.”

“A miniszterelnok es megtollasodott holdudvara magasrol tesz arra, hogy tobb millio ember milyen szegenysegben el. O ott tart, hogy felkeri az embereket, hogy most ne menjenek a Maldiv-szigetekre, mintha nemcsak kevesekrol lenne szo. Az, hogy csak lecsuszott kozepreteg letezik, az nem zavarja, pedig egy gazdasagot az eros kozepreteg visz a hatan. Mindenutt a vilagon. Nelkuluk semmi nincs. Rohamleptekben halad Mo. vissza a feudalizmusba minden teren. Marpedig, ha a tanult, kepzett, okos fiatalok elhagyjak az orszagot, nelkuluk esely sem lesz a fejlodesre. Es igazuk van, hogyha mennek, egyetlen foldi eletuk van, amit nem kiskiralyokkal torteno hadakozasban, orok “harcban” akarnak leelni, hanem kiegyensulyozott, boldog eletet akarnak.”

“Gyalázatos bagázs a fidesz,mind a 133,de még mindig nem fér a fejembe ,hogy lehet ennyi embert egy irányba terelni! Önálló gondolatok ,nélkül,vagy azok elfojtásával,hogy nem tör felszínre a segítő szándék. Érthetetlen…”

“Ezzel aláírták azt, h. a magyar emberek nem jelentenek nekik semmit, pedig példát vehetnének a Bolgár kormánytól, ők simán lemondtak havi fizetésükről a munkát elvesztett emberek javára, ezúton is sok gratula a Bolgárok minisztereinek!”

“Sebaj, a fő, hogy a miniszterelnök testvére ifj. Orbán Győző megkapta a több száz milliós közbeszerzést. Biztos vagyok benne, hogy Győzőke jobba rá van szorulva, mint ez a szegény hölgy. Mert az Orbán rendszer senkit nem hagy az út szélén ugye, fideszesek? Csak azért nem kívánom nektek, hogy a sors hasonló körülményeket teremtsen, mint a fenti szegény hölgyé, mert akkor én is ugyanolyan cinikus, kegyetlen és lelkiismeretlen lennék, mint ti vagytok!”

 

képviselő

Egy hozzászólás itt: “Ők azok a fideszesek, akik leszavazták, hogy veszélyhelyzet idején a képviselők lemondjanak az idei automatikus fizetésemelésről!

  • Avatar
    2021.03.23 - 13:28
    Közvetlen hivatkozás

    Ennek a nemtörődöm,pökhendi,arrogáns maffiabandának ’22-ben menniük kell, mert beledöglik az ország,ha még négy évig garázdálkodnak…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük