Figyelem!!! Nyakunkon az ónoseső – ezt üzeni az orvosmeteorológia

Szerdán, a párás, ködös, fagyos reggelt követően, északkeleten és keleten változóan felhős-napos idő lesz. Csütörtöktől ónoseső. A nyugati országrészben ritkul ugyan a párásság, de délnyugat felől vastagodó felhőtakaró húzódik a térség fölé. Élénkül kissé a délies légmozgás.

Fordulatos éjszaka

Szerda éjjel a Dunántúl felett tovább vastagodik a felhőzet, míg keleten párásság, ködfoltok a valószínűbbek. A nyugati határszélen már estétől számítani kell vegyes halmazállapotú csapadékra, ami terjeszkedik a nyugat felé. Hajnaltól, a Dunántúl nagy részén gyenge havas esőre, illetve a hőmérséklet függvényében egyre nagyobb területen ónos esőre van kilátás!

Csütörtökön egy mediterrán ciklon okoz az eddigieknél változatosabb, országrészenként eltérő, de országszerte enyhülő időjárást.

Délelőtt, a Dunántúl térségében tartós ónos esőre, havas esőre, a hegyekben átmeneti havazásra kell készülni, míg a középső országrészben inkább csak borongós vagy erősen felhős időre van kilátás számottevő csapadék nélkül. A keleti országrészben az eddigiekhez hasonlóan vékonyodó, szakadozó felhőzet várható. Szűrt napsütés is lehet.

Délután, este csökken az ónos eső valószínűsége, élénk délkeleti széllel enyhébb levegő érkezik. A Tiszától nyugatra borús időben, elszórtan, változó intenzitással esik az eső. Keleten is felhős ég lesz jellemző, de eső nélkül.

Éjjel erősebb délkeleti szél támad. Borongós idő, helyenként kisebb esők, északkeleten változó felhőzet ígérkezik, csapadék nélkül.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

szerda délután +1 – +3,

csütörtök reggel -4 – -1,

csütörtök délután északnyugaton -1, másutt +3 – +8,

péntek reggel -1 – +4 fok körül alakul.

Hétvégén és a jövőhét elején

Pénteken és a hétvégén meg-megerősödő déli szél hoz további enyhülést. Szombaton változóan felhős-napos kellemesebb, pénteken és vasárnap borongósabb, kellemetlenebb időre számíthatunk, és főként északon eső, illetve a határszélen havas eső, a hegyekben hó is lehet.

Hétfőn, kedden, a nyugati országrészben napos, míg keleten borongós időre van kilátás, ott kisebb esővel. Megnyugszik az idő, legyengül a szél.

Orvosmeteorológia

Szerdán napközben még frontmentes idő várható, majd estétől, degy délnyugat felől közeledő mediterrán ciklon melegfrontja érezteti hatását. A front közeledtére az érzékenyek szervezete ingerlékenységgel, fáradékonysággal, csökkent teljesítőképességgel reagálhat. A vércukorszint emelkedik, melynek jelentősége a cukorbetegek esetében különösen nagy, ugyanis míg az egészségesek szervezete a vércukor emelkedésre fokozott inzulin termeléssel reagál, addig a diabéteszesek ezen funkcióval nem rendelkeznek. Az állandóan emelkedett vércukorszint hosszú távon súlyos szövődményekhez vezet, pl. fokozódik a szívinfarktus, a veseelégtelenség és látásvesztés kockázata. Csütörtök hajnalban, a nyugati országrészben ónos eső alakulhat ki. Ez az egyik legveszélyesebb téli időjárási “elem”, mert a legnagyobb óvatosság és körültekintés mellett is jelentős a csúszásos balesetek veszélye, melyek nem ritkán komolyabb sérüléssel, akár csonttöréssel is végződhetnek.

Csütörtökön kezdődő melegfronti hatásra számíthatunk. A Dunántúlon csapadékos idő várható, zömében eső esik, de eleinte, illetve a nyugati megyékben ónos eső is várható, hiszen hideg, fagyos lesz a reggel, délelőtt, illetve a nyugati határszélen havazás is valószínű. Az ország keleti felén számottevő csapadék nem hullik, keleten átmeneti napsütés is lehetséges. A frontra érzékenyeknél fejfájás jelentkezhet. Álmosak, fáradtak lehetünk. Nagyon vigyázzanak a nyugati megyékben a reggeli, valamint a délelőtti órákban, az ónoseső rendkívül csúszós és balesetveszélyes tud lenni azokon a helyeken, ahol nincs megfelelően eltakarítva, elolvasztva.(Eumet)

Figyeljünk egymásra!

ónoseső

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük