Connect with us

Kerítésen innen

Figyelj! Itt a Te segítségedre van szükség!

Ha ilyet lát, segítsen! Néma segélykérő kézmozdulatot honosít meg a rendőrség
Megosztás

A „senkit nem hagyunk az út szélén” szlogen ebben az esetben megbicsaklani látszik. Felteszem nem a tanár úr esete az egyetlen, de próbáljunk egyesével segíteni annak, akiről tudomást szerzünk, biztos, hogy több sikert érünk el, mint az üres lózungok ismételgetésével.

2020. Magyarország

Munkát keresek!!!!SOS!!! – kezdte a Facebook-bejegyzését egy tanárember, aki méltatlan helyzetbe került.

czerna-laszlo-tanar

fotó: facebook

„Czérna Lászlónak hívnak, 1964-ben születtem Budapesten.

1987-ben végeztem el az ELTE tanárképző karát orosz-történelem szakon.

Eddig két munkahelyem volt, Angyalföldön a Fiastyúk utcai Általános Iskola,és Salgótarjánba az Acélgyári úti Illyés Gyuláné Általános Iskola,ahol dyalexiás, dysgráfiás, dyscalculiás, és autista gyerekeket tanítottam. Jelenleg munkát keresek Salgótarján és környékén,

bármilyen munkát elvállalok mivel több hónapja nincs fix bevételem, fizikai munka is érdekel, persze amit tisztességgel el is tudok végezni hosszútávon.”

A bejegyzéshez több volt tanítvány is hozzászólt:

„A világ legjobb töritanára!!”

„Osztályfőnököm és történelem tanárom volt! Nagyon jó tanár, ajánlom !”

„Nem volt tanitvanya, aki ne rajongott volna az oraiert. A legjobb emlekem az altalanos iskolabol a vele toltott heti 2 x 45 perc tortenelem.”

„Fantasztikus tanár és ember, a fiamat is tanította. Szeretettel kívánom, hogy mielőbb kaphasson munkát.”

„Történelem tanárom volt. Neki köszönhetem, történelem szeretetemet!!!!! Nagyon jó tanár ajánlom!”

„Kedves volt tanítványai hát segítsen rajta aki sokra vitte adjatok munkát neki…”

Ha valaki úgy érzi, hogy akar és tud segíteni Czérna tanár úrnak, írjon az info@varosikurir.hu emailcímre és elküldjük az elérhetőségét.

csillagjegy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük