Úgy döntöttem, az olvasóval együtt végiggondolom, hogy valójában mi a csuda is a film- vagy tévé-rendezés, egyáltalán miféle tevékenységet takar, hol kezdődik a rendező felelőssége,


Motto: „Ha a valóság rögzítése a filmszalagon éppoly egyszerűvé válik, mint a hagyományos művészetekben (papír és toll, vászon és festék, márvány és véső), akkor majd a film valóban vezető művészet lesz, és múzsája királynő a többi múzsa között.” (Andrej Tarkovszkij)

Tanítható és tanulható-e a rendezés?

Tanulható, de nem tanítható – vágom rá azonnal. De amikor mélyebben belegondolok, visszakozom, aztán mégsem, mert szerintem a rendezés annyira személyes ügy, annyira személytől, egyéniségtől függő, megfoghatatlan valami, hogy arról általában beszélni, azt oktatni, és arról írni lehetetlen.

Eltelt egy kis idő és tovább piszkált a gondolat. Ha én a munkámat – amely egyben a hobbim is – szenvedélyesen szeretem, akkor nem létezik, hogy ebbe ne tudjak beleavatni másokat, hogy ne piszkáljam fel érdeklődésüket. Tehát magamnak kell föltennem azokat a kérdéseket, hogy „miért?, hogyan?, miként?”, s megtalálni rájuk a választ. Nem követek el erőszakot magamon, hiszen egy rendező ezeket a kérdéseket nap, mint nap felteszi magának, amikor témát keres, amikor témára lel, amikor feldolgozza, amikor megírja, vagy megíratja a forgatókönyvet, amikor filmet rendez belőle, amikor összeállítja. És amikor a film elkészül, azzal megadja a választ, azaz egy lehetséges választ a sok közül.

Tehát úgy döntöttem, az olvasóval együtt végiggondolom, hogy valójában mi a csuda is a film- vagy tévé-rendezés, egyáltalán miféle tevékenységet takar, hol kezdődik a rendező felelőssége, stb. Megpróbálom kihámozni abból a misztikus ködből, amely körüllengi, s talán egy kicsit lerántani róla a leplet. De a lehetetlenre nem vállalkozom, mert a film varázsát semmi nem leplezheti le. Azonban vannak gyakorlati, technikai tudnivalók, amelyek megmutathatóak, s elsajátíthatóak.

Természetesen általánosságaimban is szubjektív leszek – s példáimban is. Amit mondok, írok, állítok, mutatok, az csak egy szemszög, még akkor is, ha előcitálok majd általam nagyra és sokra tartott hírességeket, rendezőket, filmesztétákat. Miért pont őket idézem? Természetesen azért, hogy a magam véleményét erősítsem, s támasszam alá.

Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy a rendező az a filmmágus, vagy videomágus, akitől minden jó és rossz ered, aki elsősorban felelős a témáért, a megvalósítás színvonaláért, az érthetőségért, a végtermékért, az elért hatásért, aki kapitánya, irányítója a stábnak, és karmestere a színészeknek. Az ő személye hat mindenkire, neki kell meggyőznie és maga mögé felzárkóztatnia a stábot, hogy kövessék tűzön-vízen át, a színészeket vezetni, hogy fenntartás nélkül rábízzák magukat, s a nézőt elvarázsolni a kész művel.

Ma már bárki kamerát vehet a kezébe

Ha azt mondjuk, filmrendező, akkor a legnagyobb nevek ugranak be mindenkinek a világ filmművészetéből. Elsősorban játékfilm rendezők. Pedig vannak dokumentumfilm rendezők, természetfilm rendezők, portréfilm rendezők, rajzfilm rendezők. Tehát a rendezés sokféle felkészültséget és tudást, érdeklődést és irányultságot feltételez és takar. És a filmrendező mellett már felbukkant a tévérendező is, aki szintén jártas lehet az előbb felsorolt műfajokban, s a különböző műsorkészítésekben, amelyekről az elkövetkezendőkben majd részletesen is beszélni fogunk. Többségük szakember, mester, iparos, és csak egy kis hányaduk nevezhető alkotóművésznek. Hogy mi különbözteti meg őket egymástól, azt majd egy későbbi fejezetben részletesebben elemezzük.


Ne felejtsük el, hogy a technika hihetetlen fejlődése lehetővé tette a home video készítést. Tehát ma már bárki kamerát vehet a kezébe, s azon keresztül szemlélheti a világot. De mit jelent kamerán keresztül szemlélni valamit? Mindenképpen egyfajta látásmódot. Hogy érdekes legyen a felvett kép, ahhoz olyan szemre van szükség, amely meglát dolgokat, olyan személyre van szükség, aki rendkívül érzékeny ahhoz, hogy észrevegyen olyat, ami más figyelmét elkerüli, és egy technikai eszköz segítségével – ami egy film- egy videokamera, vagy éppen egy okostelefon – azt sajátos módon képes láttatni. Az amatőr filmezés elvezethet a profi filmkészítéshez bárkit, akinek van mondanivalója, s hajtja valami megátalkodott vágy, nyughatatlan belső kényszer, hogy azt a számára fontosnak tartott felfedezését megossza másokkal, hogy „világgá kürtölje” a film sajátos formanyelvén, képpel, fénnyel, hanggal.

A film a XX. század művészete, s már több mint száz éves múltja van. Kitaposott utak, óriási felfedezések, kísérletezések, technikai vívmányok, filmalkotások és róluk készült tanulmányok ezrei állnak rendelkezésünkre, hogy tanulmányozhassuk a filmtörténet fejlődését, s benne a legjelentősebb alkotók szerepét, a rendezők, operatőrök, színészek teljesítményét, újításait. Óriási irodalma van már a filmnek, a film történetének – a kezdetektől napjainkig –, a film esztétikájának, a filmkészítés gyakorlatának és a filmművészetnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét