Úgy döntöttem, az olvasóval együtt végiggondolom, hogy valójában mi a csuda is a film- vagy tévé-rendezés, egyáltalán miféle tevékenységet takar, hol kezdődik a rendező felelőssége.


A forgatókönyvírás is egy mesterség

Vannak a világon kifejezetten forgatókönyvírók. Coppola szerint azonban egy rendezőnek létkérdés, hogy megtanuljon írni. Ezzel a felkiáltással nem engedte George Lucasnak, hogy profival írassa meg első filmjének forgatókönyvét: „Ha valamire vinni akarod ebben a szakmában, meg kell tanulnod írni!”

Fellini: Félek a forgatókönyvtől. Gyűlöletes, hogy nem lehet nélkülözni. A semmiből jött első képek zavarosak, aztán ezek a képek semmibe foszlanak: a forgatókönyvet ugyanis meg kell írni, az írásnak pedig ritmusa van, s az egészen más, össze se lehet hasonlítani a film ritmusával. A szó irodalmi kifejezés, a párbeszéd lenyűgöző tud lenni, de elkendőzi azt a látványteret, azt a képi szükségszerűséget, mely igazából a film. Nekem a mozi csakugyan képet jelent, s a fény ennek az alapvető tényezője. A moziban a fény maga az ideológia, érzés, színárnyalat, mélység, légkör, mese. A fény csodákat művel, hozzátesz, elvesz, szűkít, gazdagít, elmos, kiemel, sejtet, hihetővé, elfogadhatóvá teszi a képzelet gyümölcsét, az álmot, s ellenkezőleg, sugallhat, sejtethet, célozhat, csodává varázsolja a legszürkébb, legköznapibb valóságot. A filmet fénnyel írjuk, stíluseszköze a fény.

 Ha így van, márpedig így van, akkor ez hogyan jeleníthető meg a forgatókönyvben? Sehogy. A befogadó vagy beleérzi, vagy nem. A bürokrata hivatalnokok, akik a filmgyártást évtizedekig uralták Európában és Amerikában egyaránt, aligha voltak képesek bármit is belelátni egy forgatókönyvbe a leírt szón kívül. Csak, ami kiverte a szemüket, azon akadtak fenn. Elsősorban cenzúraként működtek, másrészt profit-orientáltan. Az úgynevezett művészfilmektől mindig is húzódoztak a legnagyobb filmstúdiók és producerek is, hiszen az újat akaró és kereső filmes nemzedékek támogatása kockázatos vállalkozás. Idehaza azért alakult meg a Balázs Béla stúdió, hogy fiatal, újat kereső rendező nemzedéket támogathasson, s az ifjú alkotók hódolhassanak kísérletező hajlamaiknak.

A Balázs Béla stúdióban rendezett először például Szabó István, Huszárik Zoltán, és Gábor is.

Amerikában Coppola segítségével leszakadhattak a fenegyerekek, (a hatok) a hollywoodi filmgyártásról – ha átmenetileg is –, majd bevették és meghódították.

Idehaza megszűnt az állami filmgyártás monopol helyzete. Új kihívásokkal kell szembesülniük az alkotóknak. Mindenekelőtt meg kell tanulniuk fogyaszthatóvá és eladhatóvá tenni témáikat, s meg kell találniuk az anyagi forrásokat. A produceri szakmát ma még csak tanulgatják, de hamarosan felnő egy olyan filmes nemzedék, amelynek ez már természetes és nem okoz gondot. Mi, akik a hetvenes évek derekán kezdtük művelni a szakmát, nehezebben állunk át. Nem rendelkezünk kellő tudással és gyakorlattal, dörzsöltséggel ehhez a kíméletlen csatározáshoz, amely semmit és senkit nem kímél.

A cél szentesíti az eszközt?

A rendező magányossága ma még nagyobb, mint valaha. Az alkotók beugrottak a hatalom bekavarásának, s egymás torkának ugrottak. Kenyérharc folyik, s versenyfutás az odavetett koncért, amely a pályázatokért folyik. A hatalom nem szereti – még a demokráciákban sem –, ha a művészek egységet képviselnek, mert az egység erő, amely haladást eredményez. Ez rendszereket és hatalmat képes megdönteni. A művész a hatalom szemében olyan csodabogár, akit igyekszik a keblén melengetni, de nem szabad többnek tekinteni, mint egy díszes, fényes tartozéknak, amelynek fényében jó tetszelegni.

A művészet lehet fegyver, lehet szócső. Ez utóbbinak szívesen használnák a politikai rendszerek, és sajnos mindig akadnak olyanok, akik uszályukba foghatók. Márpedig a művész alapvető természete, hogy szabad és független, mindenek felett és alatt álló lény. Szabadsága az indivíduma és a tehetsége. Szimpatizáns lehet, de nem több. Meg kell, hogy őrizze szubjektivitását.

Az ötvenes években a hazai filmgyártásba közvetlenül beleszólt a párt. Felsőbb pártutasításra átírattak forgatókönyveket. Meghatározhatták a kort, amelyben a film játszódott. A jelenből átírathatták a harmincas évekre, vagy még korábbi időkre. Száműzték a kritikai élt, s valami hamis, idealizált képet kívántak festeni a korról. Művésznek kellett lenni ahhoz, hogy ennek ellenére is közvetíteni tudjon a film olyan üzeneteket, amelyek túlmutathattak a napi aktualitáson, de kordokumentumként is meggyőzőek lehettek. Szimbólumokban, metaforákban kellett gondolkozniuk a rendezőknek és egy sajátos képi formanyelv kialakítására kényszerültek.

A korlátok nem jók, de hasznosak is lehetnek. Egy művész megtalálja a kiskapukat, ahol érvényre juttathatja mondanivalóját. Át kellett ejteni a hatóságot. El kellett homályosítani a szemüket, megvakítani őket valamivel az előtérben, hogy közben hátulról beszivároghasson az üzenet, amelyet ők, a hivatal, a hatalom, a politika nem vett észre.

Eizeinstein élt a film adta összes formai lehetőséggel a Patyomkin páncélosban és a Rettegett Ivánban. Ha a proletkult idején értették volna a film formanyelvét a komisszárok, akkor nem alkothatta volna meg műveit. A film tehát egyben az átverés művészete is. Több értelemben, de erről majd később beszélünk bővebben.

Forrás: Journality.hu

Többek között Eizeinsteint és Chaplint, Dziga Vertovot és Bunuelt,  Orson Welles-t, Hitchcock-ot és még sorolhatnám, hogy kiket irigyelt Fellini. Mindazokat, akik a film hőskorszakában rakták le a filmművészet alapjait. De Fellini használta is a formanyelvüket, felfedezéseiket a filmművészet ábécéjének tekintette és beépítette alkotásaiba. Az elődök nélkül ő sem lenne. A tálcán kapott technikai és dramaturgiai tudást fejlesztette és építette tovább. Soha nem szégyellte, ha hatott rá valami. Ahogy a hollywoodi fenegyerekek sem szégyellték, sőt, alkotásaikban tisztelegtek és tisztelegnek a mai napig is az európai és az amerikai film nagy öregjei előtt.

Coppola: Hatalomra jutni az nem mindig úgy történik, hogy szembeszállunk az uralkodó renddel, hanem először megkeressük a helyünket benne, s aztán kihívjuk vagy átejtjük.

 A hollywoodi fenegyerekek hatan – Francis Coppola, Georges Lucas, Brian De Palma, John Millius, Martin Scorsese, Steven Spielberg – 1977 végére az új Hollywood vitathatatlan uralkodóivá váltak. Örökölték a régi nábobok hatalmát és a nagy tömegeknek készítenek filmeket. A film múltját tudósként ismerik, azon és azzal nőttek fel. Világukban minden valamelyik filmre utal vissza. Tudás és hatalom, valamint a látványos siker a régi Hollywood igazi gyermekeivé avatja őket. Ők és társaik sikeresebb filmeket csináltak, mint bárki más a filmtörténetben. Hollywood történetét a késő éjszaka televízióban vetített filmekből, a sarki moziból és abból ismerik, hogy a főiskolán a filmszakra iratkoztak be, sok stílusban készült filmet kutattak fel és tanulmányoztak, elemeztek, élveztek. A régiek hatása az ő filmjeiken keresztül érvényesült. Ők hatan ritka tehetségek, mert eszméik kereskedelmileg is gyümölcsözőek: és a kiüresedett stúdiószerkezet hálás is érte. Szükségletet elégítenek ki, ennek következtében hatalmuk van.

George Lucas: Vaddisznók vagyunk. Orrunkkal túrjuk fel a szarvasgombát. Nehéz hát minket pórázra fogni, ellenőrizni. Mert nem is szarvasgombát, hanem aranyat túrunk ki. Az igazgatósági épületek tornyában nincs, aki ezt megcsinálja helyettünk. A filmstúdiók manapság már kartellek, melyeket bürokraták igazgatnak. Nem tudnak többet a filmkészítésről, mint egy bankár. A szerződéskötéshez is  legfeljebb úgy értenek, mint egy telekügynök. Engedelmeskednek a kartell-élet törvényének: minden ember azt kérdezi magától, hogy a döntése mennyire veszélyes az állására. Fogadásokra járnak hát és létszámba vesznek olyan embereket, akik újabb embereket ismernek. A hatalom mégis a miénk, azoké, akik igazából tudják, hogyan kell filmet csinálni.

Forrás: YouTube

John Millius: 1967 Hollywoodja? Akkor még falak álltak Hollywoodban, csupa klikk uralta a terepet. Minimum ismerni kellett Frank Sinatrat, vagy valaki hozzá hasonlót. Az a Hollywood, amiről ma már csak olvasni lehet, akkor még élt. Fogadásokat rendeztek a fontosak listáján szereplő embereknek és egy másikat a kevésbé fontosaknak. Mára mindez elmúlt. Ez a társadalmi élet már csak a televízió képernyőjén létezik. Társaságilag én legföljebb Steven Spilbergékkel találkozom. Ha Lucas itt élne Los Angelesben, bizonyára többet találkoznánk. Néha összefutok Marty Scorsese-vel. De a társasági élet hatalmát mi megdöntöttük. A filmgyár manapság már nem szólhat bele a film végső vágásába. Azt hiszem ráébredtek, hogy a film alkotói jóval tovább maradnak a színen, mint a filmgyár igazgatói. A hatalom most már teljes egészében a film alkotóinál van és mi egy olyan csoport vagyunk, amelyik hatalomban még egyre gyarapszik.

De Palma: Minél nagyobb hatalomra teszel szert, annál gondosabban kell ügyelned arra, hogy el ne szigetelődj. Los Angelesben például ez komoly gondot okoz.

Ez a hat rendező törzset alkot, közös isteneket és bálványokat imád. Pályájuk, filmjeik, sőt, privát életük is egymásba fonódik. Az ő térhódításuk a filmtörténet és a mozicsinálás külön fejezete, hiszen a mai napig meghatározói az amerikai filmgyártásnak, s kétségtelenül hatnak az európai filmművészetre. Ők ösztönösen ráéreztek a háború utáni Amerika társadalmi változásainak nagyságrendjére, amely megváltoztatta és átalakította a mozi szerepét is az emberek életében. Filmjeik olyan csoportok társadalmi, gazdasági és osztályigényeit elégítették ki, amelyekről a hajdani filmnábobok fel sem tételezték, hogy közönségként termékeik fogyasztói lehetnének. Az amerikai második filmes nemzedékkel – hatalomra jutásukról, rendezési módszereikről – külön részben foglalkozunk majd.

A filmkészítés  legfontosabb munkafázisai

  1. Téma keresés
  2. Téma feldolgozása, alapos ismerete
  3. Szinopszis megírása
  4. Filmnovella elkészítése
  5. Irodalmi forgatókönyv létrehozása
  6. Limit költségvetés elkészítése a gyártásvezető és a producer bevonásával.
  7. Forgatás előkészítése
  8. Forgatás – Felvétel indul!
  9. Utómunkálatok.

A forgatás előkészítése

A stáb összeállítása a filmforgatókönyv igényeinek függvénye. Függ a produkció műfajától, a forgatás időtartamától, a film terjedelmétől és nehézségi fokától.

Szereposztás, szereplőválogatás. Próbafelvételek készítése – ha szükséges –, amelyek párhuzamosan történnek az alább felsorolt eseményekkel. Színészek felkérése és egyeztetése, amely a producer, a gyártásvezető és a rendező közös feladata. A színészek egyéb elfoglaltságát, s a forgatási időre való egyeztetését a színészegyeztető végzi, aki a film forgatási ideje alatt folyamatosan dolgozik. Nálunk ez különösen fontos, mert a színészek nagy része színházhoz kötött, s ezért kiadatása színházi elfoglaltságának függvénye.

Forgatókönyvek szétküldése a stábtagoknak, a közvetlen munkatársaknak, s a már felkért és leegyeztetett színészeknek. Ez a felvételvezető feladata. Megszervezi az első stábértekezlet helyét és időpontját is.

Az első stábértekezlet, ahol – a színészeken kívül – minden felkért részlegvezető és leegyeztetett alkotóművész részt vesz. A rendező a forgatókönyv olvasata alapján ismerteti a stábbal elképzeléseit a filmről. Az általános, mindenkire vonatkozó szempontok bemutatása után a részlegvezetőkkel külön-külön, személyesen az asszisztens részvételével végigbeszéli a forgatókönyvet, ismerteti igényeit.

Terepszemle. A film eredeti helyszíneinek felkutatása a díszlettervező, az operatőr az asszisztencia és a gyártásvezető részvételével, valamint a film fotósának közreműködésével, aki felvételeket készít a helyszínekről a rendezőnek az operatőrnek és a díszlettervezőnek.

A helyszínek kiválasztása a rendezői szempontok alapján az operatőr, a díszlettervező és a gyártásvezető egyeztetésével.

Technikai terepszemle, amelyen már részt vesznek a többi részlegvezetők is, hiszen számukra szintén nagyon fontos a helyszín ismerete, hogy előkészíthessék a forgatásra (építészet, berendezés, hangtechnika, technika, világítás stb.) Az asszisztencia jegyzeteli a kívánságokat, hogy aztán eszerint véglegesíthesse a listákat, amelyeket a későbbi diszpóskönyvhöz csatol, s eljuttatja a stábtagokhoz, akik annak alapján dolgozhatnak.

Díszlet- és jelmeztervek bemutatása, korrekciója, megbeszélése, jóváhagyása, elfogadása

A második stábértekezleten a részlegvezetők bemutatják az eddigi munkájuk alapján tervezett limit-költségvetésüket. Egyeztetnek a gyártásvezetővel. Rendszerint mindig túllépik a megengedettet, s ilyenkor megindul a költségek lefaragása.

Gyártási értekezlet. A rendező és az operatőr felülvizsgálja kívánalmait, s a szükséges, de nem elengedhetetlen igényekről lemond, vagy egyéb engedményt tesz, hogy a tervezett költségvetésbe beleférjen. Amennyiben a producer elfogadja, jóváhagyja a költségvetést, kezdődhet az előkészítés kivitelezési része.

A technikai forgatókönyv elkészülése a megelőző munkafázisok alapján, s azok ismeretében. Ennek alapján állítja össze az asszisztencia a diszpozíciós könyvet, amely helyszínenként és képenként, beállításonként lebontva véglegesíti a részlegek számára az igénylistákat. Helyszín-, berendezés-, kellék-, ruha-, maszk-, hang-, zene- és perc-listákat.

Berendezés-, kellék-válogatás – fotózás; ruhapróbák – fotózás; maszkpróbák – fotózás.

Találkozás a színészekkel, beszélgetés, ismerkedés. Indokolt esetben próbák, s előfelvételek jelenetekről. Olvasópróba, szövegkönyvben korrigálandó javítások, a dialógusok véglegesítése stb.

Gyártási és forgatási terv készítése, egyeztetése, jóváhagyása. A felvételi tervek hónapra, hétre, napra lebontva, amelyekből minden egyes stábtag kap egy példányt, hogy tudja, mikor melyik jelenet, melyik helyszín, s szereplő kerül sorra. A gyártási terv tartalmazza a pihenőnapokat, az átállásokat, a díszlet és berendezés átvételének helyszínét és időpontját, s hogy az egyes jelenetek hány forgatási napot igényelnek stb.

Költségvetés véglegesítése a gyártási terv ismeretében.

Forgatás – Felvétel Indul!

Közben vetítés, muszterelés, pótforgatás

Utómunkálatok: vágás, utószinkron, zenefelvétel, zörejezés, finomvágás, keverés, fényelés, adáskópia, elfogadás.

Mint észrevehették, ebben a negyedik részben még csak az irodalmi forgatókönyv létrehozásáig jutottunk el, s még ezt sem végeztük ki teljes egészében. Miért? Mert a forgatókönyv írás nem minden rendezőnek jelent akkora megpróbáltatást, mint például Fellininek, vagy Lucasnak. Bergman – maga is író ember lévén – nagy igényességgel kezdett hozzá témái kidolgozásához, s igen sok írói munka, feljegyzés előzte meg a végleges forgatókönyv elkészültét. Maga szeretett bíbelődni vele. Ő azonban nem utólag osztott szerepet, hanem előre.

Bergman: Nem tudok úgy írni, hogy ne tudnám, milyen színészek játsszák majd a különféle szerepeket. Alakjaim aztán belebújnak a színész bőrébe, feltöltik izomzatát, kölcsönveszik beszédmódját, mindenekelőtt viselkedésmódját, létezési módját.


Ez a munkamódszer sajátos szemléletet és kapcsolatteremtést jelent. Bergman filmjei és forgatókönyvei remekül példázzák színészvezetési módszereit. Márpedig a színészvezetés az, amihez egy rendezőnek feltétlen értenie kell. Folytassuk ezzel a kérdéskörrel a következő, ötödik részt!

 Kapcsolódó

Filmiskola (3.)

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét