Connect with us

Kerítésen innen

Fiúk! Ezt most benéztétek!

Megosztás

Csak az álhírt közlő Pesti Srácok és a fideszes médiumok kapták meg azt az állevelet, amelynek aljára odahamisították Tóth Bertalan pártelnök aláírását

Megosztás

A Pesti Srácok arról írt a hétvégén, hogy Tóth Bertalan MSZP elnök az MSZP-s ingatlanok eladásáról küldött a párttagságnak egy körlevelet, amelyben az anyagi gondok miatt szerepelt a Villányi úti Konferenciaközpont (az új pártszékház) eladása is.

Az állevél

Tóth Bertalant a Hír Tv hívta az ügyben, de mivel fogalma sem volt, miről beszélnek, a tévétársaságtól elkérte a levelet, majd meglepve tapasztalta, hogy annyira gyatra minőségben szkennelték össze az aláírását, hogy még az összeillesztés másolásakor keletkezett árnyékot sem sikerült róla eltüntetni.

Az MSZP most kiadott egy közleményt is, amely szerint az állevelet csak a Pesti Srácok és a fideszes médiumok kapták meg, a párt feljelentést tesz hamisítási és csalási ügyben.

Hamisítás és csalás

Mint írják, csak az álhírt közlő Pesti Srácok és a fideszes médiumok kapták meg azt az állevelet, aminek az aljára odahamisították Tóth Bertalan pártelnök aláírását!

Az MSZP még a mai nap folyamán megteszi a szükséges jogi lépéseket a hamisítási és csalási ügyben. Üzent a Fidesz hazugsággyárának is: Fiúk! Ezt most benéztétek!

A XI. kerületi Villányi úton alakít ki pártközpontot az MSZP

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük