Connect with us

Banánköztársaság

Fleck Zoltán: alkotmányozásra kell kérni a felhatalmazást a választóktól

Megosztás

A NER azért hozott létre intézményeket, a legfőbb ügyész újraválasztásának szabályozásától az alkotmánybírók megválasztásán át az egyetemi alapítványokig, hogy ne lehessen visszacsinálni – mondta Fleck Zoltán jogszociológus a Klubrádióban.

Fleck
Megosztás

A NER azért hozott létre intézményeket, a legfőbb ügyész újraválasztásának szabályozásától az alkotmánybírók megválasztásán át az egyetemi alapítványokig, hogy ne lehessen visszacsinálni – mondta Fleck Zoltán jogszociológus a Klubrádióban.

Gyorsan fel lelehet számolni a demokráciát

Szerinte a NER-en belül nem lehet demokratikusan kormányozni. Az elmúlt tíz év „weimari típusú tapasztalata”, hogy gyorsan fel lehet számolni a demokráciát erős autoriter akarattal és populista ideológiával. Mindezek miatt – hangsúlyozta –, új alkotmányra van szükség, amely eléri, hogy ezt ne lehessen még egyszer megtenni. De az alkotmányozás nem lehet csak a mostani ellenzéké, a magyar nemzeté kell, hogy legyen, amelynek részei a Fidesz-szavazók is.

Fleck Zoltán jogszociológus, az Eötvös Károly Intézet igazgatója szerint nem egyszerűen kettős hatalom jönne létre, ha kis többséggel megnyerné a 2022-es választásokat a mostani ellenzék, hanem kormányozhatatlan helyzet, és nagyon rövid időn belül visszakerülne a hatalom a Fidesz kezébe. Az a célja a közjogi intézmények elfoglalásának és átalakításoknak, illetve az álprivatizálásnak, a köztulajdon alapítványokba mentésének és sok minden másnak, hogy relativizálja a választások jelentőségét, megszüntesse a politikai váltógazdaságot. Az alkotmányozást, a nagy törvényeket és a kormányzást összefolyatta és a kormány alá rendelte a jelenlegi vezetés, amely a választások lényegét akarja kilúgozni. Szerinte tehát antidemokratikus rendszer jött létre, és ezt nem lehet máshogy ellensúlyozni, csak nagyon sok demokráciával.

Új rendszerváltás, új alkotmány

Úgy folytatta: szinte mindenki belátja, hogy ebből az következik, hogy nem elég leváltani a kormányt, hanem rendszerváltásra van szükség. Idáig eljutott az egyesült ellenzék is, ennek a nyelvezete lassan kialakul. Az elmúlt tíz év arról szólt, hogy ne lehessen kormányozni NER nélkül, és a NER-en belül – ide értve az alaptörvényt is – nem lehet demokratikusan kormányozni. Olyan közjogi és tulajdoni viszonyok jöttek létre, amelyeken belül demokratikus kormányzás lehetetlen. Ha ezeket az eszközöket egy másik oldal próbálná meg alkalmazni, az nem lenne demokratikus.

Ebben néprészvételre, tisztázásra van szükség. Először is ezzel a programmal kell kiállni a választók elé:

„arra adjatok felhatalmazást, hogy leváltjuk ezt a rendszert, és ez azt is jelenti, hogy új alkotmányt kell létrehoznunk, és újraszabályozzuk azt az intézményrendszert, amely lehetetlenné teszi a kormányzást”.

A rendszerváltásnak mindenki érdekében kell megtörténnie

Nemcsak a mostani demokratikus ellenzék alkotmányozása, hanem a magyar nemzeté kell, hogy legyen, amelyben néhány millió Fidesz-szavazó is benne van. Tehát a legitimitás érdekében be kell vonni azokat is, akikkel viták vannak, le kell választani a Fidesz szavazóit a NER-ről, és ezt most el kell kezdeni – tette hozzá.

Kérdés, hogy megnyerhetők-e az ellenzékkel nem szimpatizáló választók egy olyan alkotmányozás számára, amellyel megakadályozható lenne, hogy valaki, beleértve az aktuális győztest is, egyeduralomra törhessen. Kiemelte: az elmúlt tíz év „weimari típusú tapasztalata”, hogy demokratikus felhatalmazással, nagyon erős autoriter akarattal és populista ideológiával elég gyorsan fel lehet számolni a demokráciát. Mivel ez a tapasztalat megvan, az a cél, hogy olyan intézményrendszert hozzunk létre, amelyben ez nem tehető meg még egyszer.

A demokráciát kell újra felépíteni

Fleck Zoltán szerint – idézőjelben – forradalmi jellegű intézményépítésről van szó, abban az értelemben, hogy nem választások után megszokott békés átadás-átvételről van szó, hanem a demokráciát kell újra felépíteni. Amit a sajtóval művelt a jelenlegi hatalom, az megnehezíti a helyzetet, de be kell vonni az embereket, civileket helyi szinten és összesítve országosan is ebbe a folyamatba.

Biztosan lesz nagyon csúnya rágalomhadjárat és manipuláció, de a kormánynak a költségvetéssel és egyéb eszközökkel vannak lehetőségei, hogy felbontsa az „acélkupolát”, és lehántsa a hályogot néhány ember szeméről, aki csak a közmédiából tájékozódott.

A NER azért hozott létre és alakított át intézményeket, a legfőbb ügyész újraválasztásának szabályozásától az alkotmánybírók megválasztásán át az egyetemi alapítványokig, hogy ne lehessen visszacsinálni ezeket a lépéseit; így előidézte, hogy „le kell rombolni” ezeket az intézményeket és újra kell szabályozni őket. Nem tehet mást egy új kormány, különben béna kacsa marad. Ehhez viszont – tért vissza az előzőhöz – alkotmányozásra kell kérnie a felhatalmazást a választóktól, akkor lesz morális alapja arra, hogy belekezdjen egy ilyen folyamatba.

Klubrádió

Kapcsolódó

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. csipetke

    2021.04.08 21:34 at 21:34

    Mindenáron meg kell szabadulni a fidesztől. mert ha maradnak még 4 évig, abba beledöglik az ország.

  2. gina

    2021.04.08 22:04 at 22:04

    Ideje már a váltásnak, elég volt a népgyilkos ,vérszivó, nép nyomoritó elmebeteg OV ből és bandájából, a fidesz a legalja párt ami létezik ezen a földön…..

  3. András Gáspár

    2021.05.20 17:17 at 17:17

  4. Pingback: Ahogy a kását, úgy az alkotmányozást sem eszik "olyan forrón", mint ahogy eddig hitte az ellenzék! - Fleck Zoltán véleménye - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük