Connect with us

Állati

Fodor: akármilyen egy párt politikai teljesítménye, nem jó, ha nincs kontroll fölötte

Megosztás

A Magyar Liberális Párt vezető testülete bizalmi szavazást kér magával kapcsolatban a tagságtól, mert bár a párt minimális célkitűzése – úgy tűnik – sikerült, a választási eredmény összességében nem ad okot az elégedettségre – közölte Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

Az eredmény akkor jó, ha széles körű felhatalmazás áll mögötte

Fodor Gábor örült a magas részvételi aránynak, és megköszönte a választópolgároknak, hogy részt vettek a szavazáson. „Akármilyen eredmény is születik, egy demokratának mindig tudnia kell, hogy az eredmény akkor jó, ha széles körű felhatalmazás áll mögötte” – fogalmazott.

A pártelnök szerint ugyanakkor nem örülnek a kétharmados Fidesz-győzelemnek, hiszen az ellenzéki sikerért harcoltak, de a gratuláció kijár a győztesnek.

Hangsúlyozta: demokrataként nem tartja jónak, hogy immár többedszer kétharmados felhatalmazása van egy kormánynak a parlamentben, mert akármilyen egy párt politikai teljesítménye, nem tesz jót, ha nincs kontroll fölötte.

A pártelnök bizalmi szavazást kér maga ellen

Az eredményt úgy értékelte: remélik és bíznak abban, hogy Bősz Anett, a Liberálisok képviseletében az MSZP-Párbeszéd listájáról bejut az Országgyűlésbe. Hozzátette: ez volt a párt minimális célkitűzése, és úgy látják, hogy ezt el tudják érni. Jelezte: a Magyar Liberális Párt vezető testülete ugyanakkor bizalmi szavazást kér magával kapcsolatban a tagságtól, mert összességében nem ad okot az elégedettségre a változás szövetségének eredménye.

Hangsúlyozta: a Liberálisok fő célkitűzése a jövőben is az, hogy minél inkább megteremtsék a liberális értékrendnek, a szabadságközpontú, piacgazdaságra építő, jogállami normákat komolyan vevő politizálás bázisát Magyarországon. A pártelnök kritikát fogalmazott meg a választások lebonyolításával kapcsolatban, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes szavazókörökben több kilométeres sorok alakultak ki.

Fodor Gábor kérdésre válaszolva kifejtette: jóval szélesebb körű ellenzéki együttműködésre lett volna szükség. A Liberálisok kezdettől fogva azt mondták, hogy közös miniszterelnök-jelöltre, közös képviselőjelöltekre és a közös listára van szükség ahhoz, hogy ebben a választójogi rendszerben elérjük a lehető legjobb eredményt. Megjegyezte: a liberális párt azok közé tartozik, akik a legtöbb áldozatot hozták azért, hogy ez az együttműködés létrejöjjön. Hozzátette: nem hibáztat senkit az önálló indulásért, de ha a cél az volt, hogy ne legyen kétharmad, akkor fontosabb szempont kellett volna, hogy legyen az összefogás, mint az önös pártérdek.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük