Connect with us

Sport

Fodor Csenge szerint a védekezésen lesz a hangsúly a győri kézilabdázóknál

Megosztás

Fodor Csenge válogatott balszélső szerint a védekezésen lesz a hangsúly a felkészülés során a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál.

Megosztás

Fodor Csenge válogatott balszélső szerint a védekezésen lesz a hangsúly a felkészülés során a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál.

“Összességében jó szezont futottunk, nem tudom ostorozni magunkat, de a vesztes mérkőzések azért voltak nagyon fájók, mert kijöttek olyan súlyos hibák, amelyeknek nem lett volna szabad. Ezeket idén megpróbáljuk kiküszöbölni” 

– nyilatkozta az MTI-nek Fodor Csenge a győriek hétfői nyilvános edzése előtt.

Hozzátette, a felkészülés során a védekezésen lesz a hangsúly, hogy végre olyan védőfalat rakjanak össze, amivel a játékosok és a szakmai stáb tagjai is elégedettek lesznek.

Másodedzőként idén nyártól a világbajnok francia Raphaëlle Tervel dolgozik a csapattal, aki a pályán védőspecialista, az Itxako Navarra együttesében pedig az ETO jelenlegi vezetőedzője, Ambros Martín játékosa volt, majd pályafutása végén Győrbe igazolt. Fodor úgy vélekedett, a szakmai stáb erősödött Tervel érkezésével, hiszen nagyon aktív tagja a csapatnak, és bár a védekezésben minden poszton sokat tud segíteni, másban is nagy szerepe van.

“Szinte egyenlő a két edző munkája, mindketten nagyon sokat foglalkoznak velünk”

A nyolcszoros válogatott szélső felidézte, hogy a norvég Vipers Kristiansand ellen elveszített júniusi Bajnokok Ligája-döntő után nehéz napokat éltek meg, mindannyiuknak nagyon fájt a vereség, de a nyári szünet jól sikerült, mindenki kipihente magát, úgyhogy teljes erőbedobással álltak neki az alapozásnak.

“Úgy gondolom, nagyon jó az alapanyag, a csapat, és nagyon várjuk a szezon kezdetét. Volt játékosmozgás, a stábban is volt változás, de úgy gondolom, erősödtünk” 

– magyarázta Fodor Csenge.

A győriektől idén nyáron távozott a balátlövő Háfra Noémi, a román beálló Crina Pintea, valamint két francia kapus, Laura Glauser és Amandine Leynaud. A norvég beálló Kari Brattset, valamint a montenegrói jobbátlövő Jelena Despotovic várandós.

Érkezett a szlovén jobbátlövő Ana Gros, a holland beálló Yvette Broch, a dán kapus Sandra Toft, illetve a dán balátlövő Line Haugsted, ám utóbbi súlyos vállsérülés után decemberig biztosan nem játszhat.

“Kari Brattset elég nagy egyénisége a csapatunknak, de az érkező játékosokkal is nagyon jó védekezést tudunk összerakni” 

– vélekedett Fodor.

A győriek a felkészülési időszak elején egy hetet Telkiben, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőközpontjában töltöttek. Fodor felidézte, hogy nagyon hasznos volt az összetartás, csapatépítő programokra is sor került, és mivel fizikálisan nagyon jó állapotban van mindenki, a kézilabdára nagyobb hangsúlyt tudtak fektetni.

Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld

 Fodor poszttársa, Schatzl Nadine elmondta, az edzések egy kicsit kemények voltak Telkiben, mert még vissza kell szokniuk a napi két tréninghez a hathetes pihenő után, de jó úton haladnak.

 “Biztosan más színt hoznak az új játékosok, illetve Raphaëlle Tervel szerepe is közrejátszik majd ebben. A kismamák és a sérültek is részt vesznek a csapat életében, itt vannak velünk, amikor tudnak”

– mesélte.

Az idei női világverseny – a szlovéniai Európa-bajnokság – rendhagyó módon nem decemberben, hanem a katari labdarúgó-világbajnokság miatt novemberben lesz. A 90-szeres válogatott Schatzl elmondta, ez némileg “megkavarja” a programot, de nem hiszi, hogy ez bárkinek nehézséget jelentene. Hozzátette, a megszokottnál hamarabb kezdik a felkészülést a nemzeti csapattal, az első összetartás szeptember végén lesz.

A győriek legnagyobb riválisai közül a Ferencvárosnál és a Vipersnél is jelentős változások történtek a nyári szünetben. A balszélső elárulta, beszélgettek az öltözőben az átigazolásokról és a sérülésekről, de elsősorban mindenki az alapozással, a kezdeti fájdalmakkal, izomlázzal foglalkozik, illetve azzal, hogy az új játékosokat beépítsék a csapatba.

A jobbszélső Lukács Viktória felidézte, hogy hatalmas élmény volt számára a második győri idényében a második BL négyes döntő, amely még szebb lett volna, ha aranyéremmel térnek haza, de reményei szerint a tavalyi bronz és az idei ezüst után jövőre végre arany kerül a vitrinjébe.

“Talán még sosem volt ilyen hosszú pihenőnk, mint idén, és számomra nagyon különleges volt ez a nyár, hiszen most volt az esküvőnk, majd a nászútunk. Nem tudom, hogy az esküvő töltött fel ennyire, a hosszú pihenő, vagy egyszerre mindkettő, de már vártam, hogy újra a csapattal lehessek, és találkozhassak a többiekkel.”

A szintén 90-szeres válogatott játékos elmondta, hogy a felkészülés során fokozatosan kezdtek visszaállni a kézilabdára, “úgy ismerkedtek a labdával, mint a gyerekek”.

“Eddig is sokat videóztunk, taktikáztunk, sok megbeszélésünk volt, tehát az elmélet eddig is nagy szerepet játszott, de most elértük azt a szintet fizikálisan, hogy el tudunk kezdeni százszázalékosan edzeni.”

Lukács szerint némileg könnyít a helyzeten, hogy a BL-ben az orosz Rosztov-Don és a CSZKA Moszkva az ukrajnai háború miatt nem indulhat, de a helyükre olyan csapatok kerültek, amelyeket egyrészt kevésbé ismernek, másrészt már letettek valamit az asztalra.

“Remélem, fokozatosan jönnek majd az egyre nehezebb meccsek”

A győriek az elmúlt évekkel ellentétben a következő szezonban először idegenben, majd hazai pályán játszanak az NB I-ben legnagyobb riválisukkal, a Ferencvárossal.

“A sorsolás talán most nekünk kedvez, viszont nagyon erős Fradival fogunk találkozni. Olyan játékoskeretük van idén, hogy eljuthatnak a legjobb négyig a BL-ben. Én mindig is szurkoltam és szurkolni is fogok nekik, de remélem, ellenünk nem lesznek a csúcson” 

– mondta Lukács.

Forrás: gyorietokc.hu / MTI

FTC-Győr hazai rangadó lehet a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Világbajnoki bronzérmes az U18-as magyar női kézilabda-válogatott | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük