Connect with us

Kerítésen innen

Fodor Gábor és Hoffmann Rózsa megint elszabadult

Megosztás

Semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban az oktatási tárca korábbi vezetői szerint. Fodor Gábor egykori közoktatási miniszter úgy véli, nem lenne szerencsés, ha amerikai példára hazánkban is transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek. Hoffmann Rózsa, egykori köznevelésért felelős államtitkár pedig azt is hangsúlyozza, hogy az LMBTQ-propaganda olyan világnézetet jelenít meg, amely idegen a magyar nép többségének szellemiségétől.

Fodor
Megosztás

Semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban az oktatási tárca korábbi vezetői szerint. Fodor Gábor egykori közoktatási miniszter úgy véli, nem lenne szerencsés, ha amerikai példára hazánkban is transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek. Hoffmann Rózsa egykori köznevelésért felelős államtitkár pedig azt is hangsúlyozza, hogy az LMBTQ-propaganda olyan világnézetet jelenít meg, amely idegen a magyar nép többségének szellemiségétől.

Fodor kontrája Fekete-Győrre

Azt hiszem, az óvodában korai lenne még a szexuális felvilágosítás. Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az általános iskola felsőbb osztályaiban, és a középiskolában kell foglalkozni

– jelentette ki Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere a Mediaworks Hírcentrumának (MWH).

Az oktatási tárca egykori vezetőjét azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról beszélt egy minapi interjúban: kormányra kerülve sem lenne kifogása az ellen, hogy transznemű emberek akár az óvodákban is felvilágosító előadásokat tartsanak

-írja a Magyar Nemzet . Fodor Gábor úgy vélte, a végső szót a különböző szakembereknek – például pszichológusoknak – kell kimondaniuk azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek szexuális felvilágosítása mikor és milyen formában történjen. Szavai szerint

ennek során a különböző civil szervezetek bevonása is kívánatos lehet, amennyiben az adott középiskola és a szülők is egyetértenek ebben.

Az SZDSZ egykori elnöke felidézte, hogy a minisztersége alatt elfogadott Nemzeti alaptanterv tartalmi vitáiban is felmerült a szexuális felvilágosítás szükségessége, ám nem genderkérdésként, hanem hagyományos keretekben.

Bár Európában jelenleg marginális jelenség, hogy például transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek, a tengerentúlról már számos hasonló extrém eset ismert.

Fodor-doktrina?

Nagyon nem lenne szerencsés, ha hazánkban is hasonló helyzet alakulna ki. Az oktatási intézményeket nem szabad gender- vagy bármilyen más propaganda színterévé tenni, ám a szexuális felvilágosításra az iskolákban is szükség van

– fejtette ki az egykori politikus. Fodor Gábor arra is kitért: hibának tartja, hogy a gyermekvédelmi törvényben a pedofíliával kapcsolatos törvénymódosítás mellett szerepelnek a homoszexualitásra vonatkozó passzusok is.

A jogszabály homályos nyelvezete a homoszexualitás kriminalizálására is lehetőséget ad. Ugyanis az olyan gumifogalmak, mint hogy a homoszexualitást nem szabad „népszerűsíteni”, vagy a szexualitást tilos „öncélúan” ábrázolni az iskolákban, sokféle értelmezésre és találgatásra is teret engednek

– fogalmazott az oktatási tárca egykori vezetője.Az iskolákban semmilyen helye nincs az LMBTQ- vagy egyéb, politikai célzatú propagandának.

Hoffmann Rózsa is beszólt az NGO-nak

Nem megengedhető, hogy a propagandisztikus céllal megjelenő, önmagukat NGO-nak nevező szervezetek „érzékenyítsenek” a közoktatási intézményekben, pláne az óvodákban

– ezt már Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori oktatásért felelős államtitkára jelentette ki az MWH-nak.

A második Orbán-kormányban a köznevelésért felelős államtitkári tisztséget is betöltő politikus úgy vélte, hogy: a szexuális felvilágosításra szükség van az iskolákban, de csak 14 éves kor után, amikor biológiailag és szellemileg is elég éretté válnak a gyermekek.

A szexuális felvilágosítás azért is nagyon kényes, sok körültekintést igénylő kérdés, mert ennek során azt is szem előtt kell tartani, hogy a gyermek olyan környezetben és értékrend szerint nőjön fel, ami az életet és a haza javát szolgálja az egyéni boldogulásuk mellett

– fogalmazott Hoffmann Rózsa, hozzátéve:

ha bárki az említett kérdésben ilyen tájékoztató foglalkozást akar tartani az iskolákban, akkor azt az igazgatónak kell engedélyeznie.

S ha az igazgatónak helyén van az esze és fontos neki a gyermekek fejlődése, akkor nemet mond az olyan törekvésekre, amelyek nem illeszkednek az iskola pedagógiai céljaiba és értékrendjébe. Szavai szerint a nemzetközileg egyre erősödő LMBTQ-propaganda olyan világnézetet jelenít meg, amely idegen a magyar nép többségének szellemiségétől, törekvéseitől és alkotmányától. – A magyarok túlnyomó többsége hagyományos értékeket és világszemléletet tart magáénak

– nyomatékosította az egykori köznevelési államtitkár, hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy az ettől eltérő nézeteket nem kell elfogadni, ám azoknak nincs helye az oktatásban.

Közben a Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnapi sajtóközleményében azt írta:

azzal, hogy a baloldali pártok és szervezetek megtámadták a gyermekvédelmi népszavazásra irányuló kezdeményezést, elismerték, hogy mindannyian támogatják az LMBTQ-propaganda bejutását a magyar óvodákba és iskolákba (…), ezért a kormány még inkább kiáll a referendum mellett.

A Városi Kurír kérdései

  1. Az SZDSZ egykori elnöke felidézte, hogy a minisztersége alatt elfogadott Nemzeti Alaptanterv tartalmi vitáiban is felmerült a szexuális felvilágosítás szükségessége, ám nem genderkérdésként, hanem hagyományos keretekben. – Bár Európában jelenleg marginális jelenség, hogy például transzneműek részvételével igyekeznének érzékenyíteni az óvodásokat a különböző LMBTQ-szervezetek, a tengerentúlról már számos hasonló extrém eset ismert. (Tisztelt Fodor úr!  Nem lehet, hogy ami „más”, az egyszerűen csak az legyen, ami: azaz „más” és ne rögtön „extrém”?)
  2. – A szexuális felvilágosítás azért is nagyon kényes, sok körültekintést igénylő kérdés, mert ennek során azt is szem előtt kell tartani, hogy a gyermek olyan környezetben és értékrend szerint nőjön fel, ami az életet és a haza javát szolgálja az egyéni boldogulásuk mellett – fogalmazott Hoffmann Rózsa, hozzátéve: ha bárki az említett kérdésben ilyen tájékoztató foglalkozást akar tartani az iskolákban, akkor azt az igazgatónak kell engedélyeznie. (Jól érezzük, hogy ez nem más, mint alig titkolt „buzizás”?)
  3. „…azzal, hogy a baloldali pártok és szervezetek megtámadták a gyermekvédelmi népszavazásra irányuló kezdeményezést, elismerték, hogy mindannyian támogatják az LMBTQ-propaganda bejutását a magyar óvodákba és iskolákba (…), ezért a kormány még inkább kiáll a referendum mellett. ( Szóval meghosszabbítják Bicskéig, vagy még tovább?)

Kapcsolódó

 

fodor

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta Brash

    2021.08.19 00:04 at 00:04

    Nem is birom vegigolvasni ezt a cikket – ez NEM a VK hibaja! – mert ennyi hazugsagot keptelen vagyok megemeszteni, de hogy fodor gabor idaig sullyedt? Hat szegyen! Viszont hoffmann rozsacska a jovo hetre mar ne vegyen ebedjegyet, – kurvaszarul nez ki! Nagy valoszinuseggel muxik a karma: az Isten nem ver bottal!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük