Fontolgatják az iskola- és plázabezárást – újabb szigorítás várható!

Ha így emelkednek a számok, új korlátozásokra lehet szükség, mondta Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Mérlegelik az iskolabezárást, vagyis a digitális oktatás elrendelésének lehetőségét, ahogy arról a hétvégén a Nemzeti Népegészségügi Központ osztályvezetője is beszélt.

Azért vagyunk, hogy minél nagyobb sebességgel eloltsuk a vakcinákat

– mondta Müller Cecília és megköszönte a háziorvosok közreműködését.

Aki válogat és esetleg szimpatikusabb vakcinára vár,

heteket, sőt, hosszabb időszakot is veszíthet abból az időszakból, ami védetté teszi

– fogalmazott a tiszti főorvos, aki szerint ez most nagyon megfontolandó, kéri, hogy mindenki fogadja el a felkínált vakcinát.

Müller tisztázta, pontosan milyen orosz vakcinák érkeztek a múlt heti, százezres szállítmánnyal. A Szputnyikból ugyanis különböző összetételű oltóanyagot adnak be  első és második alkalommal: két eltérő adenovírust használnak. Mint kiderült, mind a százezer vakcina első komponensű volt, a párjaik a hétvégén indultak el az újabb, 280 ezres szállítmány részeként. A fennmaradó 180 ezer adag szintén első komponensű, azoknak majd később érkezik a párja. (Frissítés: ez Szijjártó Péter vasárnapi bejelentéséből is kiderült.) 

A Magyar Hang beszámolója szerint az országos tisztifőorvos kijelentette:

Emelkedő számoknak vagyunk tanúi az elmúlt napokban, és nagyon nehéz hetek várnak ránk. Félő, hogy nálunk is az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét nagyon leterhelik, ezért nagyon fontos a higiéniés szabályok betartása a következő hetekben.

Változó protokoll

Aki már megkapta az első adag oltását, nála nem változik a protokoll, akkor kell megjelennie, amikorra korábban időpontot kapott. Akit hétfőtől oltanak be, rájuk vonatkozik az új protokoll

– mondta kérdésre válaszolva Müller Cecília.

Jelenleg feleannyi intézményben van érvényben részleges vagy teljes tanügyi elrendelés, mint a második hullám tetőzésekor

– tudatta az EMMI az ATV kérdésére válaszolva. A tárca tájékoztatása szerint

2021. március 1-jén az általános iskolák 16,7 százalékában van érvényben járványügyi intézkedés, ezen belül mindössze 2,6 százalékban érintett a teljes intézmény. Az óvodáknak pedig 8 százaléka érintett, ezen belül 3 százalékban érintett a teljes intézmény

– írták.

Az atv.hu kérdésére, miszerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes a Hír Tv-ben megfontolandónak nevezte a teljes általános iskolai oktatás átállítását is digitálisra a napi fertőzések és a járványügyi adatok miatt, mérlegeli-e ezt a kormányzat, és mikor születhet döntés, az EMMI részéről azt válaszolták:

“az intézményvezetők a tanévkezdés óta az Oktatási Hivatal honlapján, nyilvánosan elérhető protokoll alapján járnak el”.

(Az aHang 2020 novemberében petíciót indított az iskolák ideiglenes zárását kérve. Most ismét gyűlnek rajta az aláírások és eddig több mint 20 ezren írták alá. A linkre kattintva használható az aHang sablonlevele, vagy mindenki megfogalmazhatja saját kérését, és az “üzenet küldésre” gombra kattintva új üzenetet írhat az Operatív Törzsnek)

Vagyis….

Nesze semmi, fogd meg baromi jól! – cirka ennyit jelent a “tájékoztatás”. Pedig nem ártana picit előbb tudni a szülöknek és nem egyik napról a másikra, kapkodva kellene megoldani a családon belül a gyerekfelügyeletet. Meg azt sem ártana tudatni, hogy az iskolákon kívül esetleg miknek kell még bezárni. Borzasztó ez a bizonytalanság! Nem elég a vírus-okozta stressz, még megfejeli a kormány is.

Az Origo cikke szerint:

A Galgóczi szerint egy

rövid, kéthetes zárás komoly javulást eredményezne a járványügyi adatokban.

A felvetés mögött komoly dilemma húzódik: hogyan lehet a leghatékonyabban védekezni a vírus ellen akkor, amikor már javában tart a vakcináció, de a harmadik hullám minden eddiginél durvább következményekkel fenyeget.

“Most a legfontosabb a kontaktusok, és a közösségi találkozások számának csökkentése. Ennek érdekében komoly lépéseket tettünk, hiszen például a rendezvényeket jó ideje nem lehet megtartani. Ugyanakkor úgy látom, hogy

a korábban említettek miatt korlátozni lehetne az üzletek nyitvatartását egy rövidebb, kéthetes időszakra úgy, hogy csak a létfontosságú boltok (élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták) maradhassanak nyitva. Véleményem szerint a lépés azért is lenne indokolt, mert a plázákban nagyobb tömegek vannak”

– ezekkel a szavakkal vezette fel Galgóczi Ágnes, hogy

A JÁRVÁNY HARMADIK HULLÁMÁRA TEKINTETTEL MEGFONTOLANDÓ A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOK, ILLETVE A NEM LÉTFONTOSSÁGÚ ÜZLETEK ÁTMENETI BEZÁRÁSA.

A járványügyi szakember a plázák mellett az iskolák korlátozásának lehetőségét is felvetette. Szerinte a járványügyi adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés.

“Az is egy megfontolandó lehetőség, hogy az alsótagozatos osztályok is rövid időre digitális oktatásra álljanak át”

– egészítette ki a korábbiakat.

 

Müller, figyelmeztetés

Egy hozzászólás itt: “Fontolgatják az iskola- és plázabezárást – újabb szigorítás várható!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük