Connect with us

Sport

Fontos magyar győzelem a spanyolok ellen

Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott szerdán 32-26-ra legyőzte a spanyol csapatot a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, így két pontot visz magával a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjébe.

Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott szerdán 32-26-ra legyőzte a spanyol csapatot a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, így két pontot visz magával a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjébe.

A spanyolok az öt-egyes védekezési felállással eleinte nehéz feladat elé állították a magyarokat, akik ennek ellenére 4-2-re vezettek, ám ezt követően hátrányba kerültek (4-5). A Ferencváros játékosa, Nerea Pena, illetve a Siófok jobbátlövője, Mireya González Álvarez már ebben az időszakban is betalált a spanyol együttesben.

A folytatásban Kiss Éva egy hétméterest, majd a kipattanó után az ismétlést is hárította, csapata pedig visszavette a vezetést, sőt, egy 6-1-es sorozat után az ellenfélnél Carlos Viver szövetségi kapitány a huszadik percben időt kért (12-8).

Kiss Éva újabb bravúrokat mutatott be, de a spanyolok átálltak a hatos védőfalra, ezért a magyaroknak távoli átlövésekre vagy betörésekre volt szükségük. A beállót szinte lehetetlen volt megjátszani. Háfra Noémi úgy gondolta, hogy ezzel elérkezett az ő ideje, és négy góljával nem engedte felzárkózni a riválist. Mivel csapattársai is remekül teljesítettek – elsősorban támadásban –, a szünetben már öt találattal vezettek.

Planéta Szimonetta nyolc lövésből nyolc gólt szerzett. Fotó: Jozo Cabraja / kolektiff

Planéta Szimonetta a hatodik büntetőjét is értékesítette

A második félidő elején Silvia Navarro, a spanyolok tapasztalt kapusa kiválóan védett, és néhány játékvezetői ítélet is nehezítette a magyarok dolgát. Amikor azonban túlléptek ezeken a nehézségeken, tovább növelték előnyüket, így Viver megint időt kért (23-15).

A 39. percben, amikor Planéta Szimonetta a hatodik büntetőjét is értékesítette, a magyarok már tízzel vezettek, majd egy emberhátrány és az ellenfél háromgólos sorozata után megint lendületbe jöttek. A vége előtt 16 perccel elfogyott a spanyolok időkérési lehetősége, és tetemes hátrányuk tudatában számos alkalommal levitték kapusukat támadásba, ezzel létszámfölényes helyzetet teremtettek, de labdaszerzés után a magyarok többször is az üres kapuba lőttek.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány minden cserejátékosának lehetőséget adott, így a különbség csökkent, de a meglepően magabiztos magyar sikerhez nem férhetett kétség.

A kapusok közül Kiss Éva 31, Bíró Blanka pedig 25 százalékkal védett.

Női kézilabda Európa-bajnokság, csoportkör, 3. (utolsó) forduló

C csoport (Montbéliard):

Magyarország-Spanyolország 32-26 (19-14)
Magyarország: Bíró, Háfra 5, Kazai, Kiss, Kovács 3, Kovacsics 3, Lukács 4, Mészáros 1, Orbán, Pálos-Bognár 1, Planéta 8 (6), Schatzl 5, Szabó, Szalai, Tóth 2, Tóvizi.
Spanyolország: Arderius 1, Castellanos, Cesareo, Fernandez 2, Garcia, Gonzalez 3, Gonzalez, Gutierrez, Hernandez 3, Lopez 5 (1), Martin 6 (3), Martinez, Navarro, Pena 2, Rodriguez 2, Valdivia 2.

Hollandia-Horvátország 34-23 (17-10)
Gól: Delaila Amega 8, Angela Malestein 6, Merel Freriks 5, Knioenborg 4, Van der Heijden 4, Rozemalen 3, Polman 3, Visser 1, ill. Larissa Kalaus 6, Ana Turk 6, Blazevic 2, Glavan 2, Krsnik 2, Plahinek 2, Dezic 1, Jezic 1, Posavec 1.

A C csoport végeredménye: 1. Hollandia 6 p, 2. Magyarország 4 p, 3. Spanyolország 2 p , 4. Horvátország 0 p

A győztes magyar válogatott tagjai örülnek, középen Pálos-Bognár Barbara a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország – Spanyolország mérkőzés után a montbéliard-i Axone Arenában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Még Rasmussent is meglepte a magyarok remek játéka

„Minden elismerésem a spanyoloknak, nagyon gyors, erős, fiatal csapatuk van, edzőkollégám remek munkát végez. Nagyon boldog és meglepett vagyok. A védekezésünk ezúttal is jól működött, támadásban pedig egyre jobbak vagyunk. Némi szerencsénk is volt, de megdolgoztunk érte”

– nyilatkozta a dán edző a 32-26-os siker után.

Hozzátette, hogy együttese nagyon jól összpontosított, és ez is hozzájárult a győzelemhez.

A magyar csapat múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban pénteken a címvédő norvégokkal, vasárnap a németekkel, majd jövő szerdán a románokkal találkozik a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik helyezett pedig az ötödik helyért játszhat.

Rasmussen elárulta, még nem sokat gondolkozott a középdöntőn, hiszen nagyon fontos volt a mai találkozó, és egyébként is mérkőzésről mérkőzésre tervez. Hozzátette, az újabb három mérkőzés nagyszerű lehetőség a fiatal játékosok és az új kerettagok számára.

Carlos Viver spanyol szövetségi kapitány elismerte, nem játszottak jól, védekezésben és támadásban sem tudták megoldani a feladatukat.

„Sokkal jobbak voltak a magyarok, komoly erőbedobásra lesz szükségünk a középdöntőben” – fogalmazott.

Kiss Éva. Fotó: EHF

A mezőny legjobbjának megválasztott kapus, Kiss Éva úgy nyilatkozott, nagyon jó mérkőzést játszottak, amely után büszke a csapatra, mert mindenki mindent beleadott.

„Jól működött a védekezésünk és a támadásunk is, nagyon örülök, hogy két pontot viszünk a középdöntőbe.”

Saját teljesítményéről elmondta, egy kicsit nehezen indult számára a meccs, de aztán jókor jöttek a védések. Mivel már kedden megtudta, hogy ezúttal ő lesz a kezdő, volt ideje alaposan felkészülni a mérkőzésre.

A magyar együttesnek ezúttal nem voltak hosszabb hullámvölgyei, akkor is gyorsan új lendületet vett, amikor sorozatban két-három gólt szerzett az ellenfél. A Győri Audi ETO KC kapusa erről úgy vélekedett, nagyszerűen segítették egymást a játékosok, egységes csapatot alkottak, így örömjátékot hozott számukra a meccs.

A Ferencváros beállója, Mészáros Rea úgy fogalmazott, a teljesítményükön látszott, hogy a játékosok egyre jobban ismerik egymást, egyre jobban összeszoknak.

„Azt beszéltük meg, hogy mindent kiadunk magunkból, amit tudunk, mert szükségünk van a két pontra. Az eredményen is látszik, hogy jól küzdöttünk, a megbeszélt taktikát végre tudtuk hajtani, ez is pozitívum, amiből építkezni tudunk”

– nyilatkozta Mészáros, aki egy gólt dobott.

A Debrecen jobbátlövője, Kovács Anna kilenc kísérletből háromszor volt eredményes. Meglátása szerint rendkívül összeszedett és fegyelmezett volt a válogatott, így megakadályozta, hogy a spanyolok fordítani tudjanak. A magyarok a szünetben öt, a 46. percben pedig már 11 góllal vezettek, és egyetlen alkalommal sem voltak hátrányban a találkozón.

Háfra Noémi (k) kapura dob, mellette Mészáros Rea (b) és a spanyol Mireya González Alvarez. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Egy évvel ezelőtt, a németországi világbajnokságon szinte minden meccsen gyengén kezdett a csapat, idén ilyen problémával egyszer sem kellett megküzdenie. Kovács elmondta, kifejezetten figyeltek rá, hogy a spanyolok se tudjanak ellépni tőlük az elején, nehogy futniuk kelljen az eredmény után.

A magyarok már a csoportból való továbbjutással elérték, hogy az első kalapba kerüljenek a jövő decemberi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének sorsolásakor.

I. csoport (Nantes):
1. Oroszország 4 pont, 2. Szerbia 2 (51-47), 3. Franciaország 2 (48-46), 4. Svédország 2 (51-51), 5. Dánia 2 (55-59), 6. Montenegró 0

II. csoport (Nancy):
1. Románia 4 pont (60-47), 2. Hollandia 4 (56-52), 3. Magyarország 2 (57-54), 4. Németország 2 (57-61), 5. Spanyolország 0 (53-60), 6. Norvégia 0 (55-64)

December 7., péntek
21:00, Magyarország-Norvégia

December 9., vasárnap
15:00, Magyarország-Németország

December 12., szerda
18:00, Magyarország-Románia

(MTI)

Kovacsics Anikó: még tudatosabb játékra van szükség

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük