Connect with us

Kultúra

Forgalmi rend változás és nemzetközi összefogás a Hungaroring biztonságáért

forma1
Megosztás

A hétvége attrakciója a Formula 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, melynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság intézi.

Külföldi rendőröket is bevetnek

A magyar rendőrök munkáját szlovák, román, osztrák és lengyel rendőrök is segítik. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak  gyorsabb megoldása, segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező szurkolók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

A sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, amely a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérik a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.

A versenypálya körüli és az odavezető utakon a versenyt érintő minden napon – csütörtök reggeltől hétfő reggelig- megállási tilalom van érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

 Forgalmi-rend-változások

forma1

A pálya környéki forgalmi-rend

Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.

Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom. (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!

 Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba – csak a főbejárat felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.

Az M3-as autópálya 19.200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap – a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31-es autópálya (díjmentesen használható) – közlekedhetnek Budapest felé.

Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15 óráig, ezt követően megfordul a forgalmi rend.

A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.

A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.

Vasárnap a Magyar Nagydíj végén

Lezárásrják a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz.

Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.

A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok.

Nem árt erre sem odafigyelni, mivel az idei Magyar Nagydíj ideje alatt végig kánikula várható.

Jön az emberre, kutyára egyaránt veszélyes hőguta!

Néhány jó tanács

Az idei évben a boxutca látogatása 2018. július 26-án 14 órától 18 óráig tart!  Beléptetés a 8-as kapun.

  • A forgalom folyamatosságát  rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
  • Az érkezők  számoljanak azzal, hogy a beléptetés hosszabb időt vesz igénybe, ezért korábban induljanak el.
  • Vigyázzanak az értékeikre, mert az ilyen nagy rendezvényeken sok a  zsebtolvaj
  •  autókkal  a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, zárják be azokat, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.
  • A kánikula miatt mielőtt elindul vegyen magához vizet, és jól gondolja végig, hogy egészségi állapota megengedi- e ezt a megyeöltetést.
  • Rosszullét esetén azonnal forduljanak az versenyt biztosító egészségügyiekhez..

A részletekről tájékozódhatnak a Hungaroring Sport Zrt. honlapján.

(forrás: police.hu)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük