Connect with us

Ez a nap

Macron: Trump nem fair, nincs egyezség

Macron francia elnök
Megosztás

Emmanuel Macron francia elnök szerint a jelenlegi nemzetközi viszonyok, a kontextus nem teszi lehetővé az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti széles körű kereskedelmi megállapodást – az államfő erről Madridban beszélt Pedro Sánchez spanyol kormányfővel közös sajtótájékoztatóján.

„Nem vagyok amellett, hogy tárgyalni kezdjünk egy széles körű kereskedelmi megállapodásról, mert a kontextus nem teszi lehetővé” – fogalmazott.

A francia elnök hangsúlyozta: jó kereskedelmi párbeszédet csak kiegyensúlyozott kapcsolattal lehet folytatni, „semmi esetre sem fenyegetéssel”.

Macron szerint a tárgyalás alapfeltétele, hogy a felek kiegyensúlyozott alapokon állva, a kölcsönösség elvén, és semmi esetre sem fenyegetően forduljanak egymáshoz. Úgyhogy ő a maga részéről nem támogatja, hogy az EU széleskörű kereskedelmi tárgyalásokba bocsátkozzon Washingtonnal. Az Egyesült Államok részéről előbb jelentős gesztusokat vár, például az acélra és az alumíniumra kivetett, szerinte illegális védővámok ügyében.

Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének szerdai washingtoni találkozója kapcsán Emmanuel Macron úgy vélte, hogy az egyeztetések mindazonáltal hasznosak, mert segítenek enyhíteni a feszültséget. „Senki sem szeretne kereskedelmi háborút” – jegyezte meg.

A spanyol kormányfő is a párbeszédben hisz, nem pedig a kényszerben

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök kifejezte egyetértését és hangsúlyozta: kormánya a párbeszédben, a „multilateralizmusban” hisz, nem pedig a kényszerben. Kiállt amellett, hogy az Európai Unió hosszú évek alatt elért társadalmi, munkaügyi, környezetvédelmi eredményeit óvni kell. Hozzátette: különösen a jelenlegi közös agrárpolitika az, amit meg kívánnak védeni.

Emmanuel Macron első hivatalos látogatására érkezett a spanyol fővárosba, ahol a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén kiemelt szerepe volt az Európát érintő migrációs kihívásnak.

Megállapodtak arról, hogy európai és afrikai országok minisztereinek részvételével regionális szintű csúcstalálkozót hívnak össze a közeljövőben Spanyolországba az afrikai helyzet elemzése és lehetséges közös kezdeményezések végett.

Az erről szóló dokumentumban mindkét ország kinyilvánította, hogy egyforma stratégiát képviselnek a migráció kezelésében; egyetértenek az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítésében, elengedhetetlennek tartják a humán, anyagi és jogi erőforrások növelését, a határvédelmet és a nemzetközi védelemre nem jogosultak hazatérésének könnyítését.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: szolidaritással és felelősséggel kell szembenézni a problémával, fokozni kell az együttműködést azokkal az országokkal, amelyekből a migránsok útra kelnek és amelyeken áthaladnak, ugyanakkor mindig szem előtt kell tartani az emberi jogokat és méltóságot.

Macron: a nacionalista megoldások csak rövid távú sikert hoztak

Emmanuel Macron szólt arról, hogy „a nacionalista megoldások” csak rövid távú sikert hoztak, és kiállt az európai együttműködés mellett, amely szerinte az egyetlen hatékony módja a helyzet kezelésének.

A spanyol miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón bejelentette: ünnepélyes keretek között adja át Franciaország október elsején Spanyolországnak azokat a dokumentumokat, fegyvereket és más tárgyakat, amelyeket a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet elleni akciói során lefoglalt az elmúlt húsz év során.

Ezek segíthetnek tisztázni az idén feloszlatott terrorcsoporthoz köthető, de idáig még megoldatlan ügyeket – mutatott rá.

„Spanyolország sosem felejti el a két ország közötti együttműködést” – fogalmazott, felidézve, hogy az ETA utolsó merényletét francia földön hajtotta végre 2010-ben.

Trump elégedett a Junckerrel folytatott tárgyalások eredményeivel

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Iowa és Illinois államokban népszerűsítette az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel folytatott szerdai tárgyalásain elért eredményeket, és az európai piac megnyitásáról beszélt.

Az elnök Iowában – amely nagy szójabab- és kukoricatermesztő állam – farmereknek, illetve szervezeteiknek ecsetelte Junckerrel folytatott tárgyalásainak eredményeit, Illinois-ban pedig acélmunkásokkal találkozott. A helyszíni tudósítások tanúságai szerint mindenütt dicsérően szólt a várható kereskedelmi tárgyalásokról, és mindenütt tapssal fogadták. Iowa állam egyébként korábban az előző elnökre, Barack Obamára voksolt, de 2016-ban Donald Trumphoz pártolt.

Az Iowa északkeleti vidékén fekvő Peostában egy kerekasztal-beszélgetésen Trump így fogalmazott: „éppen megnyitottuk Európát nektek, farmereknek. Mondhatom, nem fogtok megharagudni Trumpra”. Hozzátette, hogy „nagyszerű dolgok várnak” az amerikai farmerekre.

Az elnök kíséretében volt az iowai kormányzó, a republikánus Kim Reynolds és a szintén republikánus képviselő, Rod Blum mellett a lánya és fehér házi tanácsadója, Ivanka Trump is. Ő elmondta: az elnök a jövő héten aláírja azt a szerdán a kongresszusban kétpárti egyetértéssel elfogadott törvényt, amely pénzt biztosít majd elsősorban fiatalok képzésére. Ivanka Trump közölte, hogy a törvény várhatóan 11 millió fiatalt – és kevésbé fiatal dolgozót – segíthet majd, hogy felzárkózzék az egyre nagyobb teret hódító digitális gazdaság követelményeihez.

Donald Trump Iowából Illinois államba utazott, ahol a St.Louis környékén lévő Granite Cityben acélmunkásokkal találkozott. A városban éppen a napokban jelentette be a a helyi acélipari vállalat, hogy újraindítja a két évvel ezelőtt lezárt kohót. A vállalat éppen annak tulajdonítja az újraindítást, hogy Donald Trump védővámokat vetett ki az importált acélipari termékekre és az alumíniumra.

Az amerikai kereskedelmi miniszter szerint hasznos volt az acélárukra és alumíniumra kivetett védővámok bevezetése

Az elnöki különgépen Trumppal utazott Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is, aki interjút adott a sajtókíséretnek. Ross leszögezte: az acélárukra és alumíniumra kivetett védővámoknak köszönhetően több munkahely teremtődött, mint amennyi megszűnt. „Az elnök kereskedelempolitikája most kezd működni” – tette hozzá.

Közben a Trump-Juncker találkozóról meg nem nevezett forrásokra hivatkozva részleteket közölt a The Wall Street Journal. A lap informátora szerint abban a pillanatban, amikor Juncker belépett a Fehér Ház Ovális Irodájába, Donald Trump viselkedéséből sejteni lehetett, hogy kész a megállapodásra. Az amerikai elnök „elbűvölő és rendkívül felkészült volt, és láthatóan erőfeszítést tett, hogy megállapodásra jusson európai partnerével” – idézte a lap az Európai Unió delegációjának egyik – névtelenséget kérő – tagját. Juncker kihasználta a kedvezőnek látszó hangulatot, s közölte, hogy mindkét félnek tartózkodnia kell további büntető jellegű vámtarifáktól, vagy ha nem így tesz, akkor magának is sokat árt. „Ha te ostoba akarsz lenni, akkor én is lehetek ostoba” – mondta a lapot tájékoztató forrás szerint az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Államok elnökének.

(Forrás: MTI, Euronews)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/washington-eu-kereskedelem/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük