Connect with us

Kerítésen túl

Frankfurter Allgemeine Zeitung: A keresztapa megadja a hangot, és aki ettől eltér, az hamarosan eltűnik a politikai színpadról, legalábbis a Fideszéről

A Keresztapa Katarba megy
Megosztás

Alig néhány hónapja még úgy tűnt, hogy biztosra vehető az EPP és Orbán Viktor Fidesz pártja közötti szakítás, most azonban úgy tűnik, hogy Magyarországon erről mást gondolnak. Pár hónapja az EPP számos tagpártja a Fidesz kizárását követelte, és Orbán is minden jelzést a kilépésre állított.

A cserépszavazást csak azzal lehetett elhárítani,

hogy a Fidesz tagságát meghatározatlan időre felfüggesztették. Amikor Manfred Weber leszögezte, hogy nem akar a Fidesz szavazataira szorulni, és Orbán megvonta támogatását Webertől, úgy tűnt, hogy az ügy gyakorlatilag lezárult. Orbán azt is mondta, hogy a Fidesz távozik, amennyiben az EPP előnyben részesíti a baloldali és liberális erőkkel való együttműködést a jobboldaliakkal szemben. Most azonban egészen más hangok hallhatók Budapestről: Weberrel kapcsolatban nem, de az EPP-vel kapcsolatban nagyon is – írta Stephan Löwenstein tudósító.

Idézte Gulyás Gergely interjúját, ami a Die Weltben jelent meg. Löwenstein szerint nem véletlenül épp egy német lapban. Ebben Gulyás határozottan kilátásba helyezte a baloldallal való együttműködés lehetőségét is. Legalábbis bizonyos témákban, mint eddig is, a Fidesz csupán

„állandó együttműködést”

nem akar, és emellett érdemes együttműködni az EPP-től jobbra lévő, de nem szélsőséges erőkkel is. Az EPP-nek nem kell stabil kormányzó többségre törekednie, hanem kovácsolhatna többségeket egyes témákban, például a gazdaság kérdéseiben a liberálisokkal, a kohéziós politikában a szociáldemokratákkal – idézte a cikk Gulyást. A szerző megállapította:

Gulyás mindig is Orbán előretolt kommunikációs bástyája volt,

amikor külföldre kellett jelzéseket küldeni. Kizártnak tekinthető, hogy Gulyás magától korrigálná Orbán álláspontját. A keresztapa megadja a hangot, és aki ettől eltér, az hamarosan eltűnik a politikai színpadról, legalábbis a Fideszéről. A magyarok nem maradtak meg a szavaknál: az EPP-ben rosszul fogadott két tartalmi vitát a múlt héten többé-kevésbé csendesen lezárták. Egyrészt megszüntették a reklámadót, amelyet mindig is a független média gazdasági bajba juttatására irányuló további eszköznek tekintettek megfigyelők. Ennél fontosabb, hogy Orbán elhalasztotta a tervezett közigazgatási bírósági rendszer felállítását.

Ezzel szemben a Fidesz úgy véli: Weber bizonyos vereséget szenvedett már az uniós csúcson,

amikor a kormányfők hangsúlyozták jogukat a bizottsági elnök kiválasztásához. Gulyás a múlt héten Michel Barniert a magyar kormány számára elfogadhatónak minősítette. A Fidesz soraiban nyilvánvalóan kijózanító hatással volt, hogy az európai választásból nem a politikai jobboldal került ki ragyogó győztesként, hanem éppen a zöldek. A Fidesz odahaza ugyan egyértelműen győzött, de alighanem ennél többet remélt. Ráadásul a fiatal Momentum párt 10 százalékot szerzett, és láthatólag a Fidesz vizeiben halászott sikeresen. Mindez alighanem mérsékelte az EPP elhagyására irányuló vágyat.

Most újra azt hangsúlyozzák, hogy a pártcsaládon belül afféle konzervatív platformot kell építeni, ahol a Fidesznek is helye lenne, és ahol a V4 államok kereszténydemokratái is helyet foglalhatnának, valamint esetleg Silvio Berlusconi pártja is, de Matteo Salvini Ligájával inkább csak együttműködni gondolna a Fidesz, semmint pártcsaládi kapcsolatokban állni – írta Löwenstein.

(A cikk a neten nem olvasható.)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük