Connect with us

Sport

Botrány Froome körül

Botrány Froome körül
Megosztás

Nem csitulnak a botrány hullámai Chris Froome körül, sőt, inkább elborítani látszanak a legendás kerékpárost – pedig ez a doppingolásnak nevezett eset kivételnek látszik, ha érett ésszel szemléljük, bizony komoly esély van arra, hogy a bajnok ártatlan. Csak az lassan már mintha senkit sem érdekelne, a tárgyilagosságáról ismert BBC-t kivéve.

A brit médiaóriás viszont pontos és minden részrehajlástól mentes, hosszú írást közöl Froome esetéről – mint arról mi is beszámoltunk, a Tour de France- és Vuelta-győztes országúti kerékpáros Chris Froome egy szeptemberben adott mintája miatt vizsgálódik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség. A négyszeres Tour-győztes kerékpáros egy Vueltán adott szeptember hetedikei mintájában a szalbutamol-szint a megengedett szint kétszerese volt. A szalbutamol hörgőtágító béta receptor stimuláns, javítja a légzésfunkciót, asztmagyógyszerek hatóanyaga. Froome azt mondta, hogy orvosa javaslatára, az asztmatünetei enyhítésére növelte a dózist, és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek minden joga megvan, hogy kikérdezze a történtekkel kapcsolatban.

Azonban Froome most érdekes új magyarázattal is szolgál: azt mondja, érthető a magasabb szalbutamol-sűrűség, ugyanis a fárasztó versenyen – dehidratálódott. Hát, kérem, ez még igaz is lehet, hiszen kevesebb folyadékban ugyanannyi anyag feloldva nagyobb sűrűséget eredményez. Ráadásul ennek a tényét a WADA is elismeri, ahogy azt is, hogy egyes személyek kiválasztási rendszerük miatt nagyobb szalbutamol-tartalmú mintákat adnak, csak afelől érdeklődnek, ez Froome-nál korábban miért nem volt így? Mi több: a szalbutamol a WADA által is legálisnak elfogadott szer.

De aki egyszer rossz hírbe keveredett a mai világban, annak nincs kegyelem. Lance Armstrong, aki korábban hét Tour de France-győzelmet veszített el tiltott szerek használata miatt, és nem is tagadja, hogy ő valódi doppinghuszár volt, már azt nyilatkozta Froome-ról:

„Chris Froome számára a Tour egy rémálom lesz, ha elindul 2018-ban. Lehet, hogy elmondja, hogy mi történt, lehet, hogy felmentik minden alól, de ő egyszer és mindenkorra beszennyeződött. A vizsgálat hónapokig eltarthat, aztán júliusban jön a Tour. Ez már most kellemetlen a számára, de ott egy rémálom lesz.”

Ejnye, Lance. Legszebb öröm a káröröm? Nem dőlt még el semmi. Igaz, a BBC is azt javasolja, hogy Froome kérje önként a felfüggesztését az ügy teljes tisztázásáig, de ők beszélhetnek sportszerűségről, neked kicsit rosszul áll ez a kifejezés…

Hölgyeim és uraim, kívánjuk inkább azt, hogy bármi is legyen az igazság, derüljön ki minél előbb.

Aztán meglátjuk.

Szele Tamás

Sport Mindig

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük