Connect with us

Budapesti hétköznapok

Fű alatt elővásárlási jogot szerzett a kormány a tuti helyen lévő 200 négyzetméternél nagyobb lakásokra! – Semjén Zsolt ebből sem maradhatott ki!

Megosztás

Emlékeznek? A nyáron megváltoztatott örökségvédelmi szabályozás a 200 négyzetméternél nagyobb ingatlanokat érinti a Duna-partok, a budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínein. Az volt a „kormány-mondás”, hogy a szabályozás célja az volt, hogy az értékes területeken álló ingatlanok ne kerüljenek tömegesen külföldiek kezébe, vagy azokat a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel. Most kiderült, lakás-ügyben változik a terv….

Botrány egy sumákban becsempészett mondat körül - A MAZSIHISZ kikéri magának!
Megosztás

Emlékeznek? A nyáron megváltoztatott örökségvédelmi szabályozás a 200 négyzetméternél nagyobb ingatlanokat érinti a Duna-partok, a budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínein. Az volt a „kormány-mondás”, hogy a szabályozás célja az volt, hogy az értékes területeken álló ingatlanok ne kerüljenek tömegesen külföldiek kezébe, vagy azokat a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel. Most kiderült, lakás-ügyben változik a terv….

Amiről szó volt….

2017 decemberében az Országgyűlés elfogadott egy törvényt, amelyhez a kormány készített egy végrehajtási rendeletet is. A nagy visszhangot kiváltó szabályozás szerint a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga lesz. Latorcai Csaba, aki akkor még a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára volt, gyorsan igyekezett megnyugtatni a kedélyeket: a törvény a lakásokat, a lakóházakat, a termőföldeket és az erdőgazdasági területeket nem érinti – járt utána a Telex.

Elővásárlás

Az elővásárlási jog pedig azt jelentette, hogy amennyiben

az ingatlan tulajdonosa eladná az ingatlant, a leendő vevővel tervezett adásvételi szerződésben rögzített feltételekkel az állam nyolc napig beléphet a vevő helyére.

Az idén nyáron aztán sok magyar ingatlantulajdonos lepődhetett meg. Hiszen a korábbi tájékoztatással ellentétben a nagy, egészen pontosan

a 200 négyzetméternél nagyobb lakások tulajdonosai arról kaptak hivatalos értesítéseket, hogy az ingatlanjaikra az állam elővásárlási jogot szerzett.

Itt jön a képbe Semjén….

Mint a parlament honlapjáról kiderül, az összetett törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be. Az ezt beiktató jogszabály a

2021. évi CI. törvény egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról

címet viselte. Az itt olvasható szöveg elég egyértelműen fogalmaz.

A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény úgy egészül ki, hogy a magyar államot elővásárlási jog illeti meg az ingatlan-nyilvántartásban kivett lakóház fő rendeltetési jellegű, valamint a 200 négyzetmétert meghaladó alapterületű, lakás rendeltetésű azon ingatlan vonatkozásában, amely a budapesti Duna-partok, a budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínen található.

Kapcsolódó

 

Fű alatt elővásárlási jogot szerzett a kormány a tuti helyen lévő 200 négyzetméternél nagyobb lakásokra! - Semjén Zsolt ebből sem maradhatott ki!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. LUCI

    2021.10.05 17:08 at 17:08

    Magyarul: NER lovagok veszik meg 30 %-ért az Önkormányzattól…ezzel ki is vannak semmizve akik először megvették volna 30 Millióért, majd eladták volna kb. 120-150 Millióért….Így a NER-lovagok 30-40 Millióért fognak a Duna-parton, a Várban, az Andrássy úton öröklakáshoz jutni…Így kell ezt…ha így is jó..

  2. gina

    2021.10.05 18:20 at 18:20

    A sok fidesz hivő baromnak minden jó, remélem öket is kizavarják a lakásukból, aztán megtudják mi a magyrok istene. és tovább imádják elmebeteg vezérük és bandáját ////

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük