Connect with us

Sport

Fucsovics győzelemmel és tortával ünnepelt

Megosztás

Fucsovics Márton győzelemmel ünnepelte meg 26. születésnapját, mivel csütörtökön bejutott a negyeddöntőbe a 64 ezer euró összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán a BOK Sportcsarnokban.

A világranglistán 62. játékos – akit az első helyen emeltek ki a szervezők – a 16 között a lengyel Hubert Hurkacz-cal (225.) találkozott. Az egyesben utolsóként versenyben maradt magyar eleinte nem tudott mit kezdeni húszéves ellenfele bombaszerváival, és saját adogatásainál is meg kellett küzdenie a pontokért. A közel kétméteres termete ellenére meglepően labdabiztos lengyel kétszer is kettő pontra volt a szettől, amelyet végül a végig koncentráltabban játszó rivális rövidítésben nyert meg 55 perc alatt.

Az ünnepelt a folytatásban 4:3-nál vette el először Hurkacz adogatását, majd könnyedén kiszerválta a játszmát, így másfél óra elteltével jöhetett az utolsó felvonás.

Ebben a lengyel 3:1-re elhúzott, ám Fucsovics ritmust váltott, sorozatban négy gémet hozott, és végül 2 óra 9 perc alatt győzött.

„Ellenfelem nem ajándékozott meg ezzel a győzelemmel, nekem kellett megnyernem a meccset. Az első két szettben minden bejött neki, de a közönség átsegített a holtpontokon”

– nyilatkozta a pályán Fucsovics, majd átvette születésnapi tortáját a szövetségtől.

A hétvégén a belgiumi DK-nyolcaddöntőt 3-2-re elveszítő csapat vezére a pénteki negyeddöntőben a német Kevin Krawietz-cel találkozik, aki 557. az ATP-rangsorban.

Fucsovics a pénteki negyeddöntőben az 557. pozícióban rangsorolt német Kevin Krawietz ellen folytatja.

Borsos Gábor csütörtökön pályafutása első nyolcaddöntőjét vívta challenger-tornán, ellenfele a szerb Nikola Milojevic (182.) volt. A szerb teniszező hamar 5:0-ra elhúzott, ekkor a Davis Kupa-válogatott Borsos szépített, ám ezután már csak két gémet nyert. A találkozó 1 óra 8 percig tartott.

Hungarian Challenger Open

Egyes, 2. forduló:

Fucsovics Márton (1.)-Hubert Hurkacz (lengyel)6:7(3), 6:3, 6:4
Kevin Krawietz (német, Q)-Viktor Galovic (horvát, 7.) 6:4, 6:2
Nicola Kuhn (spanyol)-Valkusz Máté 6:2, 7:6(5)
Jürgen Zopp (észt, 6.)-Arthur De Greef (belga) 6:3, 7:6(5)
Nikola Milojevic (szerb, 8.)-Borsos Gábor (WC) 6:1, 6:2
Elias Ymer (svéd, 4.)-Zdenek Kolar (cseh) játék nélkül
Constant Lestienne (francia, Q)-Felix Auger-Aliassime (kanadai, 5.) 6:0, 6:2
Vasek Pospisil (kanadai, 2.)-Adam Pavlasek (cseh) 6:4, 6:3

Negyeddöntő:

Fucsovics Márton (1.)-Kevin Krawietz (német, Q)
Jürgen Zopp (észt, 6.)-Nicola Kuhn (spanyol)
Elias Ymer (svéd, 4.)-Nikola Milojevic (szerb, 8.)
Vasek Pospisil (kanadai, 2.)-Constant Lestienne (francia, Q)

(MTI)

https://varosikurir.hu/fucsovics-nyerte-magyar-csapat/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük