Connect with us

Sport

Fucsovics négy játszmában kikapott Djokovicstól

Megosztás

Fucsovics Márton jól játszott, a második játszmát megnyerte, ám összességében négy szettben kikapott Novak Djokovicstól az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így kiesett.

Megosztás

 

A világranglistán 41. magyar játékos az esélytelenek nyugalmával kezdhette mérkőzését a US Open centerpályáján a 13-szoros Grand Slam-tornagyőztes riválissal szemben, ám a találkozó első játékaiban kissé érezni lehetett rajta a megilletődöttséget. Djokovics ugyanis rögtön elvette az adogatását, majd az első játszmában magabiztosan őrizte előnyét, s 6:3-ra nyert. Fucsovics Márton jól játszott, 

Nagy fordulat

A nyíregyházi sportoló az első játszma közepétől egyre bátrabban és pontosabban játszott, Djokovics pedig látványosan szenvedett a hőségben. A második játszma közepén aztán nagy fordulat állt be a mérkőzésen, Fucsovics 3:2-nél elvette riválisa adogatását, aki később ápolást is kért, ám ezt követően sem talált magára, és 6:3-mal Fucsovics egyenlíteni tudott.

Fucsovics Márton – Fotó: USTA/Darren Carroll

A harmadik szett nagyszerűen kezdődött magyar szempontból. A még mindig gondokkal küzdő szerb ugyanis nagyon enerváltan, míg Fucsovics egyre jobban teniszezett, 1:1-nél újra brékelt, s egészen a játszma hajrájáig biztosan tartotta előnyét. Djokovics 4:3-nál – egy szerencsés, majd több szép ponttal – visszavette az adogatást, fordított, majd 5:4-es vezetésénél kihasználta Fucsovics hibáit és megnyerte a harmadik szettet.

Ezt követően a hőség miatt tíz perc pihenőt kaptak a játékosok, ami nem jött jól Fucsovics Mártonnak. A folytatásban ugyanis szétesett a játéka, s 0:6-tal zárta a szettet és a háromórás mérkőzést.

US Open, 1. forduló (a 64 közé jutásért)

Férfiak:

Novak Djokovics (szerb, 6.)-Fucsovics Márton 6:3, 3:6, 6:4, 6:0

(MTI)

Djokovics kísérte be az öltözőbe Fucsovics Marcit

Ez is tenisz!

Hiszti a teniszpályán

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük