Connect with us

Budapesti hétköznapok

Fürjes Balázs, a kormány stadiontúlárazásokért, valamint Vitézy Dávidért felelős államtitkár új feladatot kapott!

Ön szerint a főváros, vagy a kormány kezeli az országkasszát? Fogaskerekű-ügyben beindult a mutogatás-hadművelet
Megosztás

Fürjes Balázs, a kormány stadiontúlárazásokért, valamint Vitézy Dávidért felelős államtitkára úgy látszik, új feladatot kapott: a főpolgármesterrel való levelezésért felelős főbürokrata lett – kezdte közösségi oldalának bejegyzését Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese.

A kiváltó ok

Mint arról a Városi Kurír is beszámolt, csütörtök este Fürjes Balázs államtitkár az InfoRádiónak adott interjújában többek között azt mondta a többszörösére drágult állatkerti fejlesztésről, a Biodómról, hogy

“Várjuk a városvezetéstől, hogy tisztába tegye ezt az ügyet,.

Számon kérte még a Lánchíd felújítását is a főváros jelenlegi vezetésén.

A reakció

„Az új funkciója összefügghet azzal, hogy a régit nem látta el. Hiszen Budapest az államtitkártól – akinek névjegykártyája szerint mégiscsak a főváros fejlesztése lenne a dolga – a járvány elleni védekezéshez néhány Twitter-bejegyzésen kívül semmit nem kapott. Asszisztált viszont az államtitkár úr az önkormányzatokat, benne a fővárost érintő elvonásokhoz, az egyeztetések és a párbeszéd teljes hiányához, a kormány által tett ígéretek be nem tartásához. Asszisztált ahhoz is, hogy a kormányhivatal megtiltotta a fővárosi idősotthonokba visszaküldött beteget szűrését, és ahhoz sem volt egy szava sem, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napig nem kapta meg a kormánytól a fertőzésre vonatkozó, többször kért adatokat.

Fürjes államtitkárnak a budapesti járványhelyzetben mutatott hozzáállására illenek a miniszterelnök szavai: ha segíteni nem akar, legalább ne ártson.

Ehhez képest két levelet is írt mostanában,

az egyikben megerősíti, hogy Budapest az ígéretek ellenére sem kapja meg a buszvásárlásokhoz szükséges pénzt idén, majd számon kéri a Lánchíd felújítását.

Mindkét ügyben sokat segítene Budapestnek, ha Fürjes államtitkár csak abból a pénzből visszajuttatna valamennyit a budapestieknek, amennyivel az általa irányított projektek többe kerültek a tervezettnél az elmúlt években.

Ezeknek a túlárazásoknak az összege meghaladja a 400 milliárd forintot, ennek a hatalmas összegnek a töredéke elegendő lenne nemcsak a Lánchíd felújítására, hanem a közlekedési eszközpark megújtására is.

De mivel ezt a pénzt Fürjes államtitkár és a kormány zömében az oligarchák gazdagítására költötte a budapesti fejlesztések helyett,

a fővárosnak szembesülnie kell azzal, hogy a kormányzati elvonások, a járvány elleni védekezés költségei, az elmaradt kormányzati támogatások és a kieső bevételek miatt több beruházást is át kell tekintetnünk. A Lánchíd is ilyen, amelynek felújítása továbbra is prioritás, a költségeket, a felújítás szakmai tartalmát azonban, a híd majdani funkciójának átgondolásával együtt, újra kell tervezni. Ez a munka folyik a fővárosban.

Hasonló felelős átgondolás, újratervezés talán a kormányra és Fürjes államtitkárra is ráférne. Kezdhetné például az atlétikai stadion költségeivel.

csütörtök

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük