Kevesebb duma, több munka! – üzente Karácsony Gergelynek Fürjes Balázs

Karácsony főpolgármester reggeli posztjára reagált Facebook-oldalán Fürjes, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Mivel borította ki Karácsony az államtitkárt? Hát ezzel….

“Hónapok óta küzdünk azért, hogy az Európai Uniós helyreállítási terv elkészítése során a kormány érdemi párbeszédet folytasson a helyi önkormányzatokkal – köztük a Fővárossal – úgy, ahogy az a vonatkozó uniós jogszabályokban világosan elő is írják.

Kérésünk sajnos süket fülekre talált: a kormány mindmáig nem tette elérhetővé a magyar tervet, csupán egy 13 oldalas, felszínes és üres, a részletek megismerésére és véleményezésre alkalmatlan kivonatot publikált. Amiből épp csak az nem derül ki, hogy mire is költené a kormány a Magyarország éves költségvetésének negyedére rúgó támogatást. Kitartunk amellett, hogy amíg minimális esély is van az együttműködésre a koronavírus járvány és következményeinek leküzdésében, addig azzal meg kell próbálnunk élni. Budapest ezért a héten benyújtotta véleményét ahhoz a 13 oldalas dokumentumhoz, ami vajmi keveset árul el a kormány valós szándékairól.

Ebben egyrészt rögzítjük, hogy az erről a hevenyészett vázlatról szóló konzultációt nem tekintjük az uniós előírások szerinti megfelelő részvételnek, és fenntartjuk igényünket egy, az EU jogának megfelelő tényleges, érdemi véleménycserére a kormányzattal.

És jóllehet a vázlatból a részletes kormányzati tervek nem világlanak ki,

így azokat véleményezni sem tudtuk, a Főváros proaktívan eljuttatta álláspontját arról is, hogy milyen területeken, milyen projektekben számítunk a Helyreállítási Alap forrásaira a Főváros fenntartható fejlesztésében, a gazdaság zöld újraindításában és a járvány által megtépázott szociális háló megerősítésében, az esélyteremtésben.

Meggyőződésem, hogy a Főváros programjai valamennyi budapesti javát szolgálják,

és amennyiben a kormányzat továbbra sem folytat érdemi konzultációt a fővárossal a források felhasználásáról, azzal nem csupán az Európai Unió jogát sérti, de a budapestieket is semmibe veszi.

Egyiket sem fogom engedni, és minden eszközt meg fogok ragadni, hogy rákényszerítsük a kormányt az érdemi egyeztetésre, a budapestiek hangjának meghallgatására!”

Fürjes-reakció

“Miközben szinte naponta egyeztetünk és együtt készülünk a csütörtöki Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésére, a főpolgármester váratlanul nekitámadott a kormánynak. Vagy csak egy PR-os keze sült el megint?

Nem igaz az a vád,

hogy a kormány nem tárgyal érdemben a Fővárossal. Értetlenül állok Karácsony Gergely főpolgármester friss posztja előtt… mintha nem ugyanazokon az egyeztetéseken vettünk volna részt a városvezetéssel! Amikor a Magyarország és a magyar gazdaság újraindítását tervezzük, természetesen kitüntetett szerepet kap Budapest.

Van egy, csak Budapestre szabott egyeztetési fórum a kormány és a városvezetés között: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, itt egyeztetünk minden, a fővárost érintő fejlesztésről. A FKT-ben öt-öt fővel vesz részt a kormány és a Főváros vezetése, és csak akkor születik döntés, ha a Főváros és a kormány is megszavazza.
A támogatásokról a párbeszéd folyamatos! Gulyás Gergely és a főpolgármester megállapodott, hogy az uniós források elosztásáról folyamatosan egyeztet, és közösen alakítjuk ki álláspontunkat. Ezért ez, közös döntéssel, kiemelt napirendi pont a csütörtöki FKT ülésen.

A héten többször is egyeztettünk Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettessel ezekről a pénzekről és projektekről – addig is, míg a főpolgármester karanténban volt. A Karácsony Gergely elnökölte Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hónapokkal ezelőtt megkapta véleményezésre az uniós források elosztásának tervezetét.

Vegyük sorra pontról pontra, hogy valójában mit javasoltunk a Fővárosnak:

  • A 2021-2027-es uniós forrásokból a kormány 3000+ milliárd forintot irányítana Budapestre!
  • Több mint félezer milliárd forint jutna gazdaságfejlesztésre, innovációra és felsőoktatásra.
  • Közel 1500 milliárd forintot szánunk Budapest és agglomerációja közlekedésének fejlesztésére.
  • Fővárosi egészségügyi fejlesztésekre jóval több mint félezer milliárd forint jutna.
  • A minőségi zöldfelületek bővítésére, megújítására, a természeti környezet fejlesztésére és parkok kialakítására ca. 180 milliárd forintot tervezünk elkölteni.

Ezek a szándékaink, Budapest mindenképpen jól jár, de az egyeztetések alapján természetesen készek vagyunk az arányokon változtatni. A budapesti kihívásokat közösen tudjuk megoldani.

Azt javaslom, hogy a budapestiek érdekében tegyük félre a politikai nézetkülönbségeket és dolgozzunk együtt a városért, az uniós források leghasznosabb felhasználásáért! Tudom, hogy a Főpolgármesternek az ellenzéki előválasztási kampány is fontos, de kérem, legyen első Budapest, az itt élő családok, vállalkozások, akiknek sürgős segítség kell. Ne a panaszkodás, hanem a közös munka legyen az első – mindketten erre szerződtünk a budapestiekkel.

 

védőoltás, színpad
illusztráció Városi Kurír

 

 

demeter
illusztráció: V.K.

Egy hozzászólás itt: “Kevesebb duma, több munka! – üzente Karácsony Gergelynek Fürjes Balázs

  • Avatar
    2021.03.13 - 15:21
    Közvetlen hivatkozás

    Pont az ilyen lusta csaló szemeteknek van véleménye, dolgozz te szarjankó és ne irogass és nyilvánits véleményt,, a munka nem a fidesz mocskoknak van kitalálva, és ezek höbörögnek…. nevetséges kis meleg bubi…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük