Már a sírásó-verseny is kissé morbid volt, ám futóköröket kijelölni a temetőbe már tényleg crazy kategória.


Az MTI jelenti,

hogy „a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve, futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepel, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.”

Hát, nem tudom. Lehet, hogy egy-két elvetemült kocogó betévedt már egy-egy temetőbe, ám érzem, hogy magyar futók tömegesen szeretnének éppen temetőkben edzeni.

Persze-persze tudok róla, hogy van aki queens-i és brooklyn-i temetőkben készül a New York Marathonra, ám még a tengerentúlon sem mindennapi dolog futócipőben róni a köröket a sírok között.

Nem vagyok álszent,

de mégis tekintettel kellene lenni elsősorban az elhunytak hozzátartozóira. Nem hiszem, hogy jó néven vennék, hogy a síremlékek között futkározókat kellene kerülgetniük.

Persze ahány ház, annyi szokás. Ahogyan egy-egy mexikói temetőben Mindenszentek idején és Halottak napján énekelnek, zenélnek, sőt, esznek-isznak a hozzátartozók, alkalomadtán még egy-egy halloweeni jelmezes futóverseny is belefér.

Ilyen öt kilométeres „Rest in Peace” futóversenyt rendeznek például a philadelphiai Laurel Hill temetőben. Egyszer egy évben!

Egy tucat futóbolond kedvéért

De visszatérve Budapestre, a magyar temetőkben futóköröket kijelölni még akkor is kegyeletsértő, ha van egy tucat futóbolond, aki szívesen igénybe venné ezt a „szolgáltatást”.

Persze a NÖRI nem tartja kegyeletsértőnek a sírkertben futást, sőt, szerintük a futókörök átadásával lehetőséget biztosít arra, hogy kijelölt útvonalon, a mosdóhasználat és egyéb szolgáltatások biztosításával futhassanak a sportolni vágyók.

A műemléki falak mentén egy kör hossza éppen három kilométer, szintkülönbség nélkül, részben aszfalt, részben terep úton.

Futópályát nem szentelnek föl?

A futópályákat szeptember 14-én szombaton adják át, az eseményen Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója mellett a projekt fővédnöke, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Rakonczay Gábor ultramaratonista is részt vesz.

Lelkük rajta! Arról nem szól a fáma, hogy bármelyik felekezet is tiszteletét tenné az eseményen, pedig manapság még focipályákat is szívesen felszentelnek az illetékesek.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét