Connect with us

Budapesti hétköznapok

Füst a moziban, az épület tetejére menekültek a diákok

Megosztás

A gyakorlat feltételezése szerint filmvetítés közben az Alba Pláza Cinema City mozitermében tűz keletkezett. A füst elől néhányan a tetőre menekültek.

Megosztás

Középiskolás diákok bevonásával tartottak tűzriadó és kiürítési gyakorlatot május 18-án délelőtt egy székesfehérvári bevásárlóközpontban.

A gyakorlat feltételezése szerint filmvetítés közben az Alba Pláza Cinema City mozitermében tűz keletkezett

A mozit és a bevásárlóközpontot kiürítették, ám a közönség közül néhányan a tetőre menekültek, őket a tűzoltók a magasból mentő létraszerrel mentették le.

A gyakorlaton a székesfehérvári Jáky József, valamint az Árpád technikum és szakképző iskola három-három osztálya vett részt, összesen százötven tanulóval.

A diákokat Sallai Lászó tűzoltó alezredes, kirendeltség-vezető köszöntötte, aki a közelgő fesztiválszezon kapcsán felhívta a fiatalok figyelmét a biztonságra.

Hangsúlyozta, hogy a tömegrendezvényeken váratlan esemény esetén a legfontosabb a pánik elkerülése, egymás segítése és a veszélyeztetett terület fegyelmezett elhagyása.

A tanulók ezt követően a katasztrófavédelem tíz perces kisfilmjét tekintették meg, amely bemutatta a tűzoltók mindennapi helytállását, a laktanyákon belüli közösségi összefogást, társadalmi szerepvállalást, kiemelve a katasztrófavédelem rendezvényeinél megörökített emlékezetes pillanatokat.

A rövidfilmet követő tapsot már a tűzriadó hangja zavarta meg

A fiatalok a köszöntőben elhangzottak szerint, fegyelmezetten hagyták el a diszkófüsttel egyre jobban telítődő mozitermet.

füst

A rendezvény második felében pályaorientációs programokon vettek részt a diákok.

A megyeszékhely hivatásos tűzoltó-parancsnoksága közös műszaki mentési bemutatót tartott a Magyar Vöröskereszttel, az Országos Mentőszolgálattal és a Fejér Medic egyesülettel.

A baleseti szimulációban két személygépkocsi ütközött, mindkét autóban egy-egy ember a roncsok közé szorult

Őket a tűzoltók feszítővágókkal szabadították ki és a mentőkkel együttműködve emelték ki a járművekből. Ezután különböző kihívások elé állították a tűzoltók a diákokat, akiknek időre kellett beöltözniük a védőruhába.

Rövid oktatást követően voltak, aki porral oltották el a többször begyújtott tálcatüzet, és a legvállalkozóbbak a személyautók szélvédőit is kivághatták. A járművek iránt érdeklődőket a gépjárműfecskendők mellett a katasztrófavédelmi mobil labor és a kritikusinfrastruktúra-bevetési egység járműve várta.

A  rendezvényen néha a tűzoltóautó szirénája is felharsant, amely a visszatükröződő szemekből következtetve nem csak a gyerekek, hanem korcsoporttól függetlenül bizony a fiatalok szívét is megdobogtatja.

Forrás: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fotók: dr. Gábor Ágnes és Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados

Tűz volt a Szent Lukács Gyógyfürdő egyik szaunájában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük