Connect with us

Kiemelt hírek

Füves cigiért mentek szavazni

drogfutár
Megosztás

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron füves cigarettát kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap. (Annak egyetlen hírportál sem jutott a nyomára, hogy melyik oldal volt a „lefüvező)

Kábítószer a voksért cserébe

A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki

„füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni”. Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármesterjelöltre voksoljon.

Rendőrségi feljelentés

A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült a választói akarat befolyásolására irányuló kísérlet, de érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert a beadványban nem jelölték meg a vélt törvénysértést.

A ZMTVB ugyanakkor a fellebbezésekben, illetve a tanúvallomásokban szereplő, büntetőjogi felelősséget felvető állítások miatt az iratanyagot átadta a megyei rendőr-főkapitányságnak.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük