Connect with us

Kerítésen innen

G. Fodor hozta a formáját, pofátlanul cinikus, mint a munkaadója

G. Fodor hozta a formáját,
Megosztás

Ahogy arról a Városi Kurír már beszámolt a Republikon Intézet csütörtöki konferenciáján egymásnak feszült  G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője és Tóth Csaba, a Republikon stratégai igazgatója.  A vitáról  közösségi oldalán Kálmán László nyelvész, az ELTE docense  ma írta meg a véleményét.

GFG hozta a formáját

A téma Soros György szándékainak megítélése volt. A házigazda nem állt a helyzet magaslatán. Nem tudni, miért ment bele Tóth a Fidesz-utcába, ha nem tudta hogy kell kezelni  a GFG-től megszokott cinikus, lekezelő mondatokat

G. Fodor nem győzte hangsúlyozni, mekkora teljesítmény – ellenőrizhetetlenül is, bemondásra – a nemzeti konzultációs részvétel. Szerinte egyértelmű, hogy Soros nem kell a magyar népnek. a kormány szócsövének főnöke méltánytalannak nevezte azt a feltételezést, amely szerint

„a csúf gonosz kormány manipulál (…) az emberek pedig hülyék, mert hagyják magukat”

Tóth Csaba beszorult a „reagáló szerepébe”, azt bizonygatta, hogy nem gondolja, hogy a nép buta, a magyar társadalomnak vannak jogos félelmei, emellett kevésbé nyitott. A Fidesz ezt kihasználva gyűlöletkampányt épít, a megoldás helyett pedig arra koncentrál, hogy a jelenlegi válság hogyan tudja a saját hatalomban tartását szolgálni. Elmondta, hogy a kabinet nem ismeri el, hogy

„létezik olyan, hogy valaki pártpolitikai cél nélkül társadalmilag hasznos dologra fordítja a vagyonát.”

Mi kérünk elnézést

A történtekről Kálmán László nyelvész, az ELTE docense közösségi oldalán így ír:

„Belehallgattam a „vitába”, amit a Republikon intézet szervezett géfodorral. Bár ne hallgattam volna bele, már megint azt a rettenetesen kínos érzést kellett átélnem, hogy én szégyellem magam az ott ülők helyett (is). Az emberek sajnos ritkán tudják megítélni, hogy mire képesek (ez biztos rám is igaz), én ennek tudom be, hogy rendszeresen kérdeznek ilyen gazembereket, és utána még egy pár perc kellemetlenséget se tudnak nekik okozni. Nem képesek belátni, hogy ha ez a vége, hogy csak örömet tudnak szerezni ezeknek a perverz disznóknak, akkor talán nem kéne próbálkozni.

Mondok egy példát. GFG szerint nincs is értelme annak a kérdésnek, hogy „Van-e Soros-terv, illetve miben áll az”, csak annak, hogy a kormány/állam/Fidesz sikeresen maga mellé tudott-e állítani vele milliókat. És akkor a szerencsétlen vitavezetőnek meg a vitapartnernek eszébe sem jut felvetni, hogy ezen az alapon pl. annak a kérdésnek sincs értelme, hogy „Alacsonyabbrendű faj-e a zsidóság”, hiszen láttuk, hogy milyen sikeresen meg lehetett vele nyerni milliókat. Nem mondom, hogy egy ilyen romlott senkiházit ez megsemmisített volna, de azért egy pár percig csak feszengett volna tőle egy kicsit. Vagy nem, de az magáért beszélt volna.”

A tanulság: nem árt felkészülni abból, akit az asztalhoz engedünk!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Por Öcsi

    2017.12.10 18:24 at 18:24

    Kis gnóm Szopi tovább a cigányf……t !! Szerencsétlen !!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük