Gábor György: Szóval, kedves feleim, itt bizony egy újfajta numerus claususról van szó ….

Én most nem rugóznék azon, hogy milyen az, amikor a Külügyminisztériumba és a Párizsi Magyar Intézetbe oltott Gondolatrendőrség magánlevelek tartalmára hivatkozva hozza meg döntéseit (szerintem mocskos, aljas és undorító, továbbá egy bizonyos civilizáción kívüli), miként azon sem, hogy lehet-e (szabályos-e, okos-e) egy hivatalos meghívó mellé magánlevelet hozzáfűznie az alkotónak (szerintem azt fűz hozzá, amihez kedve van), én most egy kicsit másra fókuszálnék.

A gigaszínvonalú Kulturkampf

ércbe és márványba vésendő textusai után végre napvilágot látott Boross Péter oly rég várt szózuhataga a magyar ébredésről és a szellemi szféra mielőbbi megtisztításáról, ahol az alábbi eszmefuttatásra lelhetünk:

„Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják.

Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.

Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják.

Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.”

Mindezt pedig gyors iramban követte

Havasi Jánosnak, a Párizsi Magyar Intézet igazgatójának ama gondolatkísérlete, amelyben azt állította, hogy az Orbán-rezsimet elítélő rendező, Gerzsenyi Bea nem tarthatja meg a bemutatóját, minthogy támadta a hatalmat, s

„…ennek fényében a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből fenntartott Párizsi Magyar Intézet számára a Gerzsenyi Bea által rendezett előadás megtartása nem vállalható fel.”

Szóval, kedves feleim, itt bizony egy újfajta numerus claususról van szó.

Az persze legitim vita tárgya lehet, hogy van-e joga a magyar államnak és közhatalomnak a kulturális preferenciáit ilyen-olyan úton-módon érvényesíteni (szerintem van), de az vitán felül áll, hogy nincs joga elhallgattatni, ellehetetleníteni a hatalommal szemben kritikusan fellépő művészeket, tudósokat, bárkiket, s nincs joga megszüntetni, szétverni, kiéheztetni, haveroknak átjátszani, cenzúrára és öncenzúrára kényszeríteni stb. minden olyan fórumot (napilapok, folyóiratok, rádiók és televíziók, kiállítási terek, színházak, tudományos és művészeti műhelyek, csoportok, egyetemek vagy egyetemi tanszékek, akadémiai intézetek és kutatóközpontok, stb., stb.), ahol – horribile dictu – a kormánnyal ellentétes vélemények vagy a hatalmat érintő kritikai gondolatok is képesek megszületni.

Mert, ha helyesen gondolom, a hatalom nem a velük egyetértők hatalma, hanem minden magyar állampolgáré, akiknek nem alaptörvényi kötelességük a megválasztott (vagyis jó esetben leváltható) hatalommal egyetérteni.

Az, hogy egyet nem értésüket milyen formában fejezik ki,

magánlevelekben, nyilvános fórumokon vagy épp a Facebookon (minthogy semmilyen más lehetőség nem maradt számukra, hiszen innen is, onnan is kitiltotta, s persona non gratának minősítette őket a hatalmi elvárásoknak maximálisan és készségesen megfelelni igyekvő, gyáva és rossz jellemű tulajdonosi kör, amely persze mindaddig használta őket, ameddig érdekei úgy kívánták), szóval az, hogy milyen formában fejezik ki egyet nem értésüket, az ízlés dolga és szigorúan privát kérdés. Ismétlem: a hatalom természetesen megfogalmazhatja preferenciáit még a kultúra területén is (habár épp a kultúra és a tudomány területén kellene a legvisszafogottabban és a legnagyobb önmérséklettel élnie, ha lenne bölcsessége, s nem csupán a megveszekedett hatalmi téboly határozná meg minden lépését, ámbátor ezt Kulturkampf idején egy öntelt, s nem az ország, hanem a saját hatalmi szempontjaival eltelt rezsim képviselőinek hiába is magyaráznám), vagyis a hatalom megfogalmazhatja preferenciáit, akár előnyben is részesítheti a saját szívének oly kedves alkotókat stb., de olyan nincs, hogy nem ad pénzt, s megvon úgyszólván minden lehetőséget és fórumot mindazoktól, akik nem értenek vele egyet, vagy épp kemény kritikával illetik a hatalmat.

A kormány az ellene szavazóknak is a kormánya,

ugyanis azok is azonos jogokat élvező magyar állampolgárok. Ha ennek ellenkezőjét műveli és hirdeti immár hónapok óta, a tudomány, a művészet és a sajtó területén talán a leglátványosabb módon, semmi egyebet nem tesz, minthogy alávaló módon megfélemlít, elbizonytalanít, növeli a cenzúra és az öncenzúra intézményét, valamint deklarálja, hogy újfent pártállami időket élünk.

S most innen gondoljuk újra mindazt, amit a rendező privát levelét állampolgári kötelességből a hatóságnál bejelentő szorgos magyar lelkület, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, Havasi János és a Külügyminisztérium produkált:

• adott egy szerző, Spiró György, akit persze nem kell szeretni, de aki – méltán – a magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzője; adott egy zseniális dráma; adott egy tehetséges rendező;
• adott egy alkotói csoport; adott egy külföldi főváros magyar intézete, amelynek missziós feladata és kötelessége a minőségi magyar kultúra megismertetése és terjesztése;
• adott az az összeg, amely nem Havasi János zsebéből került elő, s amely kellett ahhoz, hogy a produkció létrejöjjön;
• adott a párizsi (magyar és francia) közönség, amely várta a bemutatót, ám mindhiába: mindez együtt sem számított, kizárólag csak az, hogy mit gondol privátim az egyik alkotó a nem Isten segedelméből uralkodó Orbán Viktorról és rendszeréről.

Volna egy kérdésem: Kedves Havasi János!

Én szinte már csak undorral és megvetéssel vagyok képes gondolni az Orbán-kormány egészére, s valamennyi kiszolgálójára. Azt szeretném tudni, hogy a korábbiakkal ellentétben maradt-e még jogom belépni a Párizsi Magyar Intézet területére, avagy jobb, ha elkerülöm még a környékét is? (A környékét persze nem fogom elkerülni, minthogy az Intézettől másfél percre található az egyik kedvenc párizsi könyvesboltom, a „La Procure”.)

Válaszát várva,
üdvözlettel,
Gábor György