Egy remekbe szabott interjú végén, Soros György apropóján, Schmidt Mária az alábbiakat mondja a riporternek: “Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként regisztrálták 1916-ban, miután hadifogságba esett. Nem tudom, hogy tényleg zsidó-e. Miért térne vissza a zsidó hitre valaki a ’30-as években? Soha nem viselkedett zsidóként, egy rejtély a számomra.” Ennyit mondott a történészasszonynak vélt pártpropagandista. Egy rejtély a számára.


Akkor hát segítsünk neki megfejteni ezt a rébuszt!

Mondjuk el a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, a Szabadság téri szárnyas ótvar éceszgéberének, a Sorsok Háza projektért – minden ellenkező híreszteléssel szemben, s a változatlanul hatályban lévő kormányrendelettel összhangban – felelős Közép- és Kelet-európai Történelmi és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnök asszonyának, hogy kis kezicsókolom, picinyt rosszul tetszik feltenni a kérdést.

Ugyanis, tetszik tudni, a 30’-as években tündérlak Magyarhonban nem az volt a módi, hogy valaki fogta magát, aztán visszatért a zsidóságba, vagy nem tért vissza a zsidóságba, azt majd én döntöm el alapon. Viszont az volt a módi, hogy – meglehet, kissé udvariatlanul – meg sem kérdezték a jelölteket, hanem, tetszik tudni, megmondták nekik, kedves elnök asszony, hogy kikeresztelkedés ide, oltáriszentség oda, mik is ők valójában, mert azt majd mi döntjük el („Wer bei mir Jude ist, bestimme ich!” – „Az, hogy ki a zsidó, én mondom meg!”).

És ha elnök asszonynak elkerülte volna a gondos, a múltat objektíven pásztázó történészi figyelmét,

halkan jelezném, hogy remek Reiseführerek, iránymutatók és tájékozódási felületek álltak a hőn szeretett hatóság rendelkezésére, amelyekkel magabiztosan és minden felesleges és kukacoskodó vitát elkerülve hozhatták meg bölcs döntéseiket: ott voltak például a nürnbergi törvények néven rendkívül népszerűvé vált jogszabályok, így például az Állampolgársági törvény (1935. szeptember 15.), amely Soros Tivadar bácsi dilemmájára biztos kezű eligazítást nyújtott, amennyiben legalább 3 zsidó nagyszülővel rendelkezett (teljesen zsidó), vagy 1 zsidó szülővel vagy 2 zsidó nagyszülővel (elsőfokú keverék), vagy 1 zsidó nagyszülővel (másodfokú keverék).

Aztán szépen sorjában jöttek a magyarországi zsidótörvények is, amelyek közül már az első volt szíves deklarálni, hogy az 1919. augusztus 1. után kikeresztelkedetteket is zsidónak nevezte meg, aztán a második (1 szülő vagy legalább két nagyszülő zsidó, a három generáció óta megkeresztelkedetteket nem érintette a törvény), majd huss, egyszeriben kisurrant a harmadik zsidótörvény is, a törvényalkotó vigyázó szemét immár a nürnbergi törvényekre vetve, szigorúan a náci terminológia szerint (két nagyszülő esetében már zsidó).

Hát így volt ez, kérem szépen.

Így volt ez Soros Tivadar bácsival, meg a kis Soros Gyurival is, aki bizonyára csak a gyerekek megszokott bújócskáját játszotta, amikor rejtőzködnie kellett.

Ha pedig önmagát a korszak nagy szakértőjének tekintő hölgy mindezt nem tudja, akkor számomra ennek oka az igazán nagy rejtély. S akkor most megsúgom neki: nemcsak a Soros-családdal, hanem még nagyon-nagyon sokakkal volt ez így akkoriban.

Forrás

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét