Connect with us

Blogbazár

Gábor György: Matolcsy György jegybankelnök megragadta pennáját, és írt egy korszakosat

ir
Megosztás

Már a felütés gigantikus, bele a közepibe, in medias res. Egy jól megalapozott állítással felérő szerény kérdéssel indít: „Miért is ne hinnénk Advent idején, hogy a magyar nemzet felől nézve a világot, süllyed a rossz és jön fel a jó?”

Csak 18 éven felülieknek!

S Matolcsy nem tartja sokáig bizonytalanságban a hezitáló válaszadót, sietve maga mondja ki a konklúziót:

„Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy századunkban végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át, felelve egyben Nagy László nagy kérdésére: igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra.”

A szerző irodalmi erudíciója adott, a metafora megrendítően szép, az olvasó már a második mondat után megszabadul egészségtelen nedveitől, s megtisztul, vagyis katarzis éri őt.

De ha már Nagy Lászlótól az idézet,

„S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!”

(a költő – Matolcsy állításával ellentétben – nem kérdőjelet, hanem felkiáltójelet tett a sor végére), Matolcsy György műveinek kritikai kiadását előkészítendő kötelességemnek tartom jelezni a híres esetet, amikor egy hölgy egy társaságban odalépett Nagy Lászlóhoz, s nekiszegezte a kérdést: Mondd, Laci, hogy jutott eszedbe ez a két csodálatos sor, hogy ki viszi át fogában tartva a szerelmet a túlsó partra?

Nagy László, aki közismert volt arról, hogy utálta az őt körülvevő rajongókat,

továbbá a hétköznapi beszédében nem hagyta magát korlátozni az etikett szabályaitól, maga elé nézett, s az alábbit válaszolta (az itt közölt válasz nem azonos a költő eredeti feleletével, kiskorúakra tekintettel annak egy jóval finomabb és szalonképesebb változatát adom meg).

Szóval a kérdésre Nagy László ezt válaszolta: Az úgy vót, hogy a lyánnyal mentünk át a Tiszán, a ladikon, oszt közben a lyány orálisan illette a nemzőszervemet.
Ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!

Matolcsy minden bizonnyal ismerte a híres anekdotát, mert ezzel, s csakis ezzel nyer értelmet a saját kérdésére adott felelete.

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Marta Brash

    2019.12.17 20:31 at 20:31

    En nagyon szeretem Nagy Laszlot, a kolteszete meghatarozo volt a XX. szazadban, de kuszaszemnek erdekes modon nem tudom, miert pont o jutott az eszebe , hiszen a fidesz hivatalbol homofob, igy kuszaszem kihagyta azt az egyszeru tenyt, hogy Nagy Laszlo a sajat nemehez vonzodott…. Tehat aki fogaban tartotta a szerelmet, az nagy valoszinuseg szerint 1-sel kezdodo szemelyi szamu egyed volt. Szoval, kuszaszem, hulyesegben (is) kezdesz felzarkozni a tobbi agyashoz!

  2. apeeng

    2019.12.17 20:38 at 20:38

    Valószínű, hogy a nyugdíjasok megnyugtatása végett, ma megjelent egy hír, mely szerint alaposan átszámolták a jövő évi várható infláció számait, és kiderült, hogy igazuk van a hitetlenkedőknek, valóban kevesebbre taksálták.

    A helytelen számítás 3,4%, a módosított, most már pontosabb számítás szerint 3,5%. Hátra lehet dőlni, és kérni egy kávét.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük