Connect with us

Blogbazár

Gábor György: Miniszter Asszony! Ön vagy tudatlanságából fakadóan súlyosan téved, vagy aljasságából fakadóan közönségesen hazudik

zsidó
Megosztás

Olvasom, hogy a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, vagyis a mai napon a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter kavicsot, virágot és mécsest helyezett el a Cipők a Duna-parton emlékműnél.

A helyszínen az M1-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az emlékezéssel a következő generációkat is folyamatosan figyelmeztessük,

„milyen tragikus következményei vannak annak, ha egy nemzet elveszíti szabadságát”.

Miniszter Asszony!

Ön vagy tudatlanságából fakadóan súlyosan téved, vagy aljasságából fakadóan közönségesen hazudik.

Magyarország 1944. március 19. előtt szabad országként tette a magyar zsidósággal mindazt, amit megcselekedett:

a zsidóság fokozatos jogfosztását szolgáló törvényeket egy szabad ország törvénykezése alkotta és szavazta meg;

egy szabad ország minisztertanácsi határozata nyomán indult el közel húszezer, állampolgárságában bizonytalannak ítélt zsidó összegyűjtése, kiutasítása és deportálása, hogy aztán a német katonai hatóság tömegmészárlás keretében zárja le a magyar hatóság kezdeményezte

„idegenrendészeti eljárást”.

Egy szabad ország katonasága és csendőrsége

végezte el 1942 januárjában Újvidéken azt a „megtorló” etnikai tisztogatást, amelynek során közel ezer zsidót gyilkoltak meg. S 1944. március 19-ét követően egy továbbra is döntési helyzetben lévő, s a náci Endlösung programról pontos ismeretekkel rendelkező kormányzó tudomásával (arra az emberre gondolok, akit a mai „szabad” Magyarország miniszterelnöke „kivételes államférfinek” becézgetett),

nem egész két hónap alatt sikerült a teljes vidéki magyar zsidóságot, közel 450.000 személyt bevagonírozni és deportálni, magyar belügyi államtitkárok, hivatalnokok, csendőrök, motozást végző egészségügyisek, vasutasok, lelkes civil feljelentők és lakásfosztogatók közreműködésével.

Amúgy – hogy újra idézzem Önt – valóban

„tragikus következményei vannak annak, ha egy nemzet elveszíti szabadságát.”

Ezt ma mindannyian a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg. Ön azt, hogy milyen a szabadságtól megfosztók közé tartozni, mi azt, hogy milyen mindezt elszenvedni.

Forrás

 

 

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Dr. Sütő László

    2020.04.18 11:38 at 11:38

    Horthy pontosan tudta mi történik az elhurcoltakkal. A pesti gettók megmenekülése azon cinikus döntés eredménye, hogy a vezérkari főnöke tanácsolta neki, hogy azokat hagyja meg, mert addig nem lesz amerikai szőnyegbombázás !! Nem adhat semmi felmentést ezekre !! Németországban rögtön kiírná magát a közéletből az, aki Hitlert az autópálya építési programja miatt pozitív alaknak akarná beállítani !!

  2. Em

    2020.04.18 19:38 at 19:38

    Mindenesetre Gábor György esetében a címben szereplő „vagy”-ot inkább „és”-re kell javítani.

  3. Pingback: A "cipők" beléptek az egyetemes kultúrtörténetébe - A világ 2. legjobb szobra - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük