Connect with us

Kerítésen innen

Gábor György: Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik

Freud
Megosztás

Hódmezővásárhelyen időközi polgármester választásra készülnek, amúgy magyarosan, ahogyan ez mostanság itt szokás. Németh László plébános előre beharangozta, hogy vasárnapi példabeszédére érdemes lesz „figyelmezni”a helyi hívőknek.

Németh atyának sosem volt még ilyen jó….

Gábor György: Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik

fotó: K.G. facebook

Németh László egyházkerületi plébános bejelentette, hogy a vasárnapi misén elmondja véleményét a február végén esedékes időközi polgármester-választásról. Méghozzá azért, mert a teljes ellenzék által támogatott független jelölt, Márki-Zay Péter azt mondta egy interjúban, Magyarországon diktatórikus viszonyok vannak és ezt nem hagyhatja kinyilatkoztatás nélkül. A szót tett követte a Szent István katolikus templomban, ahogy az az Index videójában hallható:

Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán írt a Németh-jelenséggel kapcsolatban:

„Németh László hódmezővásárhelyi plébános utasításba adta a nyájnak, hogy a Fidesz jelöltjére kell szavazni az időközi polgármester-választáson, semmiképp sem az ellenzék által támogatott Márki-Zay Péterre, akit keresetlenül otromba hazudozónak és rágalmazónak nevezett, miután Márki-Zay Péter egy interjúban elmondta, hogy már nem tartja demokráciának a jelenlegi berendezkedést; hogy korrupcióra épül a rendszer; hogy a hatalmon lévők a kereszténységet csak címkének tekintik; s hogy az országban az emberek nem élnek szabadon, épp ellenkezőleg: félnek.

Németh László plébános viszont nem fél.

Bátran elmondta, hogy azért kell a Fideszre szavazni, mert – mint hangsúlyozta – a második világháború óta az egyházak nem élveztek akkora támogatást, mint amennyit a jelenlegi kormánytól kapnak, arról nem is beszélve, hogy Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, kezdhetjük építeni a harmadik katolikus templomot!

Ez mind örömhír, egyúttal világossá teszi: Németh atyát nem izgatja a lopott pénz, nem izgatja a maffia módjára működő állam, nem izgatja a kormány kezében lévő igazságszolgáltatás, nem izgatják a nélkülözők, a kisemmizettek, a megalázottak és megnyomorítottak, nem izgatják a hazaárulók, akik évtizedekre kiszolgáltatták az oroszoknak az országot, nem izgatja az atyát, hogy a keresztény társát feldaraboló baltás gyilkosért kapott pénz hol landolt, nem izgatja az atyát, hogy a miniszterelnök és köre szakmányban blaszfemizál, Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik.

Németh László vitában áll Jézussal,

ugyanis Jézus arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő országa nem e világból való, de Németh atya országa kizárólag e világból való, hisz Németh atya nem is tud más országról, igaz, az e világból valóról sem tud sokat. Továbbá Németh atya félreértette Szárdeszi Melitón II. századi keresztény apologétát, aki üldözött helyzetben írta Marcus Aurelius császárnak, hogy „az egyház a birodalom tejtestvére”, miközben Németh atya – mint maga mondta – a világháború óta sosem látott mértékben agyontámogatva – az állam emlőjét szopogatva kreál magából tejtestvért.

Júdás azért a bizonyos harminc ezüstpénzért legalább Jézust csókolta meg, Németh atya viszont a borotválkozó tükör előtt állva önmaga tükörképét.
Még kvalitásérzéke sincs sok neki.”

Németh László plébános Isten- helyett fideszhívő

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük