Connect with us

Blogbazár

Gábor György: a rendkívül piciny, ám annál játékosabb Semjén Zsolt

Semjén: “amíg várjuk a Szentatyát a politikai küzdelmek terén is legyen “treuga Dei”, “Isten békéje időszak”
Megosztás

Magyarország tényleg pompás hely. Még a részletek nem ismertek, de máris büszkén elmondhatjuk, hogy idehaza ismét bebizonyosodott: nem a méret számít, hanem a játékosság.

A KDNP, meglehet, elektronmikroszkóppal is csak nehezen felismerhető, azonosítatlan objektum,

ám vezetője, Semjén Zsolt felettébb játékos és virgonc. Tegnap a KDNP-frakció máriapócsi zarándoklatán mondott rétori teljesítményét korszakos jelentőségűnek nevezhetjük. Elmondta, hogy

„egy keresztény politikusnak két dolgot kell egyszerre megtenni: tisztességesnek lenni és hatékonynak… Tisztességesnek, mert hogy ha erkölcsi stiklik vannak, akkor azzal nemcsak saját magának és pártjának árt, hanem magának az evangelizációnak, az evangéliumnak, a kereszténységnek.”

És ehhez még hozzátette:

„Itt fontos egy zárójelet tenni: az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket, hogy a kereszténység ellenségei ellenségnek tekintik, és ezért támadják.”

Végül, a nyomaték kedvéért leszögezte:

„Jézus is erről beszélt, mikor azt mondta, hogy »üldözni fognak titeket«.”

Akkor hát vegyük sorjában:

1. Egyrészt azzal a kijelentésével, hogy ha

„valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket”,

máris durván, de rendkívül bátran beszólt a kormánypárti bérsajtónak, jelezvén, hogy az ellenzéki pártok vezetőit azért éri a támadás, mert a keresztény értékeket hatékonyan képviselik, s ezért a förtelmes kormánypárti sajtó támadja őket. Ez nemes gesztus, a mai hazai politikai élet ritka pillanata, érdemes köszönetet mondani a parányi, de játékos Semjén Zsoltnak.

2. Aztán erkölcsi „stiklikről” szólt, azaz csínytevésről (német Stückchen – csíny, trükköcske). Ismételten a rendkívül piciny, ám annál játékosabb Semjén. Például – ha saját „stiklijére” gondol – a plagizáció szerinte apró csínytevés, holott a plagizáció, egy szellemi alkotás részleges vagy teljes eltulajdonítása jogi és büntetőjogi következményekkel járó lopás. Rendben, a tízparancsolat nem tiltotta a plagizálást, de a lopást annál inkább.

3. Semjén egy egészen különleges Újszövetség-gyűjteményt olvasgathat, legalábbis én nem találtam meg a saját Újtestamentumomban, sem annak görög, sem latin, sem magyar vagy más modern nyelvű textusában, sem a szinoptikusoknál, sem János-evangéliumában, sem az Apostolok cselekedeteiben, sem a páli levelekben, egyetlen levélben sem, de még a Jelenések könyvében sem, továbbá nem lelem sehol, egyetlen dogmatikai kézikönyvben sem, hogy a plágium, a gyaníthatóan korrupciós pénzből szervezett svédországi helikopteres szarvasvadászat, s még sorolhatnám, a jézusi, keresztényi-keresztyéni erények között lenne számontartva.

4. Semjén végül Jézust idézi: „üldözni fognak benneteket”. Nyilvánvalóan János evangéliumára gondolt, ahol a pontos idézet így hangzik: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (15,20). Egyrészt Jézus önmagára utal (engem), legkevésbé Semjén Zsoltra. Másrészt nem a KDNP frakciójához szólott, hanem a „titeket” alatt Jézus legközvetlenebb tanítványait, vagyis az apostolokat értette.

5. Végül inkább csak halkan jegyzem meg, hogy azokhoz a „szakállas bácsikhoz” szólt Jézus, akiket kiválasztott és küldetéssel ruházott fel. Vagyis itt sem a KDNP-frakció daliás férfialakjai lebegtek Jézus szeme előtt, Simicskó István, Latorcai János, Harrach Péter, Szászfalvi László, Móring József Attila, Vejkey Imre, Földi László, Hargitai János, Nacsa Lőrinc, Rétvári Bence, Semjén Zsolt, Seszták Miklós, pedig ők is – micsoda misztérium! – épp tizenketten vannak, hanem minőségükben némileg különböző másik „tizenkettő”. És nem azokhoz a „szakállas bácsikhoz” – hogy Semjén Zsolt egy másik „stiklijére” is emlékeztessek –, akikről szép, elegáns, megfontolt, patetikus és szeretettől átitatott keresztényi beszédben emlékezett meg egykoron, midőn imigyen szóla:

„aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re.”

És így írja le a maga pályáját az üdvtörténet, Semjéntől, Semjénen át, Semjénig (és megint elölről), a semjéni „stiklik” alá rendelődve.

Forrás

Európai Bizottság

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük