Gábor György: Szakács Árpád megragadva elhíresült pennáját, egy könyv megírásával fenyegetőzött …

Kérem, engedjék szabadon képi fantáziájukat, s képzeljék el a határon kopogtató kataklizmát, amit Nyugat-Európában már nagy kanállal kóstolgatnak.

Ugye menni fog?

Ugyanis szükség lesz rá, miután Szakács Árpád ma lezárta gigantikus kulturális sorozatát, igaz, azonmód széttárta télikabátját, s megragadva elhíresült pennáját, orvul egy könyv megírásával fenyegette meg a mit sem sejtő, s a gátlástalan szemérmetlenséggel beígért könyv képzeletbeli látványától békésen szunyókáló magyar népességet.

És akkor lássunk hét húzós gondolatot és stiláris bravúrt (Bravurstück) a varázstollú és penge észjárású Szakács Árpádtól.

Szó szerinti idézetek következnek:

1. Sok minden olyannyira kitüremkedett, hogy már sem átugrani, sem megkerülni nem lehet, a magyar kultúra áporodott levegőjében pedig már alig van oxigén.

2. Csak amire a balliberálisok reflektálnak, az nem a valóság, hanem csak egy félelmeikből és szorongásaikból összetákolt látomás, egy saját maguk által kreált gólem árnyéka gondolataik ócska vermének a falán.

3. …színházi és irodalmi világunk nagyrészt kozmopolita semmitmondásokról szól, posztmodern keveréknyelven, képzőművészetünk a legaberráltabb exhibicionisták terepe, filmiparunk egyre inkább értéktelen olcsó amerikai utánzat.

4. Természetesen van egy rossz hírünk is: ezeknél sokkal rettenetesebb kataklizma kopogtat a határon, Nyugat-Európában már azt kóstolgatják nagy kanállal.

5. …ha megfigyeljük, a jobboldal politikai rendszer teljesen mentes a nyílt torzsalkodásoktól, hatalmi harcoktól, mindenki tudja a helyét, tudja a kötelességét, mert minden meg van szervezve.

6. …a kultúra egy feszültséglevezető terület, itt aztán ki lehet engedni a gőzt, ezért kell mindent úgy hagyni. Csakhogy ez a pára ugyanolyan halálos idegméreg, mint a doberdói fennsíkon kiengedett gáz, amikor azt visszafújta a szél a saját állásaink felé.

7. Ez a kívülálló test, a sok-sok darabból összerakott hálózati tér egyelőre úgy néz ki, mint egy virtuális Frankenstein-szörnyfigura. Létezik, és higgyék el, életre kel majd, ahogy az egyszer már megtörtént, csak most a már említett mindent elsöprő kataklizma formájában.

Ehhez a csodás teoretikus gólem-építményhez

én már Frankenstein nagy kanalával sem tudok hozzáfűzni egyetlen kitüremkedett és kiengedett gázt sem, amit majd visszafújnak a nagy őszi szelek, bele a saját képünkbe, legfeljebb annyit tennék még hozzá, szigorúan Karinthy nyomán, hogy kiszera méla bávatag, továbbá kiszera méra és mindig, valamint kiszera méra nin, és üzenem, hogy lehet kiszera mléra bégeva szebékkel visszaadni.
Reflexiónak egyelőre ennyi.