Gábor György: van valami állandó és változatlan a Fidesz-rezsim gondolkodásában

“Hallom innen-onnan, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tíz kategóriában szakmai díjakat adott át „a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként”. Eszemben sincs minősíteni a tíz kategória díjazottját, egyrészt, mert nem értek a felsorolt kategóriákhoz, másrészt, mert valamennyi kategória és díjazott hidegen hagy. Két személynél állnék meg egy pillanatra, de kifejezetten csak azért, mert látom, olvasom a sok tiltakozást: díjat kapott két feketeöves, meggyőződéses és elszánt antiszemita, rasszista, jelesül Takaró Mihály és Siklósi Beatrix. És most sokan tiltakoznak, és rendületlenül idéznek tőlük, bizonyítandó szellemi irányultságukat, eszmei és etikai meggyőződésüket.

Nem kellene! Én kifejezetten örülök, hogy Takaró Mihályt és Siklósi Beatrixot díjazták

Miközben naponta változik minden körülöttünk, a saját maguk képére átírt törvények, inflációs árak, szakmai köröknek és különféle emberi csoportoknak a megalázása és ellehetetlenítése, újabb és újabb ellenségképek kialakítása, a Tiborcz- és a Mészáros-portfolió állandó bővülése stb., akkor szerintem örüljünk annak, hogy van valami állandó és változatlan a Fidesz-rezsim gondolkodásában. Egyrészt az antiszemitizmus töretlen igénye, másrészt az, hogy erre a célra most már jó ideje rendre ugyanazokat találják meg. Az elmúlt évek során nem akadt miniszter, Balog Zoltántól (jelenleg református püspököt tisztelhetünk benne) Kásler Miklósón át a „snájdig református” Gulyás Gergelyig, aki ne adott volna át mindenféle jelentős állami díjat és elismerést e fenti két személynek: kaptak ők már Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést, mind a ketten, kaptak Németh László-díjat, József Attila-díjat, mi egyebet, hát most miért ne kaptak volna a Duna akármicsodától megint valamit?

Ráadásul nagy bajban lehet a kormány:

leszólnak a Karmelitából, hogy de aztán legyen megint köztük legalább egy-két rendes antiszemita, Gulyás stábja beindul, a Duna stábja beindul, s rendre ugyanannak a kettőnek a neve kerül elő a „Tuti zsidófalók” dossziéból. Hát ez nem sok.

Én például javasolnám kollektív antiszemita díjra a Mandineren önhatalmúlag rendre megjelentetett Facebook-posztomat követő kommentelők szorgos kis gárdáját, oké, nickname mindegyik mellett, beazonosíthatatlan hősök, anonim utcai harcosok, még nincs meg bennük a kellő bátorság, de úgy zsidóznak a Mandiner szerkesztőinek örömére, ahogy az a szerkesztőség részéről elvárható: ha azt írom le, hogy generátor, vagy azt, hogy túrós palacsinta, akkor is ez a kis elszánt különítmény nyomban zsidózni kezd. Ugyanis illetékes helyről értesültek arról (mondjuk tőlem), hogy zsidó vagyok, ezért írjak le bármit is, ők leírják ugyanazt, ezerszer: zsidó, zsidó, zsidó, zsidó.

Szóval Takaró és Siklósi életünk legmegbízhatóbb pontjai

Kapjanak hát kitüntetést az államtól, mert amit az állam ki akar fejezni, azt rajtuk keresztül képes a legadekvátabban: piszkos zsidók, piszkos zsidók, piszkos zsidók. Takaró és Siklósi a rezsim hangja, a Mandiner szerkesztőinek gyönyöre és a Mandiner kommentelő alakulatának vezérlő csillaga. Kormány és nép szerencsés találkozása.

És a „zsidó” szóra szükség van, úgy kell az, mint egy falat kenyér

Sem Takaró, sem Siklósi, sem a mandineres szerkesztők és kommentelők meghitt különítményesei nem ismerik a szó tartalmát, vallási, történeti és szociológiai stb. jelentését, a szó csak arra jó, hogy ebben fejeződjék ki saját másságuk amazokhoz képest: nem keresztények, ergo: zsidók. Nagy pech, ha akad köztük tehetséges, ismert, ha közülük valaki valamihez ért, Uram bocsá’, netán még sikere is van, mert ez roppant gerjedelmeket szül, ősi frusztrációt, atavisztikus gyűlöletet, s lehet az illető valójában zsidó, de lehet valójában nem zsidó, akkor is: zsidó, zsidó, zsidó, zsidó.
És ameddig elhangzik, hogy zsidó, zsidó, zsidó, zsidó, jóllehet mindehhez – mint tudjuk – nincs is szükség zsidóra, addig valójában rendben van minden, hiszen ez azt jelenti, hogy azért még mindig van ezekből, akik mások, legyenek akár zsidók, akár nem zsidók. Mások, tehát valamiért bedarálhatatlanok, holott már annyi mindenki mást már bedarált, domesztikált és magához édesgetett (ugye nem szükséges sorolni a neveket és az intézményeket?) a mindenhol (igen, mindenhol!) terjeszkedő, mindenhová (igen: mindenhová) elnyúló hatalmi gépezet. Szóval, mint mindig, továbbra is van modern és nem modern, nyugatos és nem nyugatos, hígmagyar meg mélymagyar, s van zsidó is, pedig volt idő, amikor mindent megtettek azért, beleértve a szorgos magyar állami szerveket és hatóságokat, hogy lehetőleg ne legyen belőlük egy sem.

De vannak. Így hát én örülök ennek

Meg a fent említett dossziénak, ahol a kiemelten jelentős, hatalomközeli zsidófalókból továbbra is Takaró Mihály és Siklósi Beatrix kínálja a választékot, hol Balog Zoltánnak, hol Kásler Miklósnak, hol Gulyás Gergelynek, mikor épp kinek, hol – mint épp olvasom – Koltay Andrásnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének (jé, van még ilyen?).

Amúgy pedig nem az lenne a világvége és maga a borzalom, ha azt olvastuk volna, hogy Tőkéczki László-díjat kapott Ludassy Mária, Vajda Mihály vagy Tamás Gáspár Miklós, hogy Herczeg Ferenc-díjat kapott Spiró György, Závada Pál vagy Parti Nagy Lajos, s hogy a nemzeti hírügynökség díját kapta Váncsa István, Tóta W. Árpád, Ács Dániel vagy Rényi Pál Dániel?

Na ugye!”

Forrás

Kapcsolódó

Pin It on Pinterest