Gábor György: “…valamennyi egyház fölött ott lóg Damoklész Viktor kardja”

Sokszor írtam már a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényről, amely a vallási és lelkiismereti szabadság jogállami alappillérét döntötte ki, kezdve azzal, hogy a politikai hatalomra bízta annak eldöntését, mely közösségek tekinthetők egyháznak – annak minden következményével együtt –, s mely egyházként bejegyzett közösségeknek szünteti meg a hatalom visszamenőleges hatállyal az egyházi státuszát, annak ugyancsak minden következményével együtt.

Itt és ekkor dőlt el, hogy a politikai hatalom kedvére szolgáló egyházak, szolgálataikért cserébe

kapnak mindent a kegyes hatalomtól (amely a közpénzt mint sajátját osztogatja, ha dicsérni akar, s megvonja, ha büntetni méltóztatik), s amely kegyes hatalom az egyházak önként felajánlott domesztikálhatóságát, jámborságát és végtelen lojalitását a kézből etetés elviselhetetlen könnyűségével hálálja meg.

És ekkor és itt dőlt el, hogy azok az egyházak, amelyek a legfőbb úr (nem az Örökkévalóra, hanem a Karmelita kolostor legfőbb lakójára gondolok) szemében szálkát képeznek, a primitív személyes gyűlölet és az úton-útfélen hangoztatott, összehazudott és már a látszatokra sem odafigyelő módon praktizált könyörtelen és irgalmatlan „keresztényi” (bruhaha) bosszúállás okán meghurcoltatnak és meggyaláztatnak.

S persze valamennyi egyház fölött ott lóg Damoklész Viktor kardja, mert ha egyikük nyája is letérne a politikai főpásztor kijelölte útról, a kard kíméletlenül lesújtana, darabolna és fűrészelne, csonkítana és megsemmisítene, hiszen ez tetszik az úrnak, s így van ez a kedvére.

Most újabb rohamra állt össze a hatalomtól teljesen független NAV

(függetlenségéhez legfeljebb a Médiatanács függetlensége hasonlítható), hogy megadja a kegyelemdöfést annak a százszor meggyalázott és a leggaládabb módon kifosztott egyházi közösségnek, amely pénzének és tevékenységének gyakorlatilag teljes összegét, vagyis az állam, a közösség pénzét nem futballstadionokra, nem a Dóm alatt szerényen megbúvó luxus éttermekre és az Adriáról folyamatosan szállított halak képezte lucullusi halvacsorákra vagy épp luxus wellness központokra költi, hanem a kisemmizettekre, a megnyomorítottakra, az otthontalanokra, az út szélén felejtettekre, a betegekre, a saját eltartásukra képtelenné váltakra vagy a józan ész számára elképzelhetetlen hátrányos helyzetből érkező kisgyerekekre.

Az Iványi Gábor és közössége, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elleni újabb galádság tökéletesen visszaigazolja a diktátorok jellegzetes és félreismerhetetlen habitusát.

A diktátor egóját sérti, s nem tud afölött napirendre térni, hogy valakire egykor rászorult, hogy valaki egykor segített neki, s ezért kíméletlenül, ám nagyon is kiszámítható módon bosszút áll. Nem tudja, nem is kívánja megérteni, s képtelen megemészteni és megbocsátani, hogy Soros nélkül nem lett volna pártja, hogy Simicska nélkül nem építhette volna föl pénzügyi és gazdasági luxusbirodalmát, s Iványi Gábornak sem tudja jóváírni mindazt, amit még egy másik világban az amúgy akkor is üldözött lelkész a családjáért tett.

A diktátor a saját táborát egy virtuális világba tereli,

közben azonban maga is belefeledkezik ugyanebbe a virtuális valóságba, s immár önmagát is becsapva az imaginált univerzumot tekinti valóságnak és realitásnak. A saját árnyékára mint valóságra tekint, mert önmaga valósága közben elvesző és semmivé váló árnyékká foszlott. Nagyon sokat elárul, s 2022 után minden bizonnyal sok-sok pszichológiai és szociálpszichológiai disszertáció tárgya lesz, hogy miközben a diktátor rajongótábora és lakájsajtója felhorkan azonnal, mihelyst valaki diktátort merészel emlegetni, közben azonban – felettébb groteszk módon – maga a diktátor igazolja úton-útfélen saját diktátori jellemét és hajlamait az állandó és manifesztnek szánt figyelmeztető vagy nevelő célzatú cselekedeteivel:

az Iványi Gábor elleni hadviselet ebben a tekintetben ugyanazt a tartalmat hordozza, ami a „mi nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk” kezdetű nagyszájú és ripacskodó mondattól az „arra vetemedünk, hogy elhallgattassuk” legvalóságosabb praxisáig ível.

És ez az ő bűnben fogant és a romlottság minden állapotát felvonultató kereszténységük lényege, amely képzeletvilágnak annyi köze van a valósághoz, mint egy orgiáról menekülő, s ereszen aláereszkedő alkotmányozó fenéknek a jézusi tanításhoz.

Forrás

 

Daniel Asor

 

Asor rabbi

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • Avatar
    2021.02.23 - 22:53
    Közvetlen hivatkozás

    Kivalo cikk – mint mindig – Gabor Gyorgy tollabol. Remelem, hogy a cikket angol es nemet forditasban mar elkuldte Brusszelbe, Hagaba, Strasbourgba? Mert ezt naponta mindimum otszor az Unionak nevezett gittegylet ezert felelos bizottsaganak az orra ala kell dorgolni, es elmeselni nekik minimum napjaban 5-szor, hogy mi ez, ha nem a teljhatalommal valo visszaeles, es a kozhivatalok felhasznalasa az orszag sajat polgarainak kivereztetesere, tekintet nelkul a mocskosnal mocskosabb eszkozokre? EZT kene elmondani millioszor az EPP-nek, merkel nyanyanak, Leyen asszonynak

    Válasz
  • Avatar
    2021.02.25 - 09:30
    Közvetlen hivatkozás

    Ami Iványi Gábor egyházával történik,az mind-mind orbán piti,infantilis bosszújának a következménye. Ez ám a keresztény kormány! Aki valamiért nem ért velük/vele egyet,mármint orbánnal,azt ellenségnek tekintik,és bármilyen módon igyekeznek lejáratni,ellehetetleníteni. Undorító,és gusztustalan

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük