Connect with us

Banánköztársaság

Gattyán György bugyellárisa

Megosztás

Ha én ellenzék volnék, nagy érdeklődéssel fogadnám Gattyán György nyílt levelét és csatlakozási szándékát. Egészen biztosan tárgyalnék vele arról, hogy mivel is tudná ő és frissen bejegyzett pártja a közös erőfeszítéseket segíteni a kormányváltás érdekében. Az ellenzéki vezetőkhöz intézett nyílt levelében van ugyan valamelyes követelőző felhang, de annak tudatában, vagy inkább reményében, amit a politikai porondon megjelent új jelölt a közösbe adni képes, ennek jelentősége eltörpül.

Gattyán György bugyellárisa
Megosztás

Ha én ellenzék volnék, nagy érdeklődéssel fogadnám Gattyán György nyílt levelét és csatlakozási szándékát. Egészen biztosan tárgyalnék vele arról, hogy mivel is tudná ő és frissen bejegyzett pártja a közös erőfeszítéseket segíteni a kormányváltás érdekében. Az ellenzéki vezetőkhöz intézett nyílt levelében van ugyan valamelyes követelőző felhang, de annak tudatában, vagy inkább reményében, amit a politikai porondon megjelent új jelölt a közösbe adni képes, ennek jelentősége eltörpül.

A pénznek nincs szaga

Fogalmazzunk nyersen: Gattyán György saját bugyellárisából csinos summával járulhat hozzá az ellenzék választási pénzalapjához, s minél nagyobb lenne ez a hozzájárulás, annál rokonszenvesebbé válhatnak az ellenzéki szövetség számára Gattyán György politikai elképzelései. Vespasianus római császár megadóztatta a nyilvános illemhelyeket, mire fia, Titus szemrehányást tett neki, hogy ez mégsem illendő. A császár jövendő utóda orra alá dugott egy érmét, s megjegyezte: a pénznek nincs szaga. (Jut eszembe: Assisi Szent Ferenc a 13. század elején egy sugallatra felhagyott korábbi mulatós, katonaként élt életével, vagyonát templomok felújítására költötte, és az Úr szolgálatában megalapította a szegénység rendjét, a ferences rendet.) Belátom, hogy a szent útjának követése Gattyán György esetében túlzás lenne, de

azt nem várhatja az ellenzéki szövetségtől, hogy utólag csatlakozó párt vezetőjeként támogatásáért cserébe döntési pozíciókat és képviselő-jelöltségeket szerezzen az ellenzék soraiban.

Ha pedig tartja korábbi álláspontját, amely szerint az MM is indít saját jelölteket, és állít listát a választáson, az nem együttműködés lesz az ellenzékkel, hanem éppen kísérlet az Orbán Viktor és pereputtya megbuktatására irányuló próbálkozás megtorpedózására. Mindenképpen megosztaná a változást kívánó szavazókat.

gattyán bugyellárisa

fotó: MTI

Amúgy nem szól bele semmibe

De én az ellenzék helyében nem zárnám ki a vállalkozóként igen sikeres új politikai kakukkfióka meghallgatását, sőt a magam egyszerű, nyílt módján alkut is kínálnék neki valahogy’ így:

– Csekély ötven milliós támogatásért a programba foglalnám az MM javaslatait, – annál is inkább, mert azok (ha talán más formában is, de) már szerepelnek a közös programban, csak melléjük kellene írni, hogy az MM azokkal egyetért, azokat támogatja. (Nyilvánvalóan már ez is tömegeket mozgósítana az ellenzék oldalára.)

– 100-105 milliós támogatásért az MM megkapja listán a 100-105 helyet. (Ezek talán nem befutó helyek, de erkölcsi jelentőségük és mozgósító hatásuk nyilván nagy lehetne.)

– egy milliárdért az MM egy befutó helyet kap a listán és megkapja ráadásul a 80-85. helyet. (Így szerencsés esetben a párt támogatása révén akár megalakulhat a most halódó 7. frakció.)

– Mindennek fejében Gattyán György lemond miniszterelnöki (vagy ha van, miniszteri) ambícióiról, pártja nem állít külön listát és jelölteket a választáson, és úgy csatlakozik az ellenzékhez, hogy tudomásul veszi és elismeri az előválasztás eredményeit. (És leginkább okos vállalkozói ötletekkel segíti a kampányt, de amúgy nem szól bele semmibe.) Ráadásul pedig szent esküvéssel fogadja, hogy felszámolja fideszes kapcsolatait (ha vannak), és Orbán Viktor választási kasszájába nem fizet egy fillért sem – akkor sem, ha a kormány ennek fejében megígérné, hogy megszüntetik a cégei ellen folyó adóhivatali vizsgálatokat.

Lehet egy szép barátság kezdete

Szerény betűvetőként azt gondolom, nagyjából így kezdődhetne meg Gattyán György közhasznú ellenzéki politikai pályafutása, vagy legalább ez lehetne a kezdete egy szép politikai barátságnak az ellenzék és Gattyán György között.

 

Gattyán György bugyellárisa

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük