Kerítésen túl
Georgia kihúzta a gyufát az EU-nál

Az Európai Unió felfüggeszti Georgia, régi nevén Grúzia, uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az Unió tbiliszi nagykövetére hivatkozva. A lépést a kaukázusi ország parlamentje által elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvénnyel, valamint a tbiliszi kormány „nyugatellenes retorikájával” indokolták.

Úgy tűnik, az EU megtanulta a magyar leckét, most már óvatos
Pawel Herczynski elmondta, hogy a döntést – amelynek értelmében az EU befagyasztotta a Tbiliszinek 2024-re előirányzott, 30 millió eurónyi (11,8 milliárd forint) pénzügyi támogatást is – az Európai Tanácsot alkotó vezetők legutóbbi értekezletén hozták meg. A támogatást az ország a külföldi katonai és védelmi kiadások finanszírozására létrehozott uniós alap, az Európai Békekeret (EPF) égisze alatt kapta volna.
A nagykövet hozzátette: elképzelhető, hogy további intézkedéseket is foganatosítanak.
„Szomorú, hogy az EU és a Georgia közötti kapcsolatok ilyen mélypontot értek el, amikor éppen most soha nem látott magasságba emelkedhetnének”
– fogalmazott.
Georgia orosz és magyar nyomvonalon jár
Az Unió tavaly adta meg a hivatalos tagjelölti státust Tbiliszinek. Az ország májusban fogadta el a külföldi befolyásról szóló törvényt, amelyre a jogszabály ellenzői heves tüntetésekkel reagáltak. A jogszabály ellen már korábban az Európai Unió is tiltakozott. A törvény előírja, hogy a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezeteknek „külföldi befolyást érvényesítő ügynökként” kell regisztráltatniuk magukat és pénzbírságot, valamint szigorú közzétételi követelményeket vezet be a jogsértések esetére.
Ehhez hasonló törvényt csak Moszkva és Budapest alkotott eddig, az utóbb az Európai Unióval-val folytatott több mint három éves jogvita és egy bírósági ítélet után kénytelen volt visszavonni.
Szerző
Friss
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…