Connect with us

Kultúra

Gianni, a bulvárkirály

Gianni a celebkirály
Megosztás

Hol volt, hol nem volt – kezdeném, ha ez mese lenne, de nem az. Csapjunk is a közepébe, lássuk, miből lesz a cserebogár, vagyis a mai Gianni Annoni!

Megformál, majd deformál?

Kezdetben Gianni kedves, magyarul rosszul beszélő, szerethető fiú volt, aki még jól is nézett ki, vagy ahogy mondani szokás, átjött a képernyőn. A fiatalember szélsebesen lett „mi olaszunk”, aki már a jelenlétével is azt példázta, szeretjük azokat, akik ide tartanak, itt akarnak élni velünk. Ne politizáljunk, úgyhogy nem menjünk bele, miért érezte úgy a mai regnáló, hogy ezt az attitűdöt sürgősen ki kell irtani.

Tény, hogy Gianni egyre keresettebb és keresettebb médiasztár, majd valódi celeb lett, a szó összes kiterjesztésében. Kezdetben persze a veleszületett kedvességet nem törölte le  arcáról  a smúzolás riasztó vicsora.  

Kézről kézre adták a különböző televíziók sorskovácsai, és szinte valamennyien hozzátettek valamit, de mindennek ára van. Ezek az urak, el is vettek belőle, tőle ezt-azt. Az eredmény az egyre sikeresebb Gianni lett. Mára Ő a mi Ken babánk, különösen azután, hogy rátalált a szerelem a honi Barbie, az „egész Magyarországon világhírű” ex-modell, Debreczeni Zita személyében.

Ami a csövön kifér

A pár ott van mindenhol, hogy stílusosak legyünk, ahol két tányért összevernek. Nincs kérdés, amiben ne nyilatkoznának, méghozzá megcáfolhatatlannak vélt mondatokban. Semmi nem számít, csak a reflektorok fénycsóvája.

Gianninak mindegy, saját műsor vagy hónaljszagú vetélkedő. Ő magára kapja legújabb „szépruháját”  és már fut is megmondani a tutit, vagyis mindazt az erősen vitatható gondolatot családról, társadalomról, amit magával hozott a távoli Itáliából. Pókhálós gondolkodásmódja és elvei valahol a 19.században gyökereznek. Az olaszokra jellemző laza, kedves gondolkodásmód olyan távol áll tőle, mint a gyertya fénye a led lámpáétól.

Mindezt talán semmi nem bizonyítja jobban, mint legutóbbi szereplése Liptai Claudia új, vidámnak szánt Vajna-TV-s napi borzalmában. Ez a műsor is azok számát gyarapítja, amelyeket nézve(?) egyáltalán nem tudjuk meg, mit gondolnak a világról a szereplők, de azt, hogy mit vélnek trendinek és, hogy milyen képet akarnak festeni magukról, igen.

Gianni a celebkirály

Tudós klub (fotó: TV2)

Ebben a produkcióban olyan nagyívű gondolkodók mellett állhatott Gianni, mint például Shows Mónika, aki maga sem tartozik a szellemtörténet óriásai közé.

A vetélkedőről annál többet talán nem is érdemes mondani, mint hogy a hét győztese maga VV Ágica lett.

Még egy kis bulvárt? VV Éva molesztálással vádolja Havas Henriket

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük