Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke és agrárpolitikusa úgy látja a Városi Kurírnak adott exkluzív interjújában, hogy az állami földek eladása volt az elmúlt évek legnagyobb gazembersége.
[mnky_ads id=”3427″]

 Kelet vagy nyugat?

bl Ön a szocialista párt egyik olyan vezetője, akit ismernek vidéken, aki ott mozog az emberek között. Hogyan látja a magyar vidék helyzetét?

GZ A helyzet teljesen más keleten és nyugaton.  Nyugaton, különösen a határ közelében nincs eladó falusi ház, egekben az albérlet árak, hisz naponta ezrek ingáznak külföldre, illetve a nagy iparvárosainkba dolgozni. ezzel szemben keleten és délen óriási a nyomor, és a kilátástalanság, nem települt ipar, dőlnek össze a házak. A földhöz jutást a Fidesz egyre kevesebbek kiváltságának tette, sok település egy fillér bevételt nem realizál a térségében lévő földekből.

bl  A kistelepüléseken élők számára kiutat jelent-e a közmunka?

  GZ Kiutat semmiképp, de a segély helyett egy kicsit több jövedelmet biztosít. Az a baj vele, hogy sok falusi kiskirály él vele vissza, a Fidesz nem törekszik arra, hogy szervezettebb legyen, hogy átmenet után piaci foglalkoztatássá váljon. A munkahely hiányos területeken új-típusú rabszolgaság lett belőle. Ezért akarunk mi mást, például szociális szövetkezeteket, amelyek ugyan nem nyereség érdekeltek, de sokkal nagyobb hozzáadott értéket tudnak produkálni.

bl Mit gondol, milyen perspektívája van egy olyan fiatalnak, aki a leszakadt térségekben él?

GZ Jelenleg túl sok jót nem látok, ezért is van hatalmas elvándorlás. Ebbe szerintem nem szabad belenyugodni. Ha visszavesszük az állami földeket, erre egy önálló programot kell indítani, hogy segítsük a kezdést. Ez persze elsősorban ott lehetséges, ahol a család legalább önellátásból foglalkozik mezőgazdasággal. A másik, hogy ugyanazt a modern szolgáltatást kell vidékre telepíteni, ami kinyitja a világot. Elsősorban az internet hozzáférést kell biztosítani, de ennek feltétel a leszakadt térségekben az áramellátás újbóli biztosítása, akár kártyás villanyórák elterjesztésével. ez a programunk fontos részét képezi.

bl  A Fidesz sikerként állítja be a földprivatizációt. Ön is így gondolja?

GZ Az állami földek eladása volt az elmúlt évek legnagyobb gazembersége. A Fidesz ez egyetlen aktív vidékfejlesztési eszközt adta zömében spekulánsoknak. Vidéken a föld az élet. Egyszeri bevételért kiárusítani megbocsáthatatlan lépés volt. Azt tudom ígérni, hogy a spekulánsoktól visszavesszük közös vagyonunkat, szerencsére a konstrukciót úgy csinálták meg, hogy ezt és a galád bérbeadási programot is vissza lehet csinálni. Lázár még mintát is adott a mezőhegyesi gazdaság földjeit ők maguk vették újra állami kézbe.
[mnky_ads id=”3427″]

 
A kistelepülések lassan lepusztulnak

bl Agrárszakemberként  hogyan látja a magyar birtokszerkezetet. Igazak-e azok a vélemények, amely szerint még a Horthy-korszakban sem volt ilyen mértékű a föld koncentrációja?

GZ Önmagában a föld koncentrációja még nem lenne akkora baj, hisz a világban hasonló tendenciák zajlanak. A nagy baj az, hogy a haszna elkerül a kistelepülésekről, így azok lepusztulnak, fokozatosan elnéptelenednek. A helyben hasznosítás a fő cél, a strómanokat, és a tőkés spekulánsokat kell a rendszerből kiirtani.

bl Szinte együtt lélegzik azokkal a gazdákkal, akiket a hatalom részéről igazságtalanság ért. Tudjuk, több per is folyamatban van, mit gondol erről az egészről? Büntetlenül lehet tönkretenni egy élet munkáját?

 GZ Ez így van, különösen a Hortobágyon történtek óriási bűnök a legelő bérbeadásnál. Itt egy maffia alakult, amit pontosan felderítettünk. Sajnos a Fidesz által kézi vezérléssel működtetett ügyészség csak a piti bűncselekményeket tárta fel, magát ezt a hálózatot nem. Ez ránk vár, a jogorvoslat pedig az Európai Bíróságon fog zárulni kártalanítással. A tavasszal már rendet lehet tenni, de ehhez szükséges ennek a diktatúrának a megbuktatása.

bl Ön az MSZP elnökhelyettese is. Kikerülhetetlen a kérdés, mikor lesz választási megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között? Ennek első lépéseként a DK és pártja már megállapodott az egyéni jelöltekben. Lát-e valós esélyt a közös egyéni jelöltekre, közös listára, és közös miniszterelnök-jelöltre?

 GZ Nem szabad feladni a reményt, hogy az egót legyőzi a józan ész. Választást csak teljes szövetségben lehet nyerni. Ebből, ami biztosnak látszik az egyéni körzetben való megállapodás. Ezt gyorsan nyélbe kell ütni. A továbbiak februárig még kibírják a döntést. Egy a lényeg, Orbánnak buknia kell.

Nagyon gyorsan felül kell vizsgálni a földbérbeadást

 bl Amennyiben a baloldal megnyeri a választást, szakterületén melyek lehetnek az első, megkerülhetetlen lépések? 

 GZ Nagyon gyorsan felül kell vizsgálni a föld bérbe adást, és eladást. Vissza kell hozni az igazgatásba a Fidesz által politikai okokból elküldötteket. Át kell írni a földtörvényt.

Vissza kell állítani az érdekegyeztető fórumokat, amiket a Fidesz megszüntetett.

Ezek a legfontosabbak.

bl Hogyan tölti a karácsonyt?

GZ Karácsony előtt még folytatódnak karitatív akcióink. A karácsonyt szokásoknak megfelelően családi körben töltjük, ezen túl rokoni, baráti látogatásokat is tervezünk.

Az előkészületek szerves részét képezik  halételek készítése. Ebben én fontos szereplő vagyok, hisz én fogom, és készítem elő a halat.

Pihenés, pihenés, pihenés. Ez is fontos lesz a következő napokban.
[mnky_ads id=”4674″][mnky_ads id=”4668″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét