Gondolkozz, használd az eszed és szűrd le a következtetéseidet, hogy ne csak nézz, hanem láss is!

Saját gondolatot ritkán osztok meg, most kivételt teszek. Elnézést kérek mindenkitől, nem megbántás a cél, ha kicsit észosztóra sikeredett a bevezető mondat, de azt tapasztalom már hosszú ideje, hogy képtelenség megértenie kis hazánkban oly sokaknak, hogy mennyi az annyi, és ebből kerekedett fenti felszólító módú bevezető.

Hosszas latolgatás után,

napról napra késztetést érezve arra, hogy értetlenségemnek, olykor bosszúságomnak, tehetetlenségemből fakadó dühömnek és a tisztán láttatás kedvéért leírjam azon gondolataimat, amelyek napi szinten bugyognak fel bennem lappangó, kitörésre váró vulkánként.

Az imént olvastam egy remekbe szabott írást arról, hogy milyen galád dolog pártunkéskormányunk részéről (ezt az írásban is kritikai hangvételűnek szánták), hogy saját gazdagjaival törődik az épp aktuális politikai bűnbanda és nem saját szegényeivel. Hát igen, nehéz megérteni, hogy ott, ahol szakmányban állítják elő – nyilván különféle érdekek mentén – a szegénységet, az ellehetetlenülést, a kiszolgáltatottságot és a megalázható embertömegeket, tehát mindazt, amivel felszámolják a társadalom érintett tagjainak elidegeníthetetlen jogát: az emberi méltóságot, ott logikai csavar és életszerűtlen elvárás az, hogy ugyanez a „hatalom” támogassa a saját szegényeit. Kiket? Azokat, akiket ő hozott létre??? Miért tenné?

Azt is rendületlenül követelik

az egyre kiszolgáltatottabb helyzetben lévők – és ezek száma napról napra növekszik -, hogy a kormány mondjon le. De legalábbis orbán. Tényleg? Melyik kormány és melyik orbán? Az, amelyik jó eséllyel mindent megtett azért, hogy a hatalomban maradjon nemcsak a saját maga által létrehozott törvényeknek, hanem a matematikai szabályainak is ellentmondva betonozta be magát a társadalomtól kisajátított maszek kis birodalmába? Miért tenné?

Aztán, amikor a nép ajkán megfogalmazódik az óhaj, hogy most már fel kéne jelenteni a minisztereket, mert ez már nem igaz, amit művelnek. Valóban? Ki fogja ezt megtenni és hol? Mely, a politika által kézi vezérelt intézményben fogadják majd be ezt az ügyet és a panaszt? És miért tennék, amikor kilóra meg vannak véve az illetékesek?

A kedvencem,

amikor néhány forradalmi érzéstől áthatott személyiség a műellenzéket – tényleg az! – szólítja meg azzal, hogy álljon a nép mellé. Igazán? A MŰ-ellenzéket? A nevében is benne van, hogy nem létező, mert valódi ellenzék Magyarországon nincs! Ugyanis ha lenne, nem itt tartanánk.

De ami még ennél is rosszabb, hogy a többség azt gondolja, hogy az ellenzékkel kell összefogni, mert az úgy majd menni fog… Tényleg? Melyik ellenzékkel? Úgy látom, az senkit nem zavar, hogy a műellenzéknek megelőlegezik a bizalmat és irreálisan ellenzéki szerepkörbe helyezik őket.

Ugyanis ha lenne ellenzék, valószínűleg nem a civilek kínlódnának három és felen, hogy utcán legyenek, hanem ezt már megtenné egy valódi ellenzéki társulat, legalábbis ott lennének az ország népével együtt tiltakozva a diktatúra mindennemű aljas és népellenes megnyilvánulása ellen. Majd ezt követően – horribile dictu – még a rendszer felszámolását is szorgalmaznák.

Ha pedig tovább gondolom a történetet,

a mai helyzet nem létezhetne, ha a magyar társadalmi érdekek mentén politizáló, úgynevezett valódi ellenzéki társulat színesítené a politikai palettát – de ezt a kb. közel 30 év alatt még nem sikeredett létrehozni -, ugyanis az idei nem létező választáson (inkább a szavazatok elzabrálásának nevezném a csúfos kimenetelű össztársadalmi átverést) parlamentbe jutó, úgynevezett ellenzéki csoportosulás, ha nem vette volna át a mandátumát, akkor bizony sok minden másként lehetne ma, mint amivel nap mint nap szembenézünk.

A parlamenti műellenzék részt vesz abban a színjátékban, amit ma hazánkban (???) parlamentáris demokráciának csúfolnak.

Ezenkívül kérdezem én, hogyan fordulhat elő az, hogy műellenzékinek nevezett kollaboránsoktól várják a változást megmondó emberek, „vezetők”, félretájékoztatott választópolgárok anélkül, hogy tisztáznák – egyrészt a tisztesség okán, másrészt a tisztánlátás lehetőségeként -, hogy a mai helyzetben nem érdemes lécci-léccit játszani, mert itt minden egy.