Connect with us

Kultúra

Grecsó Krisztián: íróként felelősséget érzek a hazámért

grecso
Megosztás

A József Attila-díjas írónak a napokban jelent meg új könyve, a Vera. A könyvnek ezért is volt nagy a tétje: vajon lehet-e egy írói pályát megújítani, újba kezdeni? Nem sokkal azután, hogy a szerző befejezte művét, áttétes rákot diagnosztizáltak nála. Hosszú hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. A nemrég megtartott könyvbemutatója a gyógyulás és visszatérés eseménye is lett. 

A viszontlátás öröme

Új regényének, a Verának egymás után két könyvbemutatót rendeztek a Radnóti Színházban. A közönség vastapssal fogadta az írót:

„Sokan lehettek ott, aki korábban író-olvasó találkozókon vagy más fellépéseken láthattak engem, de az utóbbi bő fél évben már sehol. Az Élet és Irodalom karácsonyi interjúja óta ennek okát is lehet tudni. Álszent dolog lenne tehát a részemről azt gondolni, hogy az a fölszabadult szeretet, amivel a színházban fogadtak, csakis az új regényemnek szólt. Ebben nyilván benne volt kölcsönösen a viszontlátás öröme is.”

Második születésnap

Tavaly októberben ért véget a kezelése, a február végi megjelenés megfelelő biztonsági játéknak tűnt. A regény különben már rég készen volt, a megbetegedése előtt befejezte, de szerette volna árnyék nélkül megélni ezt a napot, s nem rettegni attól, hogy esetleg öt-tíz perc után elmegy a hangja:

„Az újjászületést túlzó, némileg patetikus kifejezésnek tartom, de megértem azokat, akik ezt így fogják fel. Gyakran hallom én is a sorstársaimtól. A második születésnap talán segít elfogadni, hogy súlyos betegség, baleset után az ember megváltozott testbe, másmilyen fizikai állapotba kerülhet. S noha a betegség engem is új tapasztalatokkal gazdagított, és sok minden változott, attól ez még ugyanaz az élet. Én mégiscsak én vagyok.”

Grecsó Krisztián: ha már nem tudsz mindenről lemondani, ahogy Krisztus megtette, azért igyekezz méltósággal élni

„…egyszer csak összedőlnek a dolgok…”

Kamaszokról sok regény szól, de ez a tíz-tizenkét éves korosztály ritkán kerül irodalmi fókuszba. Pedig izgalmas életkor: egy kiskamasz már sok mindent ért, érez az élet súlyából, de ez még az ártatlanság és romlatlanság korszaka:

„Ez egy gyönyörű életszakasz, amelyben a gyermekkor védett univerzuma már repedezik, egy paradicsomi állapot elvesz. Legalábbis ezt élik meg az olyan szerencsések, amilyen Vera is, aki biztonságot nyújtó anyai szeretetben nő fel. Aztán egyszer csak összedőlnek a dolgok. Vera esetében egy korán jött szerelem borít fel mindent, és gubancolja össze a családi szálakat.”

„Többé nem tudtam magamat abba a hitbe ringatni, hogy nem félek a haláltól.”

Amikor kiderült a betegsége, elveszítette azt a paradicsomi illúziót, hogy az az élet, amit negyven év alatt felépített, lényegében rendben van. Hirtelen mindennek vége szakadt, és már semmi sem az volt, ami tegnap:

„Többé nem tudtam magamat abba a hitbe ringatni, hogy nem félek a haláltól.”/…./ „Most úgy látom, voltak jelzések, de hogy én ezt éreztem-e akkor, vagy csak utólag vetítem bele, magam sem tudom. Érdekes, hogy akkoriban valamiért nagyon fontosnak éreztem, hogy megnövesszem a szakállamat, ami eltakarja az arcomat. Lehet, hogy ebben az álcázásban, elbújásban volt valami tudattalan sejtés, hogy baj lesz, de ettől még a betegségem úgy jött, mint derült égből a villámcsapás.”

Grecsó üzenete: Aki teheti, ússza meg ezt a borzalmas szenvedést! – lapzsemle

Tudjunk örülni….

A betegség szembesítette azzal is, hogy elfelejtünk örülni azoknak a dolgoknak, amiket az élet ad. A kemoterápia egyik mellékhatása, hogy átmeneti memóriazavarokat is okozhat. Az írás ebben is gyógyító gyakorlatozás lett számára:

„A megküzdésnek tényleg van egy olyan konnotációja, hogy az ember büszke arra, hogy meggyógyult. Holott nem kellett mást tennie, mint kibírni ezeket az állapotokat, a fájdalmat, a kezeléseket. Bár minden porcikám tiltakozott ellene, el kellett viselni. Amikor először találkoztam az onkológusommal, azzal kezdte, hogy ez nem küzdelem. Ne úgy fogjam fel a betegséget, mint ami a nyerésről és vesztésről szól.”

A hozzáálláson múlik minden

Kitért arra is, hogy a betegsége előtt sok családi, munkahelyi elvárást olyan feladatnak fogta fel, amely csak viszi az időt és az energiát. Most meg úgy éli meg, mint ami ad neki. A hozzáálláson múlik minden. Sokan sok energiát küldtek, küldenek neki gondoskodással, jó szóval, figyelemmel, aggódással, és ezt most már örömmel elfogadja. A betegség alázatra tanította, hogy el tudja fogadni a segítséget, a fizikai segítséget is:

„A gyógykezelés közben és utána is kénytelen voltam egyfajta belső emigrációba vonulni. Minden energiámmal befelé kellett összpontosítanom. De már egy jó ideje olvasom a híreket, látom, mi történik körülöttem, elkeserít az úgynevezett „kultúrharc” vagy ami az Akadémia körül zajlik. A belső emigrációban védettebb vagyok, másfelől viszont lelkifurdalást okoz, hogy azért nem akarok valamivel foglalkozni, nehogy megbetegítsen. Miközben íróként mégiscsak felelősséget érzek a hazámért.”

Mentális állapotunk….

Úgy látja, az országban bármilyen ügyben megszólalsz, elképesztően sok gyűlöletet kapsz vissza. Magukból kivetkőzött emberek borzalmas reakcióit. Nem tudja, hogy lehet ezzel együtt élni. És ez a gyűlölet már a legártatlanabb hétköznapi helyzetekben is utoléri:

„Pár napja például a Nagyvárad téri aluljáróban egy büfénél szendvicset akartam venni. Előttem egy anyuka állt a kisfiával, a gyerek sírt, hogy éhes, szendvicset kért, de az anyjának nem volt rá pénze. Romák voltak amúgy. Vettem egy szendvicset a gyereknek is, ő boldog volt, az anyuka megköszönte, hogy milyen figyelmes vagyok.

Volt még egy vevő a pultnál, elkezdte mondani, hogy ha nekem ilyen jól megy, vegyek neki is, miért az ilyen semmirekellők kapnak. A boltos is rám förmedt, hogy odaszoktatom a cigányokat, mit képzelek magamról. Nem szóltam semmit, továbbmentem, de utána még sokáig forrt bennem az indulat. Ez az eset is megmutatja, milyen mentális állapotban van a társadalom, mekkora indulatok dúlnak a mélyben. Féltem magamat a gyűlöletáradattól, nem vagyok még felkészülve erre. Viszont elrejtőzni előle képtelenség.”

Kulka János, Grecsó Krisztián szenvedése és méltósága — kommentár nélkül

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük