Connect with us

Sport

Grosjean égő autóból szállt ki, szinte sértetlenül – Frissítve kórházi bejelentkezésével!

grosjean
Megosztás

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean (Haas) ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.

A rajtot Hamilton látványosan jól kapta el, azonnal jelentősen elnyúlt a mezőnytől, miközben a második pozícióból startoló Bottas beragadt és négyen is megelőzték. Hamilton mögé Verstappen sorolt be másodikként, Pérez pedig harmadikként. Két kanyarral később a mezőny hátsó részében Grosjean a kigyorsításnál hirtelen jobbra húzta a versenyautóját, amelynek hátsó kereke eltalálta Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) bal első abroncsát, emiatt a francia pilóta hatalmas sebességgel a közeli szalagkorlátba csapódott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Grosjeant kisebb égési sérüléseket szenvedett

A Haas átszakította a korlátot, Grosjean fejét gyakorlatilag csak a glória néven ismert HALO-rendszer mentette meg, amely 2018 óta kötelező a Forma-1-ben. A becsapódáskor a Haas szabályosan kettétört, és a kiömlő üzemanyag azonnal lángra lobbant. Grosjean nem veszítette el az eszméletét, kiszabadította magát a lángoló autóból, és miközben a sportbírók és pályamunkások próbálták eloltani a tüzet, a francia versenyző – láthatóan sokkos állapotban – saját lábán elhagyta a baleset helyszínét. Grosjeant kisebb égési sérülésekkel további vizsgálatokra kórházba szállították, a futamot pedig piros zászlóval félbeszakították, a szalagkorlát megjavítása több mint egy órát vett igénybe.

<<< Több sporthírt olvasna? >>>

Grosjean vasárnap este a kórházi ágyáról jelentkezett,

és elmondta: jól van, köszöni az üzeneteket és az ellátást, amit a versenypályán és a kórházban kapott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés


Azt is hozzátette, hogy az életét a nálunk csak glóriának nevezett HALO-rendszer mentette meg,

amelynek bevezetését ő maga korábban ellenezte. A pilóták fejét védő alkatrész amely 2018 óta kötelező a sorozatban. Azután fejlesztették ki, hogy Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett a 2014-es Japán Nagydíjon, miután a vizes aszfaltról lecsúszva nekiütközött egy darus kocsinak, amely Adrian Sutil autóját emelte ki a bukótérből. A versenyző a 2015 júliusában a baleset következtében elhunyt.

A verseny a második körtől, új állórajttal folytatódhatott

A mezőny ezt a startot sem úszta meg baleset nélkül, ezúttal Lance Stroll (Racing Point) egy kanyarban befordult Kvjat elé, a két versenyautó ütközése nyomán pedig a kanadai pilóta versenygépe felborult. Emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt.

Az első kerékcserékre a 19-20. körben kerített sort az élmezőny, és ezeket követően nem változott a sorrend a dobogós helyeken: Hamiltont Verstappen és Pérez üldözte. A folytatásban még egyszer jártak a boxban új abroncsokért a versenyzők, a 35. és a 36. körben, de a sorrenden ez sem változtatott.

A hajrához közeledve Verstappen felhagyott Hamilton üldözésével és egy újabb kerékcserével inkább a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb körért szállt harcba, ebben sikerrel is járt. Hamilton győzelmét semmi sem veszélyeztette, Pérez versenyautója viszont három körrel a leintés előtt megadta magát, így Albon fért fel a dobogó alsó fokára.

A 35 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelme

A brit világbajnok mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, csapattársa, a thaiföldi Alexander Albon pedig harmadikként.

A futam Grosjean balesete után több mint egy órán keresztül állt, a szalagkorlátot ugyanis meg kellett javítaniuk a szakembereknek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vasárnap esti közleménye szerint Romain Grosjeannak kórházban kell töltenie az éjszakát, mert ugyan egyik röntgenfelvétel sem mutatott ki törést, de mindkét karján égési sérülések vannak. A vb utolsó előtti futamát a jövő hétvégén rendezik szintén Bahreinben, Szahíri Nagydíj néven.

Bahreini Nagydíj

Szahír (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:01.829 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.254 másodperc hátrány
3. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 8.005 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 11.337 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 11.787 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 11.942 mp h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 19.368 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.680 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Renault) 22.803 mp h.
10. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Verstappen, 1:32.014 perc

A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 2 van hátra):

Versenyzők:
1. Hamilton 332 pont – már világbajnok
2. Bottas 201
3. Verstappen 189
4. Ricciardo 102
5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 100
6. Leclerc 98

A vb utolsó előtti futamát a jövő hétvégén rendezik szintén Bahreinben, Szahíri Nagydíj néven.

(MTI)

pápa

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük