Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Gruevszki menekültstátusza – A DK ÁSZ-vizsgálatot sürget

Megosztás

A Demokratikus Koalíció felszólítja az Állami Számvevőszéket, hogy rendkívüli vizsgálattal állapítsa meg, mennyibe került Nikola Gruevszki szöktetése.

gruevszki-molino-
Megosztás

A Demokratikus Koalíció felszólítja az Állami Számvevőszéket, hogy rendkívüli vizsgálattal állapítsa meg, mennyibe került Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő szöktetése.

A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beismerte, hogy a börtönbüntetésre ítélt egykori miniszterelnököt magyar diplomaták szöktették át a balkáni útvonalon.

Gréczy Zsolt kiemelte, hogy a sajtóhírek szerint az akcióban legalább négy magyar diplomata és két jármű vett részt. Egy ilyen akciónak komoly költségei is lehetnek, ezért a DK azt is tudni szeretné, hogy ki hagyta jóvá azt – mondta a politikus.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. November 12-én elfogatóparancsot adtak ki ellene, egy nappal később pedig ő maga tudatta egy közösségi oldalon, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért. Szkopje még aznap nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott ellene. Egy héttel később Gruevszki szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy megkapta a menekültstátuszt.

Az ÁSZ nem végez ellenőrzéseket politikai pártok követelései alapján

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől független, ezért nem végez ellenőrzéseket politikai pártok vagy bármely más szervezetek követelései alapján.

Az ÁSZ a közleményben azt írta, az ellenőrzési tevékenységeket előre meghatározott, féléves nyilvános ellenőrzési terv alapján végzik, amelyet kizárólag az Országgyűlés döntése alapján kötelesek módosítani.

A megkereséseket, kezdeményezéseket, bejelentéseket ugyanakkor jelzésként kezelik, az ellenőrzések tervezése során azokat a kockázatelemzési rendszerbe beépítik, figyelembe veszik és hasznosítják – emelték ki.

Majd jövőre!

Felhívták a figyelmet arra is, hogy törvényi előírás alapján minden évben elvégzik az előző évi központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzését, és ez alapján nyilvánosságra hozzák a zárszámadásról szóló jelentést.

A vizsgálat kiterjed a Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezeti kezelésű előirányzat ellenőrzésére is, amelynek értékelését a 2018. évi központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során el is végzik majd – tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Ön is megszavazta? Nikola Gruevszki tiszteletbeli Fidesz-tag lesz….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük