Frissítve!!! Gruevszki menekültstátuszt kapott 0 72

A Magyar Idők úgy tudja, menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak. A kormánypárti lap információja a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelmet  részletesen kivizsgálta, megalapozottnak tekintette Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete.


A hatóság szerint a macedón hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, hazatérése esetén politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért vádak miatt üldöztetésnek lenne kitéve.

A jogerősen elítélt volt miniszterelnök azzal indokolta kérelmét, hogy a mostani kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel. Gruevszki szerint koholt vádak alapján hoztak ellene jogszerűtlen döntéseket.

DK: csak bűnöző kormányok adnak bűnözőknek menekültstátuszt

A Demokratikus Koalíció világméretű botránynak nevezte azt a hírt, hogy menekültstátuszt kapott Magyarországon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök.

Rónai Sándor, a párt szóvivője a Magyar Idők keddi értesülésére reagálva egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: csak és kizárólag bűnöző kormányok adnak bűnözőknek menekültstátuszt. Hozzátette: ilyen eset egyetlen másik európai országban sem fordulhatott volna elő.

Európa első embercsempész kormánya

A magyar kormány ezzel azt üzeni a világ bűnözőinek és terroristáinak, hogy Magyarországon menedéket lelhetnek a törvények elől – jelentette ki a politikus. Szavai szerint „Európa első embercsempész kormánya” eközben azt is el akarja hitetni, hogy nem szegett meg egy sor magyar és nemzetközi törvényt.

Az ügynek súlyos nemzetközi következményei várhatók

– mondta Rónai Sándor.

Az is eldőlt, hogy Orbán Viktornak is menekülnie kell majd, ha egyszer elveszíti a hatalmát, hacsak nem akar hosszú éveken keresztül börtönben sínylődni – jelentette ki a szóvivő.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Liberálisok: az Orbán-kormány hivatalosan is egy bűnöző mellé állt

A Magyar Liberális Párt szerint az Orbán-kormány hivatalosan is egy bűnöző mellé állt. Megdöbbentőnek nevezték, hogy a Fidesz-kormány hivatalosan is menekültstátuszt adott a korrupció miatt elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek.

A párt keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Nikola Gruevszkit otthonában nem „politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért koholt vádak miatt” üldözik, hanem azért, mert korrupció miatt elítélték, szökése után pedig nemzetközi körözést adtak ki ellene.

A Liberálisok elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fidesz-kormány segítséget nyújt neki abban, hogy saját országában elkerülhesse a felelősségre vonást. Úgy fogalmaztak: miközben az Orbán-kormány a valódi oltalomra szoruló emberek ellen „gyűlöletkampányt hirdetett”, a letelepedési kötvényeken keresztül már így is több mint 20 ezer embernek adott lehetőséget arra, hogy Európába jöjjön, és köztük sok „kétes hátterű” lehet.

Véleményük szerint ezt koronázza meg Nikola Gruevszki befogadása, amelyet több demokratikus ország teljes joggal kritizál. A Fidesz a menekültstátusz megadásával „hivatalosan is felrúgta azokat a jogállami, demokratikus normákat”, amelyekért a Liberálisok is küzdenek, ezért minden lehetséges módon tiltakozni fognak az Orbán-kormány lépése ellen – tették hozzá.

Párbeszéd: magyar és nemzetközi jogszabályokat sértett a kormány Gruevszki ügyében

A Párbeszéd szerint a magyar kormány hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett annak az eljárásnak a során, amelyben – a hírek szerint – Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültstátust.

Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor „a politikai söpredék lerakóhelyévé tette” Magyarországot.

A frakcióvezető azt valószínűsítette, hogy Nikola Gruevszki Pintér Sándor belügyminiszter külön méltányossági engedélyével juthatott be Magyarországra. Ezzel a belügyminiszter, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal is megsértette a menekülttörvényt – fűzte hozzá.

A politikus egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az unió alapszerződése kimondja: különösen súlyos bűncselekmények elkövetőinek nem lehet menekültstátuszt adni. Jelezte azt is: megnézik, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy a volt macedón kormányfő ne maradhasson Magyarországon.

Nikola Gruevszki megerősítette, hogy megkapta a menekültstátuszt Magyarországon

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon.

A  hírt a magyar és a macedón médián kívül a világsajtó is közölte.

Nikola Gruevszki a közösségi portálon azt írta, az európai uniós és NATO-tag Magyarország pozitívan bírálta el politikai menedékkérelmét, amelyet azért adott be, mert Macedóniában politikai üldöztetésnek van kitéve.

Közölte, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új, szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A kormány – nem demokratikus eszközöket használva és visszaélve a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel – meg akarja fosztani a szabadságától.

Emlékeztetett arra, hogyan kezdődött az ellene folyó eljárás

Először megjelentették az illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseket, aztán kineveztek egy különleges ügyészt, aki a bírósághoz hasonlóan, a szociáldemokraták eszközévé vált. Gruevszki – elmondása szerint – a magyar hatóságoknak konkrét példákat és bizonyítékokat felsorolva leírta mindazokat az igazságtalanságokat, szabálytalanságokat, törvénytelenségeket, a diszkriminációkat, a koncepciós eljárásokat és ítéleteket, az ellene folyó eljárásokat, és mindazt a tortúrát, amelynek ő és társai az új kormány megalakulása után ki voltak téve, és amelynek a vége a számtalan fenyegetés volt, amelyet az országa elhagyása előtti napokban kapott.

A volt macedón kormányfő arról is tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy Macedóniában nincsenek meg a tisztességes és törvényes bírósági eljárás feltételei, és a politikai üldöztetési hangulat közben a hivatalban lévő kormány sem védi meg az életét a számos fenyegetéstől, amelyet kapott.

Leírása szerint Macedóniában olyan bírókkal találkozott, akik a kormánytól vagy a különleges ügyésztől várták az utasításaikat. Nikola Gruevszki véleménye szerint a bíróság és az ügyészség a politikai megvesztegetés eszközévé vált, amelyet arra használnak, hogy leszámoljanak a politikailag másként gondolkodókkal, valamint hogy leplezzék a kormány sikertelenségeit.

A volt macedón miniszterelnök szerint jelenleg a Macedóniában élők a kormány elnyomásának, diszkriminációnak, üldöztetésnek vannak kitéve, jellemzőek a politikai alapú letartóztatások, és a kormány átvette az irányítást a bíróságok és az ügyészsége felett, és a letartóztatások a politikai körülményektől, valamint a szükségtől függnek. „Úgy döntöttem, hogy én ezzel szembeszállok, és a lépésemmel az ügyet magasabb szintre viszem” – írta Nikola Gruevszki a Facebookon. Hozzátette: lehet őt szeretni vagy nem szeretni, lehet vele egyetérteni vagy nem egyetérteni, gondolhatják úgy, hogy jó vagy rossz politikát folytat, de nem lehet azt tagadni, vagy szemet hunyni afelett, ami most Macedóniában történik.

Úgy döntött, hogy szembeszáll a szociáldemokratákkal

Szerinte a szociáldemokraták szétrombolják és eladják az államot és a nemzeti érdekeket, és nem fog börtönben ülni, ahol nap mint nap a túlélésért küzdhet, amikor tudja, hogy le akarnak vele számolni.

Nikola Gruevszki leszögezte, hogy nem szökött meg az igazságszolgáltatás elől, hanem más, nemzetközi jogi eszközzel élve keres igazságot saját maga és mások számára, akik Macedóniában politikai üldöztetésnek vannak kitéve.

Leírása szerint az utolsó pillanatig állította, hogy – minden igazságtalanság ellenére – kész börtönbe vonulni, ha Zoran Zaev miniszterelnök letesz pusztító politikájáról, „de úgy tűnik, ő mindent akar”. „Úgy döntöttem, hogy harcolok, és szembeszállok ezzel a gyávával, aki nap mint nap szemtelenül hazudik és lop a saját népétől, és visszaél funkciójával, amelyhez tisztességtelen úton jutott” – fogalmazott Nikola Gruevszki.

Rendkívüli nemzetbiztonsági ülés lesz szerdán

Rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a „Gruevszki-botránnyal” kapcsolatban a Belügyminisztérium és a bevándorlás hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették.

Azt írta: magyarázatot vár, ki a felelős azért, hogy az „elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát”.

Szkopje hamarosan elküldi Budapestnek a Gruevszki kiadatására vonatkozó kérelmet

A macedón kormány kedden vagy szerdán elküldi Budapestnek a Nikola Gruevszki volt kormányfő kiadatására vonatkozó hivatalos kérelmet – közölte kedden újságírókkal Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter.

Mint mondta: a kérelem már készen áll, és hamarosan továbbítják a magyar hatóságoknak.

„Az anyag egy részét lefordítottuk, egy másik részét pedig majd utólag küldjük el. Szerepelnek benne mindazok az eljárások, amelyekben vizsgálat vagy vizsgálati előkészület folyik, és amelyek alapot nyújtanak arra, hogy letartóztassák (Nikola Gruevszkit), ha kiadják” – magyarázta az igazságügyi tárca vezetője a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint.

Renata Deszkoszka kiemelte, hogy a menedékjogi eljárás elsőbbséget élvez a kiadatási kérelemmel szemben, viszont a kiadatási kérelmet akkor is elküldik, ha közben Nikola Gruevszki megkapja a menedékjogot Magyarországon.

Gruevszki menekültstátusza 

A Belügyminisztérium kedd este az MTI-hez eljuttatott közleményében „ellentmondást nem tűrően leszögezi”: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az adott helyzetnek mindenben megfelelő, hiteles jogi tájékoztatást adott Nikola Gruevszki menekültkérelméről.

A BM azt írta: a „tárca méltatlannak tart és kategorikusan visszautasít minden olyan politikai támadást, amely a munkájukat a hivatali esküjüknek megfelelően végző kormánytisztviselők ellen irányul”.

Egyúttal emlékeztettek: a magyar hatóságok a menedékjogi törvény rendelkezéseinek betartásáért nem adhatnak tájékoztatást egyetlen menekültügyi eljárásról sem a nyilvánosságnak, és – az ENSZ menekültügyi főbiztosának kivételével – más hatóságnak sem. A döntésről egyedül a kérelmezőt tájékoztatják – írták.

Nikola Gruevszki kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon.


(Forrás: 24.hu, MTI)

Kapcsolódó

Bayer Zsolt a Gruevszki-ügyről: “anyádat, Ferenc”!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

fopolgarmester-jeloltek

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Látszik, hogy semmi gyakorlatunk sincs még az előválasztásban, sem nekünk, szavazóknak, sem a …

figyelem

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Rendkívüli javítási munkákat végeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáján, emiatt le …

trump

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A “kerítésen belül” minden olyat ígérő Orbán Viktor, amire tuti harap a “mimagyar” …

kalman

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kedd este óta tudjuk, hogy Kálmán Olga kedveli az 5-15-25 számokat, ám szerda …

Pin It on Pinterest