Gulyás Gergely meglepő kijelentése: lesz népszavazás a Fudan-ügyről! – Zavar az erőben, vagy Lenin-tangó?

Az alábbi meglepő sorokat a Magyar Hang adta közre a Mandinerre hivatkozva. Ezek szerint a kormány vagy meghátrált, vagy a szokásos ravaszkodását, illetve a Lenin-tangót (két lépés előre, egy hátra) veti be. A lényeg persze maga az ígéret: a népszavazás, mert azt mutatja, hogy a szombati tüntetés után “zavar támadt az erőben.”

No csak!

“Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére „jót tenni”. Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyeteme.”

– ezt mondta a Mandinernek adott gyorsinterjújában Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy a Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik, még a tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Szavai szerint ide mostantól számított másfél év alatt eljuthatunk.

Előzmény

Szombaton több ezren tüntettek a Fudan egyetem tervezett budapesti kampusza ellen és a Diákváros mellett. Karácsony Gergely főpolgármester a megmozduláson úgy fogalmazott, hogy a Fudan Egyetem ügye tökéletesen jellemzi a jelenlegi hatalom működését, azét a hatalomét, amely az egy százaléknyi NER-lovag zsebének megtömését fontosabbnak tartja, mint a 99 százalék jólétét és lakhatását. Azt is kijelentette, hogy „a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszahódítását!”.

A Magyar Hang fenti cikkére rímel, Karácsony Gergely mai  posztja:

“Felkérem az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, tegyük együtt világossá, írjuk meg közösen hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek: 2022-ben a kormányváltás után, bármelyikünk is vezeti az új kormányt, nem épül meg a kínai kommunista egyetem Budapesten, megépül viszont a Diákváros, és nem kérünk, nem akarunk több mint 500 milliárd adósságot Kínától. Bár a kormány meghátrálásba, ködösítésbe kezdett az ügyben, ismerjük őket, ezért holnap elkezdem az egyeztetést Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Fekete-Győr Andrással, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel a közös kiállásról.”

Úgy tűnik ez a vasárnap nem igazán volt  a politika csend napja, éppen ellenkezőleg.

Dömör Csaba, tegnap még hegyeskedett

Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, országgyűlési képviselőjelölt Budapest 6-os számú választókörzetében és egyben a szombati tüntetés szervezője megjegyzése:

“A Ti segítségetekkel tegnap elvégeztük azt, amit erre a tüntetésre terveztünk:

  • kicseleztük a Fideszt, a Fidesz abszurd, a tüntetést megnehezítő szabályai ellenére lehetőséget adtunk mindenkinek a tüntetésre!
  • hosszú idő után egy olyan összellenzéki megmozdulást szerveztünk, amelyen az ellenzék egységesen megmutathatta: van erőnk, lehetséges a kormányváltás jövőre!
  • olyan erős demonstrációt szerveztünk veletek együtt, amelynek a hangja mindenkihez eljutott az országban.
  • a Fidesz választói is meghallhatták, hogy egy, helyet a magyar diákoknak nem biztosító, az országot eladósító egyetemért cserébe a kormány 12 000 kollégiumi férőhelyet és 5 800 bérlakás tervét adná fel. A kínai nagytőkét választaná a magyar diákok, pályakezdők, családosok, dolgozók lakhatása helyett!

De ez csak a kezdet, ahogy a színpadon is elmondtam: sok millió tettre van szükség ahhoz, hogy jövőre ott legyen az örömmámor az arcunkon, amikor leváltottuk Orbánt, és utána megtörténjen a Diákváros épületeinek átadása, és ezzel a lakhatási válság enyhítése!…”

 

 

népszavazás

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük