Kerítésen innen
Gulyás-olvasatban Menczer viselkedése a 60 fölötti akadémikusokéval (?) vetekszik
Egyre cifrább a kép a Magyarországot vezető politikusok mentális állapotával kapcsolatban és, hogy ez kibukott, azt Menczer Tamás keddi ténykedésének köszönhetjük. Ugyan a feltehetően eredeti küldetését nem sikerült elérnie, -hogy adasson egy jó nagy maflást magának Magyar Péterrel- de ürügyet szolgáltatott arra, hogy párttársai és a slepp kimutassák foguk fehérjét.
Ami a vuduzottaknak dicsőség, az az ébredőknek és eleve nem alvóknak védhetetlen bunkóság
Sokszor gondoltuk már, hogy ez mindennek az alja, de mint eddig mindig, most is tévedtünk, van lejjebb. Menczer Tamás, a regnáló kommunikációs igazgatója (!) kontraproduktivitás versenyszámban aranyérmes versenyzője a Fidesznek.
Persze a valóság az, hogy mi, mindannyian szégyellhetjük magunkat, hiszen mint munkaadói, nem rúgjuk ki azonnali hatállyal sem őt, sem küldőit.
Gulyás egyik lábáról a másikra toporogva, de magasztalta….
Feltehetően „más mozit nézett Gulyás Miniszterelnökséget vezető miniszter, ami válaszaiból is kiderül. Persze ez a mesterséges intelligencia korában nem nagy cucc,
lassan várható, hogy megjeleni Fidesz-ledvelők kedvéért a változat, amiben szegény gondterhelt Menczer sétálgatott Pécs kihalt utcáján, amikor egy liberálisok által odatelepített bokor mögül előugrott Magyar Péter a külföldről támogatott sajtómunkások kíséretében, belekötött a főkommunikátorba és jól elagyabugyálta.
Addig is vissza Gulyás mélyenszántó gondolataihoz:
Menczer Tamás úgy viselkedett, mint ahogy 60 fölött az akadémián szokás, ahhoz képest ahogy Magyar Péter viselkedik másokkal.
A miniszter szerint
Menczer nem volt agresszív, és korábban nem volt ekkora felhajtás, amikor fideszes politikusokat akadályoztak a munkájuk végzésében.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Mindez „képben és hangban”
Szerző
Friss
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság
- Hogy ne haljunk meg ostobán…: Várkonyi Andrea grátisz jótanácsa
- Te kértél hétvégi horoszkópot? Óhajod asztrológusunknak parancs….
- Egymilliárdos lehúzás a Bulinegyedben