A főpolgármester-helyettes, az ATV-nek nyilatkozott. Mondandója előrevetít bizonyos intézkedések, amikre nem árt készülni, de a helyzetkezelésére nézve biztató dolgokat is mond. 

A Főváros intézményeiben senki nem marad fizetés nélkül

Ha a fizetett szabadság után sem tudja elvégezni valaki a munkáját, akkor is megkapja az arra a hónapra járó juttatást – egyebek mellett erről beszélt a főpolgármester-helyettes az ATV Start című műsorban. Gy. Németh Erzsébet arról is beszélt, hogy a városvezetés szerint már eljött a pillanat, hogy lezárják Budapestet.
Karácsony Gergely azt mondta: minden kerületben ügyeleti rendszert működtetnek majd, hogy ne maradjanak segítség nélkül azok a szülők, akik nem tudják megoldani a gyerekük felügyeletét. A főpolgármester arról is beszélt, hogy hétfőtől a buszokon és a trolikon nem lehet használni az első ajtókat, így akarják védeni a tömegközlekedést működtető sofőröket. A politikus szerint az intézkedéseknek súlyos gazdasági következményei lesznek, ezért már most el kell kezdeni készülni a válság utáni időszakra.

Óráról órára változik a helyzet

Ezzel kapcsolatban a főpolgármester-helyettes azt mondta az, hogy óráról órára változik a helyzet. Majd emlékeztetett: a főváros korábban hozott intézkedéseket, és Karácsony Gergely nemrég olyan javaslattal élt, miszerint az élelmiszerboltokon és gyógyszertárakon kívül mindent be kellene zárni. Mint mondta, eddig még nem kaptak választ az operatív törzstől. (hétfő délelőtt Orbán Viktor bejelentette, hogy lezárják a határokat, az éttermek, kávézók csak délután 3-ig lehetnek nyitva – a szerk.) Gy. Németh Erzsébet szerint fontos lépés a kormányzat pénteki döntése, miszerint hétfőtől bezárják az iskolákat.

Kérdésre felelve elárulta azt is, hogy a városvezetés szerint eljött a pillanat, hogy lezárják Budapestet, nem véletlenül kezdeményezte ezt Karácsony Gergely az operatív törzsnél – emelte ki. Szerinte csak azoknak lenne érdemes ma kimenniük a lakásból, akiknek valóban halaszthatatlan dolguk van.
Azt is meg kell oldania a fővárosnak és a kerületi vezetőknek, hogy a közétkeztetésből részesülő, jellemzően hátrányos helyzetű diákok megkapják továbbra is a napi egyszeri vagy kétszeri étkezést. A VIII. kerületben például dobozokba teszik majd az ételeket, és a szülők bemehetnek, majd hazavihetik. A középiskolákban is igyekeznek ugyanezt megtenni – tette hozzá. Emellett a kerületi polgármesteresek arról is tájékoztatják a szülőket, hogy melyik az a néhány óvoda vagy iskola a kerületen belül, ahol ügyeletet tartanak.

A főpolgármester-helyettes arról is beszélt, hogy múlt héten már második körben találkoztak a kulturális intézmények vezetőivel, és arra kéri az embereket, hogy aki otthon marad, az először a fizetett szabadságát vegye ki, utána pedig a főváros a saját intézményei tekintetében azt a döntést hozta, hogy akinek ez az egyetlen egy bevétele van, megkapják azt a pénzt, ami arra a hónapra jár.

Forrás: ATV

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét