Connect with us

Banánköztársaság

Gyáva vagy ostoba az MSZP-s „ellenzék”?

ellenzék
Megosztás

Öt DK-s és egy független, valamint a tartózkodó Bősz Anette ellenében 166 képviselő szerint 2020 a „nemzeti összetartozás éve”. Azaz gyakorlatilag a DK-n kívül nincs komolyan vehető ellenzéke a Fidesznek!

„Pojácák vagy gazemberek? Is-is.”

Az LMP-n és a Jobbikon nem csodálkozom, a Párbeszéden kicsit igen. A szocialisták pedig a már tőlük megszokott ostoba gyávaságot tanúsították.

Vagy szerintük tényleg van olyan, hogy „nemzeti összetartozás”, határokon belül és határokon túl? A Fidesszel?!

Mert nem lehet eltekinteni attól, kik nyújtották be ezt a nevetséges és provokatív javaslatot; annyit talán(???) el lehet mondani a szocialistákról, hogy maguk nem terjesztették volna be az általuk is elfogadott határozatot.

Vagy ki tudja…

Az rendben van, hogy a DK nemmel szavazott, mégis fölvetődik a kérdés: hol volt Gyurcsány Ferenc? Hát Vadai Ágnes és Hajdú László? Netán „halaszthatatlan közfeladat” szólította el őket? Vagy szerintük szavazni sem lett volna szabad? Akkor azt be kellett volna jelenteni, s magában a „vitában” sem lett volna szabad részt venni. Nem tudták netán érvényesíteni ilyetén szándékukat?

Azért említsük meg a független Székely Sándort is, aki szintén nemmel szavazott.

És a többiek, leszámítva a Jobbikot és az LMP-t? Szerintük tehát van „nemzeti összetartozás”, akár a Fidesszel is?

Mert nézzük meg egy kicsit, mi a helyzet itthon

Talán válaszolnak a „kormánypártiak” az ellenzéki kérdésekre, interpellációkra? Nem az a helyzet, hogy a levezető elnök folyamatosan froclizza, akár gyalázza is őket, miközben a „kormány(pártiak)” minden korlátozás nélkül bármit mondhatnak?

Talán betartják a törvényalkotási szabályokat? Nem az a helyzet, hogy az egyeztetés, a társadalmi vita kötelezettségét sorozatosan megkerülik, egyéni indítványokként benyújtva a „kormány” elképzeléseit?

A „parlament” talán normálisan működik, lehetővé téve azt, hogy egyáltalán bármilyen „összetartozásról” lehessen komolyan beszélni? Nem kivételes eljárás lett a „normális”? És legalább megvitatják az „ellenzéki” javaslatokat? Nem inkább úgy járnak el, mint az MTA esetében, hogy az „illetékes bizoccságban” megszégyenítik akár az MTA elnökét is, és az érdemi ellenvetésre semmit sem válaszolva csak szavaznak?

De lépjünk ki egy kicsit a Duna-parti bordélyból

A „kormány(párt)” politikusai nem bérencezik le, közvetve-közvetlenül nem sorosozzák-zsidózzák le az ellenzéket és a velük egyet nem értőket, naponta akár többször is? Egyáltalán: nem arról van szó, hogy a Fidesz hosszú évek óta uszít, gyalázkodik – mindent elkövet, hogy megossza a nemzetet, tehát hogy ne lehessen beszélni semmiféle „nemzeti összetartozásról”? Nem birtokol egy elképesztő méretű terrormédiát, amelyből folyamatosan mocskolódik?

A „nemzeti összetartozás” megnyilvánulása Orbán Várba költözése? A Belváros átépítése, a múlt század 30-as (vagy inkább 40-es) éveinek képére való visszaalakítása?

Folytathatnám, de minek

Csak azt kérdezem: van-e bármiféle „összetartozás” az Európát és Magyarországot fosztogató bűnszervezettel?! Vagy ha valamire ráütik a „nemzeti” jelzőt, az mindent elfogadhatóvá tesz, legalábbis az állítólagos „összetartozást”?

Nincs a szocialista ellenzékben semmi szolidaritás azokkal, akiket a Fidesz meg- illetve kitagad?! Vagy ennyire gyávák..? (Megjegyzendő, hogy a frakcióból négyen nem vettek részt a szavazásban; igaz, Hiller talán éppen „levezetett” – miután nem tartották fontosnak, hogy elmondják, miért, nevüket elhallgatom.)

És nincs semmilyen szolidaritás a határokon túli magyarság ama képviselőivel, tagjaival, akikkel a Fidesz szóba sem áll? Pedig alighanem ők a többség…

És akkor az egész ostoba és alávaló trianonozás nemzetközi összefüggéseiről nem is mondtam semmit.

Végül is…

Végül is az MSZP a honlapjára tette ki az alábbi bárgyúságot:

A mai nap, június 4-e nemcsak a trianoni békediktátum okozta veszteségekről és a fájó következményekről való megemlékezés napja, hanem a magyarság nemzeti összetartozásnak a napja is. Ez a nap nemcsak az emlékezésé, hanem annak kifejezése is, hogy bár 99 éve egy igazságtalan béke több millió magyart szakított el a hazájától, továbbra is együtt, mindannyian alkotjuk a nemzetet.

Hát ha így vagyunk, akkor ünnepeljenek, zabáljanak és szlopáljanak Orbánnal, Németh Szilárddal és társaikkal… Talán odaengedik őket valamelyik sarokba…

Petri György már megírta!

Sziszifosz visszalép

Rettenthetetlen hülyék kora jő.

Pojácák vagy gazemberek? Is-is.

Egyszerre félem és röhögöm általlátni:

a szikla óhatatlan visszafelé görög. 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük